Remember me

51. Fejezet - Próbálkozom

*LIAM SZEMSZÖGE*

A napok múlásával egyre több pletyka reppent fel Amről és rólam. Nem jelentünk meg azután a reggelis eset után semmilyen nyilvános helyen, valahogy mégis haraptak a témára az emberek. A létező összes tetoválásomhoz húsz különböző teóriát találtak ki, hogy miért varrattam magamra és hogyan kapcsolódik Amhez. Jó, nem mondom, hogy mindegyik fatális baromság, mert igen, a karomra tetováltattam Am szemét, de akkor is. Kicsit fura, hogy már a legelső mintámat is hozzá kötik, amit amikor csináltattam, még nem is ismertem...

Ami viszont már kevésbé van a tűréshatáromon belül, az az utálat, amit most Am kap. Twitteren folyamatosan gyűlölködnek a népek, mindenki Daniellehez hasonlítja, pont, mint régen. Hihetetlen, hogy több, mint négy éve szakítottunk Danival –ő szakított velem–, de még mindig csak „őt akarom elfelejteni". Rosszul esik, hogy az a téma a neten, hogy mi csak a média előtt vagyunk együtt, illetve mégsem, mert Am szimplán a pénzt és a hírnevet látja bennem, hiába nem szoktam nagyon foglalkozni az ilyen témájú tweetekkel. Rólam egy bizonyos szinten lepattan, Amnek viszont most nagyon nem hiányzik az, hogy mindenhol azt lássa, Danielle jobb nála.

A félreértések elkerülése érdekében, imádtam Danit. Atyaég, totál szerelmes voltam! Nagyon jól megvoltunk, –Ammel ellentétben– szinte soha nem veszekedtünk, úgy éreztem, ő a nagy Ő. Aztán egyik délután közölte, hogy már nem érez úgy irántam, mint régen, és hogy az lenne a legjobb, ha külön folytatnánk. Összetörtem, nem is kicsit, és nem tudtam beletörődni, hogy álmaim nője kidobott, még akkor is, ha azt a lehető legkíméletesebben tette. Aztán eltelt pár hét... és megismertem Amet azon az Usher koncerten, de azt már kellőképpen kirészleteztem. Nem csak a körülöttem levő emberek és a rajongók aggódtak az egyik kapcsolatból a másikba való futás miatt, hanem én is. Féltem attól, hogy csak azért lettem szerelmes a szőke, szemüveges, sok karkötős csajsziba, mert tudat alatt Danit próbáltam felejteni. Am szinte a szöges ellentéte Daninak és ez elbizonytalanított abban, hogy teljesen tudatosan cselekszem. Dani egy nagyon kedves, csupaszív lány volt érzékeny lelkivilággal, sugárzó önbizalommal és nagyon nőies stílussal, mind beszédben, mind öltözködésben. Am pedig... egy szarkazmustól pezsgő, kötekedő, már-már nagyszájúnak is nevezhető csaj volt már akkor is, kockás inggel a derekán és stréberszemüveggel a szemei előtt, önbizalomhiánnyal és szórakoztató személyiséggel.

Dani már egy kész nő volt, Am pedig csak egy tinédzserévei végén járó lány, valamiért mégis az ujjai köré tudott csavarni. Nem a nőiességével ugyan, de akkor is.

Ez már egy kicsit azóta megváltozott. Az évek alatt Am is megkomolyodott –vagy nem–, ő is már egy gyönyörű felnőtt és ez meg is látszik rajta. Igaz, a személyisége ugyanolyan maradt –hála az Égnek–, de a stílusa sokat csiszolódott... bár, most úgy néz ki, hogy némileg ismét átalakul. Észrevettem Am stílusváltását: a tetkók, a vagányabb szerkók és a magassarkú-szoknya páros kerülése. Nem mondom, hogy így még jobban tetszik, egyrészt, mert az lehetetlen, másrészt szeretem, ha szoknya és magassarkú van rajta, még akkor is, ha attól is elvonatkoztatok, hogy kiemeli a lábait és a fenekét. Jól áll neki...

- Liam... – szólított meg Am hosszas csend után, mire felemeltem rá a tekintetemet a telefonomból. Az ő kezei között is az iPhoneja pihent, amin a szemeiből kiolvasva az utálkozó kommenteket böngészte.

- Hé, gyere ide! – raktam le magam mellé a telómat és felé nyújtottam a karjaimat. Megint a kanapé két végében feküdtünk, mivel még mindig olyan dög meleg van, hogy meg lehet pusztulni. Am bólintott egyet szomorkásan, majd óvatosan az oldalamhoz feküdt és az egyik térdét felhúzta a combom közepéig. – Próbálj meg nem foglalkozni velük! – karoltam át a derekát, amin csíkokat kezdtem rajzolgatni az ujjaimmal.