Remember me

67. Fejezet - Kívánj!

 Talán még sosem voltam annyira boldog, mint 2018 nyarán, amikor pár hónapra helyrejött az elcseszett életem. Liammel szorosabbra fűztük a kapcsolatunkat, mint valaha, ami elég nagy szó az esetünkben. Nagyjából két órányi tanácskozás után arra jutottunk, hogy elég erősek vagyunk, hogy összeköltözzünk, így Li hozzám cuccolt, a saját házát pedig fájó szívvel, de eladta. Amikor megkérdeztem, hogy miért volt erre ekkora szükség, azt mondta, hogy túl sok emléke volt ott, amit maga mögött akar hagyni. Természetesen nem kellett sokat gondolkoznom, hogy milyen emlékekről beszélt, mivel két évet ott töltöttünk együtt, a baleset utáni keserves időszakot is ott éltük meg, valamint Watson ott nőtt fel.

Szerencsére nem volt problémája a hozzám költözéssel. Úgy nyilatkozott, hogy bár a rettenetesen letisztult stílusú ház neki egy kicsit idegen és hűvös, szeret ott lenni. Persze, mivel nem két napra „csomagolt", ezért átalakítottunk pár dolgot... Inkább mindent. Kifestettük az eredetileg szürke falú nappalit kapucsínóbarnára, a fehérmárvány járólapokat felszedettük az egész házban és fakóbarna padlót rakattunk a helyére, valamint a szintén acélszínű kanapékat egy nagy fehérre cseréltük, így sokkal nagyobb lett a hely. A szoba közepére egy kicsit sötétebb barna szőnyeg került, ezzel is barátságosabbá téve a hangulatát. A feketés függönyök is repültek, helyettük áttetsző fehéreket választottunk, mivel nagyon jó kilátás volt a hatalmas udvarra. A konyhával nagyon nem szórakoztunk, úgy, ahogy a fürdőkkel és a vendégszobákkal sem, csak egy-két növény és egyéb dísztárgy talált otthonra. Az étkezőben levő modern üvegasztalt is felváltotta egy faasztal, de ott ezen kívül nem volt nagyobb változás. A hálószobánk falára pár kép került ki rólunk, valamint az onnan nyíló gardrób két részre szakadt: bal oldalt Li, jobb oldalt az én cuccaim voltak. Kissé szűkösebben fértem el az eddig használt terület 50%-án, de sikerült benyomorgatnom a ruháimat és a cipőimet.

A munkálatok nagy részét én csak távolról követhettem nyomon, mivel ismét turnézni indultam, ám most nem Amerikában, hanem Európában. Liammel minden nap beszéltem húsz-harminc percet, valamint FaceTime-on boldogan mutogatta, hogy mi minden készült el a kecónkban. Az elején nem akart belekezdeni ebbe az átalakításba, mondván, hogy ez az én házam, de sikerült rábeszélnem. Próbálja rejtegetni, de sokkal jobban tetszik neki a mostani felállás, mint a régi. Hogy őszinte legyek... Nekem is jobban tetszik így. Bár... Lehet, hogy az is közrejátszik, hogy ha körbejárom a házat, biztosan találkozom Liammel. Hm...

Roxie a világon mindennél jobban imádja Liamet. Hihetetlen, hogy mennyire összenőtt az a két tökéletlen, de nagyon szeretem őket nézni, ahogy mondjuk játszanak vagy összebújva alszanak. Lassan féltékeny leszek a saját kutyámra...

Li falfestés közben kérte meg a kezemet harmadszorra is. Épp festőhengerrel a kezemben álltam a létra tetején és kentem a szoba sarkát, amikor ő a létra lábait fogva megköszörülte a torkát és megkérdezte, hogy lennék-e valamikor a felesége. Őszintén szólva már azelőtt hetekkel gondoltam rá, hogy mi van, ha megint „letérdel" előttem, így nem akkor kellett döntenem, már megvolt a válaszom előre... Így végre megint az ujjamon van a gyönyörű Tiffany gyűrű, amit még fél évvel ezelőtt húzott az ujjamra.

Dylannel sikerült elásnunk a csatabárdot. Átmentünk hozzájuk és nyugodtan megbeszéltük a dolgokat. Dy bocsánatot kért a kirohanásáért nem csak tőlem, hanem Liamtől is, minden gúnyos hangsúlyozás vagy cinizmus nélkül. Nagyon hálás vagyok ezért, amire csupán annyit mondott, hogy neki csak az a fontos, hogy boldog, valamint hogy biztonságban legyek.

Nagyon úgy tűnik, hogy a „biztonságban" Liamet jelenti. Amióta vele vagyok, egyáltalán nem jelentkezett semmilyen tünete sem a pánikbetegségemnek, pedig még a halott kisbabám szívhangját is hallottam. A fél év „szingliség" alatt rengetegszer volt pánikrohamom. Egyik sem volt durva, egyedül is sikerült átvészelnem őket, de egyáltalán nem gyógyultam meg, hiába mondtam ezt a világnak. Igaz, sokat javult a helyzet, de még aznap is volt egy kis jelenetem reggel, amikor a Coachellán léptem fel. Aztán visszalépett a képbe Liam és azóta semmi. Fogalmam sincs, hogy mi köze lehet egymáshoz a két dolognak, de ez biztosan nem véletlen... Vagy nem tudom.