Remember me

XIII. Fejezet - Az a Liam

Amint becsukódott a hatalmas bejárati ajtó előttem és megszűnt a résnyi fényforrás, vettem egy mély levegőt, hogy összeszedjem egy picit magam. Az arcomat megtöröltem, a hajamat megigazítottam, majd az emelet felé vettem az irányt, ahová ennek az egész szarságnak a legnagyobb szenvedőjét küldtem. A fehér, apró tulipánokkal és egy piros „Audrey" felirattal díszített ajtón párat kopogva ácsorogtam a folyosón, fogalmam sincs, mire várva. Hogy a nyolc éves lányom, miután látta, hogy az apja felpofoz, majd kinyitja nekem? Nevetséges... De Rey kidíszített ajtaja túlságosan élesen juttatta eszembe, amikor még alig öt hónapos terhesen álltam még a közös házunkban a gyerekszoba előtt, ecsettel az ujjaim között és Liam kezeivel a hasamon, a halványpiros és sárga tulipánokat festegetve. Próbáltam hasonlóra pingálni ezt az ajtót is, de nincs már meg az a varázsa, mint az eredetinek volt.

A törtfehér falú szobába belépve ismét szorítani kezdett a torkom, mivel a kedves emlék hamar szertefoszlott, helyette csak az ágyában kuporgó, halkan pityergő Tündér volt a szemeim előtt. Minden lelki és fizikai erőmet összeszedve, a könnyeimmel küszködve ültem az ágy szélére, de még nem szólaltam meg, nem tudtam. Mit mondjak neki? Mit... Mit kell ilyenkor mondani egy nyolcévesnek? Bizonygassam, hogy Liam mindennél jobban szereti őt, hátha megnyugtatja, vagy hitessem el vele, hogy rosszul látta a dolgokat? Esetleg ívből kerüljem a témát és csak próbáljam felvidítani? Mint egy tudatlan kétévest? Istenem, a fél karomat odaadnám azért, hogy a sírás legyen a legnagyobb problémám! De nem a potyogó könnyeit akarom csitítgatni, hanem a benne tomboló vihart, ami okozza. Mit gondolhat most Liamről? Az apukájáról! Élete legnagyobb hőse, akibe szerelmes, úgy, mint másba sohasem lesz... megütötte az anyukáját! Mekkora csalódottságot érezhet most... ilyen fiatalon!

- Miattam veszekedtetek, ugye? – mivel képtelen voltam kinyitni a számat, Rey megtette helyettem, és továbbra is nekem háttal, magzatpózban hüppögött. A hangja megtört majdnem minden magánhangzó előtt, olyan szívfájdalmat okozva, amit már nem bírtam ki sírás nélkül. Oda akartam bújni, magamhoz akartam ölelni, vagy legalább mondani valamit, de nem tudtam megmozdulni. A lányomnak szüksége lett volna rám, jobban, mint valaha, de nem csináltam semmit, hogy könnyebb legyen neki... Helyette csak újra és újra végigjátszottam a fejemben Liam minden egyes szavát. Tényleg annyira borzalmas anya lennék, mint ahogy ő mondta? Tényleg csak élősködöm a lányomon, mert nincs rajta kívül senkim? Mi van, ha Reynek valóban jobb lenne Liamnél...?

- Nem, Prücsök, dehogy... – a kis rövidzárlatom után magamhoz tudtam térni, így sikerült ezt a három szót kipréselnem magamból. A könnyeimet szinte nevetséges gyakorisággal sodortam le az arcomról, felkészülve arra, hogy Rey hirtelen felém fordul, mivel nem akartam bőgni a lányom előtt.

- De egy csomószor hallottam a nevemet, miközben kiabáltatok. – halkan, már rendezettebb hangszínen beszélt a hátam mögül. Sóhajtottam egyet, majd kicsit kitekeredve magamhoz húztam Reyt, aki már nem az oldalán feküdt, hanem lehajtott fejjel ücsörgött mellettem. Hamarosan az ő kezeit is megéreztem a derekam körül, amire nagyobb szükségem volt, mint képzeltem. Lehetek bármilyen szomorú vagy elkeseredett, mindig talpra tud állítani egyetlen ölelésével.

- Rey, Apu nagyon szeret téged, ugye tudod? – erőt vettem magamon és teljesen átgondolatlanul, rögtönözve próbáltam helyrehozni a kis lelkivilágát. A vállamon éreztem, ahogy egyet bólint, így már vettem is a levegőt a következő mondatomhoz. Csak Rey miatt védelek, te idióta seggfej! – Sosem bántana téged, bármekkora galibát is okoznál. Lehet, hogy olykor majd leteremt, esetleg kiabál veled, de mindent csak azért csinál, hogy a lehető legjobb ember lehessen belőled. Ezt sose felejtsd el! Néha mérges leszel rá, amiért beleszól a dolgaidba; megtiltja, hogy elmenj bulizni a barátnőiddel, szobafogságot ad, akár elkergeti a fiúkat az ablakod alól; de csak azért, mert szeret téged, és bevállalja, hogy ilyenkor haragszol majd rá.