Remember me

11. Fejezet - Nekem van családom?

A Louisnál töltött pár nap elég stresszmentesen zajlott, amire mondjuk szükségem is volt. Sikerült legyűrnöm a tüdőgyulladást, bár ez javarészt a napi 2x3 adag gyógyszernek köszönhető, és hogy Louis nem engedett felkelni az ágyból. Egyszer vissza is kellett mennem a kórházba egy ellenőrző vizsgálatra, de szerencsére sokat javult a helyzet.

Louis mindent megtett annak érdekében, hogy gyógyuljak. Szigorú étrend szerint ettünk, mivel azt mondta, hogyha nekem ilyen szarokat kell ennem, akkor ő nem fog pizzát majszolni előttem, amiért nagyon hálás vagyok neki, bár mondjuk ezen kívül még sok másért is, de ezt már kifejtettem.

- Gyere, elviszlek a szalonba! - mondta Louis, miközben én éppen átöltöztem. Mivel néhány nap múlva lesz az AMAs, ezért kell nekem valami ruha, amiben az afterpartyra belibegek. Azt magyarázta nekem ma egész nap, hogy van egy stylistom, aki a szalonban vár, és már előre elkészített ruhák közül kell, hogy válasszak, amiket kifejezetten nekem csináltak. Hát, nem mondom, hogy sok értelmet látok ebben, de ez már az én problémám. Kell és kész.

- Rendben, várjál! Gatyában és melltartóban nem mehetek! - kiáltottam ki a fürdőből. Louis olyan lett nekem, mintha a bátyám lenne. Nem szégyenlek előtte semmit sem.

- Ezt ki mondta? Én biztos nem! - üvöltött vissza, mire én felnevettem.

- Idióta! - csaptam egyet az ajtóra, és felkaptam egy egyszerű világoskék rövidujjút, és kicsörtettem a fürdőből. - Egy disznó vagy, Louis Tomlinson, ami nem is lenne probléma, de te a haverod csajával vagy az! Szerencséd, hogy amnéziás vagyok, és szerencsétlen, különben már rég felpofoztalak volna! - mondtam mosolyogva, és elmentem mellette, hogy felvegyem a kabátomat, de utánam nyúlt, és megölelt.

- Egyáltalán nem a szerencsém, hogy amnéziás vagy, és nem vagy szerencsétlen, csak összetört. Valamint azzal vagyok disznó, akivel akarok, viszont a pofonodból nem kérek, köszi. A 7 évnyi kick-boksz tudományodat légyszi, ne mutasd be, láttam már... - simogatta meg nevetve a hátamat, és eltolt magától. Zavartan néztem rá az új információ végett.

- Kick-bokszoltam? Lehetetlen! - mondtam hitetlenkedve. Nem mondom, hogy nem voltam izmos, de nem olyan volt az alkatom, mint egy küzdősportot űző nőnek...

- Pedig tényleg. Na de inkább menjünk, mert még a végén a nadrág-melltartó kombóval kell majd az afterpartyra jönnöd! - lökött meg egy picit vigyorogva, és kitessékelt az ajtón.

***

- Na, te ide most szépen bemész, és megismerkedsz Roséval, a stylistoddal. - mutatott a szalonra Lou, és megveregette a vállamat. - Kedves csaj, bár meg van a maga stílusa. Kedvelni fogod!

- Rosé? Egy borfajta után lett elnevezve? - néztem a mellettem állóra zavartan.

- Igen... Vagyis nem, de ez hosszú. Inkább menj, én addig elintézek pár dolgot a városban, majd hívj ha végeztetek! - ment a kocsihoz, engem egyedül hagyva a járdán. Tök árvának éreztem magam így, hogy nincs mellettem senki. Elhajtott, én pedig egy nagy sóhaj után megindultam a szalon felé. Benyitottam a hatalmas üvegajtón, és jópár sürgő-forgó ember volt körülöttem. Mindenki színes anyagokkal, ruhákkal és mérőszalagokkal futkosott, egyik helyiségből a másikba. Nem sokáig álltam egyedül, ugyanis egy halványrózsaszín hajú csaj nézett rám a folyosó végéről, és széles mosollyal az arcán elindult felém. Ő lehet Rosé.

- Halihó, Rosé vagyok, a stylistod! Hívj nyugodtan Rosenak, Ronak vagy bárminek, már mindenre hallgatok. Gyere, erre van az én kis barlangom! - ragadta meg a kezemet, és óvatosan elkezdett húzni a folyosón. Elég közvetlen csajszi, az biztos. Az én teljes ellentétem.