Remember me

6. Fejezet - Zavarok?

A nap sugarai melegítették fel az arcomat, ezzel visszahozva engem a jelenbe. Résnyire kinyitottam a szemeimet, és a hatalmas ablakon kibámulva a házat körülvevő erdő fáinak a tetejét láttam csak, és a Naptól enyhén elszíneződött eget. Amíg gyönyörködtem benne, megéreztem, ahogy Liam óvatosan elkezdi simogatni az ujjaival a derekamat. Óvatosan átfordultam a másik oldalamra, hogy lássam az arcát, mire ő levette a kezét a derekamról, és hanyagul a feje mellé fektette a párnára. A szemei csukva, a szája résnyire nyitva volt, a haja az arcába lógott, és egyenletesen szuszogott. Akaratlanul elmosolyodtam, és a lehető legóvatosabban másztam ki az ágyból, hogy elhúzzam a függönyt, hogy ne süssön Liam szemébe a nap. Miután ez sikerült, úgy döntöttem, hogy visszafekszem még egy kicsit, mert nem éreztem ingerenciát lemenni a konyhába egyedül. Lassan befészkeltem magamat újra a takaró alá, és néztem ahogy alszik. Kicsit ijesztőnek találtam, hogy itt bámulom, de valamiért jólesett az arcát fürkészni. Ez biztos valami csajos dolog, hogy szeretjük a barátunk arcát nézegetni... Csak nekem ő nem a barátom. Mármint... Nem tudom.

Olyan negyed órát tanulmányozhattam a vonásait, amikor összeráncolta a szemöldökét és sóhajtott egy nagyot, majd a kezével megdörzsölte a szemeit. Én automatikusan lehunytam őket, mintha még aludnék, hogy ne vegye észre, hogy bámultam már egy jó ideje. Egy kezet éreztem meg az arcomon, amint óvatosan végigsimít rajta.

- Szeretlek Királylány. - suttogta alig hallhatóan, álmosan rekedt hanggal, és még egy jó ideig simogatta az arcomat - Csak ez nem kölcsönös. - mondta elkeseredetten, és óvatosan lehelt egy puszit a homlokomra. Éreztem, ahogy feltápászkodik az ágyról, és elhagyta a szobát.

Felültem az ágyon, és csak néztem előre. Nem lehet, hogy ez pont velem történik meg. Önző vagyok, amiért hagyom hogy szenvedjen. Csak az a baj, hogy én tényleg nem szeretem... Csak nem akarom, hogy miattam legyen szomorú. Vagy bármi miatt is.

Bementem a gardróbba, és felvettem egy zoknit, mivel papucs nem nagyon volt sehol, felfázni meg nem akartam. Már egészen otthonosan mozogtam a gigaméretű ruhásszekrényben, de ez köszönhető annak, hogy tegnap felkutattam az egészet pizsamáért.

Lassan elkezdtem lefele bandukolni a lépcsőn, és megint megtorpantam a fotók előtt. A legjobban az a fénykép kötötte le a figyelmemet, amin a Megváltó Krisztus szobránál vagyunk Brazíliában, és én Liam nyakában ülök, és mind a ketten kitárjuk a karunkat,ezzel utánozva a szobrot.

- Jó reggelt. - hallottam Liamet a konyhából, és gyorsan legaloppoztam a lépcsőn, és majdnem pofáraestem a lépcső aljánál fekvő Watsonba.

- Ne haragudj Watson. - simogattam meg a riadt kutya fejét, és köszöntem Liamnek a konyhába érve - Neked is. - erőltettem egy műmosolyt magamra. Azok után, ami tegnap este és ma reggel történt, a maradék életkedvem is elment.

- Minden rendben? - kérdezte aggódó tekintettel - Nem piszkálni akarlak, csak... - kezdte el, de belevágtam.

- Szarul nézek ki. Tudom. Kicsit... Megviseltek a dolgok. - túrtam a hajamba zavartan - De megleszek.

- Figyelj, tudom, hogy ez most elég fura lehet, de hidd el, hogy rám bármikor számíthatsz. - túrt a hajába. - Nem tudom, hogy mi történt tegnap éjjel, de nem foglak faggatni. Ha nem akarod elmon... - kezdte, de megint nem engedtem, hogy befejezze.

- Amikor villámlott beugrott egy jelenet. Ketten álltunk egy utcán, zuhogott az eső, nagy vihar volt, én sírtam, és te odakiáltottad nekem, hogy sajnálod. Aztán egy másik villámlásnál meg egy másik, ahol egy férfi mellett ültem gyerekként az éjszaka közepén egy erkélyen, és a villámokat néztük. Ennyi. Ezért bőgtem úgy, mint egy hisztériarohamot kapó liba, és... - kezdtem el sírni megint, de ő szorosan megölelt.