Remember me

40. Fejezet - Egy roncs vagy

*LIAM SZEMSZÖGE*

- Nana, hoznál nekem egy kis teát? – könyököltem a fekete márványpulton, a homlokomat támasztva. Brutálmód sajgott a fejem, de már pár napja szenvedtem ettől. Szerintem migrén, Naomi szerint pedig csak túlreagálom. Egy orvosi diploma minimum kijárna neki ezért a „diagnózisért"...

- Persze! – csilingelt a hangja a Los Angeles-i nyaralóm nappalijából, majd betipegett a konyhába és egy-két méterre tőlem öntött a kancsóból egy bögrébe, amit éles koppanással levágott mellém. A homlokomba nyilalló fájdalomtól egy fintorba torzult az arcom, majd egy viszonylag normális –khm, szenvedő– mosolyt felvéve ránéztem és elmotyogtam egy köszönömöt. Naomi karjai hirtelen megjelentek a nyakam körül, ahogy beleittam a teába. Az erős parfümje és a sötétbarna tincsei szó szerint pofán vágtak ahogy a nyakamba hajolt és elkezdte puszilgatni az enyhe hőemelkedéstől meleg bőrömet. Ez nem igaz...

- Nao, ne haragudj, de tényleg szarul vagyok. – húzódtam el tőle, mire kissé meglepetten egyenesedett fel és a konyhapult másik végébe állva, keresztbe font karokkal nézet rám.

- Nem tudom, hogy ti pasik miért tudtok ennyire haldokolni egy nátha miatt. Bezzeg, ha egy nőnek fáj a feje és ezért utasítja el a szexet, egyből morogtok, hogy csak keresi a kifogásokat... – forgatta a nagy, erősen festett szemeit, majd engem totálisan lesokkolva ledobta a felsőjét és felmászott a pultra. Komolyan veszélyben éreztem magam, ahogy elkezdett felém mászni négykézláb. Mint valami rémálom...

- Figyelj, ha meleged van, nyissunk ki egy ablakot vagy kapcsold be a légkondit... – álltam fel a bárszékről, ezzel növelve köztünk a távolságot. Feltérdelt és durcásan húzogatta a pinkre festett ajkait. Életem nője...

- Babe, én csak segíteni akarok neked! Értékeld egy kicsit! – hadonászott a kezeivel, mire megforgattam a szemeimet. Aha, segíteni... Nyilván segít, ha felugrik a pultra, mint egy macska és a pofámba mászik.

- Naomi, tudod mi segítene most? Egy kis szeretet! –és valami erős alkohol...– Tudod egyáltalán, hogy mi az? – léptem oda hozzá és –nagyon sokat kockáztatva– a csípőjénél fogva óvatosan leemeltem a pultról. Beletúrt a hajába és a felsőjét visszavéve adott választ.

- A szeretet legintimebb formája az együttlét. – bólogatott amolyan „nem fogtál ki rajtam" nézéssel, mire felhorkantottam. Mondanám, hogy más válaszra számítottam, de hazudnék...

- Egy faszt! Feküdtél már le valaha is az apáddal? – adtam egy ellenpéldát, mire már nyitotta a száját. – Istenem, inkább nem akarom tudni! – röhögtem, majd a homlokomat dörzsölve dőltem le a nappaliban a kanapéra. Fél pillanat kellett és máris előttem termett Ms. Szexmániás.

- Velem te nem beszélsz ilyen lekez...

- Cica, voltál te valaha is kiszolgáltatott helyzetben? – szóltam közbe, mire ledermedt és a válaszon törte a fejét. Vajon problémája lenne a „kiszolgáltatott" szóval? Beszarok...

- Amikor tüdőgyulladásom volt. – szólalt meg halkan, mire „elismerően" bólintottam egyet. Már mesélt róla. Egy hétig az intenzíven volt. 

- Ki volt bent veled a kórházban?

- Anyukám. – dünnyögte és egyre jobban hajtotta le a fejét. Nem, nem adom fel. Akkor is megmagyarázom neki, mi a szeretet. Azt akarom, hogy ő is érezze egyszer azt, amit én... éreztem.

- Negyven fokos lázad volt, alig tudtál mozogni. Teljes mértékben anyukádra hagyatkoztál. Segített felülni, enni, inni, melletted aludt a kényelmetlen széken, félig az ágyadra borulva, hogy ne legyél egyedül. Minden erejével azon volt, hogy jobban legyél. Na, látod, ez a szeretet legintimebb formája az én felfogásom szerint: Amikor annyira megbízol a másikban, hogy az életedet is képes vagy a kezébe adni.