Remember me

XII. Fejezet - Nem érdekel mi lesz veled

- Am, pár nappal ezelőtt könyörögtél azért, hogy vegyem magamhoz Reyt, miért teszel úgy, mintha hátba szúrtalak volna?

Igaza van. De akkor miért érzem mégis annyira elárulva magam? Azért jött, hogy megtegye, amire kértem; egy szerető otthont teremt a lányunknak, amíg én ezt nem tudom neki biztosítani... Mégsem jut más eszembe, csak a küzdés a magány ellen.

Mert ha Rey Liamhez kerül, talán sosem kapom vissza. Mindig is apás kislány volt, Liam pedig gondoskodott arról, hogy minden porcikájával imádja és csodálja őt; sosem érhetnék a nyomába. Ezt pedig Rey is fel fogja ismerni, és ha valami csoda folytán ép emlékekkel evickélek ki a kórházból, akkor sem fog visszajönni hozzám, hülye lenne... Főleg, hogy Li egy teljes családot tud felmutatni velem ellentétben. Bakker, hónapokon belül kistesója születik a lányunknak, aki rengeteget nyaggatott ezért minket!

- Én arra gondoltam, hogy közvetlenül a műtét előtt költözzön hozzád Rey, nem most rögtön!

Egy kissé frusztrált, mégis lágy pillantást kaptam tőle, ami nem segített a bennem egyre növekvő pánikot megszüntetni, hiába lehetett ez a célja vele.

- A műtéted fél év múlva lesz, akkorra pedig már meg lesz a babánk Cheryllel. Nem lesz se időm, se kedvem akkor ügyvédhez járkálni és ezen stresszelni... – éretten, jól átfontoltan beszélt hozzám, miközben összefonta a karjait maga előtt, ezzel akarva-akaratlanul is egy kissé kihívó testtartást felvéve. A tekintetétől, és attól, ahogy a babájukról beszél némi szorongást éreztem magamban, ami csak egyre erősödött, ahogy kezdtem elveszíteni a reményt. Ha tényleg bíróságra viszi az ügyet, teljesen biztos, hogy neki ítélik Reyt, semmi esélyem sincs! – Neked is be kell látnod, hogy jobb lesz neki nálam.

Mi tudna nagyobb fájdalmat okozni egy anyának, mint ez a mondat? Hogy a lányának jobb lenne, ha az apjával élne? Mivel lehetne nagyobbat rúgni, mint egy burkolt "rossz szülő vagy"-gyal, főleg, amikor az illető mindent megtesz?

Kudarcot vallottam, mint feleség, és mint anya is. Lehet valaki ennyire elcseszett?

- De, Li, én mindent megtett...

- Nem, Am, ez nem igaz. – a cseppnyi kedvesség eltűnt az íriszeiből, mikor félbeszakított, engem a sírás szélére sodorva. Mi? Én tényleg próbáltam jó anya lenni, és nekem úgy is tűnt, hogy sikerül! Rey kiegyensúlyozott maradt, miután szétmentünk, jó jegyei vannak, vidám és nem rossz gyerek; ez nem elég? – Ha mindent megteszel érte, akkor miért hallom folyton azt tőle, hogy az anyád vigyázott rá, mert te forgatáson voltál? – a szemeimet lesütöttem, hiába volt hangosabb az első legördült könnycseppem, mintha az arcába kiáltottam volna. – Miért kellett hónapokig azzal az agresszív barommal együtt élnie, amikor üvöltött belőle, hogy fél a pasastól? – a hangját feljebb emelte és a karjaival is idegesen hadonászott, míg sorolta a felelőtlenségemet alátámasztó szituációkat. Én csak a bőgésre voltam képes, mivel mindenben igaza volt. Rossz anya vagyok. – Miért nem vagy itt neki? – egy kis szünet után halkabban szólalt meg, így minden erőltetett lélegzetvételemet tisztán lehetett hallani a néma nappaliban.

Miért nem vagyok itt Reynek?

Annyira el voltam foglalva a saját problémáimmal és az előlük való meneküléstől, hogy nem vettem észre, hogy elhanyagolom a lányomat. Őrülten hajtottam magam; folyamatosan meghallgatásokra jártam, még egy előző forgatás alatt is... Egy munkamániás idióta lettem, hogy ne gondoljak Liamre és az amnéziámra, miközben Rey napokat, néha heteket töltött Anyuval, mert nem voltam otthon... Tényleg borzalmas anya vagyok!

- Liam, kérlek! Nem fogadok el több szerepet és nem megyek el az új filmem premierjeire, csak ne vedd el tőlem Reyt! – ennyi volt, összeroppantam. Szánalmas, ahogy könyörögtem, amit Liam arcáról is könnyedén le tudtam olvasni, de nem maradt más választásom. Rey az egyetlen fénysugár a sötét életemben, nem veszíthetem el!