Remember me

50. Fejezet - Remény

*LIAM SZEMSZÖGE*

Éjszaka nagyon rosszul aludtam. Am sokat mocorgott a karjaim között, én pedig az álom utáni éberalvásom miatt folyton felkeltem pár percre és ellenőriztem, hogy biztosan jól van-e. Talán mind a kettőnknek kényelmesebb lett volna, ha nem ölelem vissza magamhoz Amet mindig, amikor el akart húzódni, de túlságosan féltettem őt mindentől. Fogalmam sincs, hogy mitől tudnám megvédeni azzal, hogy félig rajta fekszem, de nem mertem elengedni.

A mélyalvás hiányában reggel olyan voltam, mint a mosott szar. Amikor Am felébredt, én is követtem a példáját, de nem sikerült kikelnem az ágyból. Am sokat sutyorgott a fülembe, valamint szerintem egy órán keresztül biztosan simogatta a mellkasomat, de amikor századjára sem tudott kiimádkozni az ágyból, feladta és halkan kiosont a szobából. Ezen mosolyogtam egy jót, de hamar visszaaludtam ismét.

Lövésem sincs, meddig döglöttem az ágyban, de éneklésre és gitárszóra pattantak ki a szemeim. Felültem az ágyban és szépen lassan leesett a dolog, hogy én mára beszéltem meg Eddel, hogy dolgozunk még egy kicsit a dalon. Baszki!

Kipattantam az ágyból, majd úgy, ahogy voltam kimentem a nappaliig, ahonnan kiszűrődött Ed... és Am hangja. Mivel a kanapé, amin ültek nekem háttal volt, nem vettek észre és tudtam hallgatni, ahogy ketten a Scared to Be Lonely refrénjét éneklik egy szál gitár és egymás hangja kíséretével. Szinte tökéletes harmóniában voltak egymással és a gitárral, engem pedig elvarázsolt a kettejük hangja együtt. Ednek a meleg, kicsit reszelős, de mégis lágy tenorjához álmodni sem lehetett volna jobbat a Királylányom selymes mezzoszoprán hangjánál. Basszus, ennek a kettőnek muszáj valamit csinálnia együtt!

- Payne, vegyél fel egy pólót! – énekelte a refrén dallamán Ed, mire kicsit rekedten felnevettem. Am hátratekerte a fejét és egy szégyenlős mosollyal intett nekem, én pedig álmosan kacsintottam egyet felé.

- Bocsi Ed, nagyon szarul aludtam... – túrtam a hajamba, miközben Am mögé léptem, majd a nyakát átkaroltam és a fülébe súgva jó reggelt kívántam neki. Fogalmam sincs, mit tettem volna, ha az álmom megtörtént volna... Talán nem is vagyok rá kíváncsi...

- Semmi baj, tök jól elvagyunk Amyvel. – játszott random akkordokat a gitáron Ed és sóhajtott egyet. – Ha egy órát még alszol, el is csábítom tőled a kisasszonyt... – megforgattam a szemeimet vigyorogva és Am hajába kezdtem puszikat nyomni.

- Ed Sheeran, a világ legjámborabb és leghűségesebb embere, megcsalnád a barátnődet a haverod barátnőjével? – fordítottam a fejemet a vörösre, miután Am vállára raktam az államat.

- Jogos. – horkantott fel, én pedig fogtam magam és bementem a konyhába reggeliért.

***

Ed este hat körül lépett le egy átmelózott nap után. Szinte teljesen végeztünk, bár jó pár dolgot csak egy rendes stúdióban tudunk megoldani. Am tőlünk pár méterre ült és vagy a telefonjával babrált, vagy arra figyelt, amit éppen tárgyalunk. Többször is láttam rajta, hogy szívesen hozzátenne valami megjegyzést egyes témákhoz, de inkább csendben maradt. Párszor megkérdeztem, hogy mit szeretne, de csak megrázta a fejét és kockult tovább, így Eddel nem lettünk okosabbak az által, ami nyomta a lelkét.

- Atyavilág, meggyulladok! – ült fel hirtelen Am a kanapén, ahol már vagy fél órája fekszünk egymással szemben, a karfáknak dőlve. Sóhajtottam egyet és beletúrtam a hajamba. Mind a ketten csak fehérneműben voltunk, de a közel negyven fokos hőség ellen ez sem segített. A légkondi ment majdnem egész délelőtt, de nagyon hirtelen lehűl tőle a levegő és félő, hogy megfázunk. – Te hogy bírod? – nézett rám, mire csak színpadiasan nyöszörögtem egyet, hogy éreztessem, kurva melegem van. – Lehet, hogy elmegyek fürödni megint... – bontotta szét a már egészen kócos kontyját, így a már mellig érő haja a vállaira borult. Én csillogó szemekkel figyeltem, ahogy abban a pár másodpercben igazgatja a haját, majd elmosolyodtam, amikor zavartan pislogott rám. Pár hajszál a homlokára tapadt, ami a kipirult arcával egyetemben csillogott az izzadságtól. Semmi smink nem volt rajta, csak hat liter víz, de nekem még így is különösen gyönyörű volt. – Jössz? – kérdezte halkan, kissé talán bizonytalanul, mire bólintottam egyet és még mindig az arcát tanulmányoztam. Amikor a tekintetem a homlokán levő, alig látható hegre siklott, picit összeszorult a torkom, de amint Am hozzám hajolva az ujjai közé vette az államat, ezzel arra kényszerítve, hogy az íriszeibe nézzek, ismét mosolyra húzódott a szám.