Remember me

17. Fejezet - Bízol bennem?

Hazafelé menet egyikőnk sem szólt semmit, ami talán jól is jött egy kicsit, mert át tudtam gondolni a dolgokat. Meddő vagyok. Nem elég, hogy elvesztettem a kisbabámat, még a Sors el is intézi, hogy több esélyem ne is lehessen. Liam felé fordítottam a fejem, aki az utat nézte rezzenéstelen arccal, amiről semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni. Nem tudtam, hogy mire gondol, és ez frusztrált.

Miután megérkeztünk, és leparkoltunk a garázsba, Liam kinyitotta nekem a kocsiajtót, de nem nézett rám. Nem bírtam tovább, megtörtem a fullasztó csendet.

- Liam, kérlek ne haragudj rám! - nyúltam kétségbeesetten a keze után, amikor elment mellettem. Megtorpant, és szigorúan a földet nézve, rekedten megszólalt.

- Szeretlek Amy, és ez nem fog megváltozni, akkor sem, ha nem emlékszel rám vagy ha meddő vagy, csak... Adj egy kis időt... kérlek. - nézett a szemembe, majd lehelt egy puszit a kézfejemre és bement a házba. Kicsit tétován álltam a garázsban, három méregdrága autó társaságában. Most mit csináljak? Szerintem elég egyértelműen kifejezte, hogy egyedül szeretne lenni, de nem akarom, hogy beforduljon. Vagy... valami hülyeséget csináljon.

Fogtam magam, és én is követtem Liamet. Csak nem várja el, hogy a garázsban éldegéljek, amíg ő megnyugszik!

Amikor beértem az előszobába és levettem a kabátomat és a csizmámat, hiányérzetem támadt.

- Watson? - néztem körbe, de sehol nem láttam a szürke fenevadat. Nem kellett sok idő, és eszembe jutott, hogy még Liam egyik haverjánál van, akit megkért, hogy vigyázzon rá, amíg mi Los Angelesben vagyunk.

- Amy! - hallottam meg Liam hangját a nappaliból, így beljebb mentem. - Nincs valami sok kaja a hűtőben, ezért arra gondoltam, hogy rendelhetnénk. Jó lesz? - kérdezte a kanapén elfekve, telefonnal a kezében. Bólintottam, majd felmentem az emeletre. A gardróbból előszedtem egy melegítőalsót és egy pólót, majd bementem a fürdőbe. Felkontyoltam a hajamat, megnyitottam a vizet a kádba és beleültem. Jólesett, ahogyan a forró víz felmelegít, a kinti 0 fok körüli hőmérséklet után.  Ahogyan a víz alatt elkezdtem piszkálni a krómhatású körmeimet, teljesen lementem alfába. Semmi nem járt a fejemben, olyan voltam, mint egy zombi.

A felettébb hasznos és értelmes elfoglaltságomat halk kopogás zavarta meg, majd Liam bármiféle engedélykérés nélkül bejött a fürdőbe. Leült a kád mellé, így majdnem egy szintben volt a fejünk. Elég kényelmetlenül éreztem magam, mivel tök meztelenül feküdtem mellette vállig érő vízben, és még hab sem volt, amivel nagyjából tudtam volna valamit kezdeni.

- Amikor azt mondtam, hogy adj egy kis időt, nem arra céloztam, hogy kerülj. - nézett rám, mire egy picit elszégyelltem magam, majd ismét lehajtotta a fejét. - Erősnek kell maradnunk, Amy. Ebből a szarból csak ketten tudunk kijönni. Legalábbis én csak akkor tudok belőle kimászni, ha te is segítesz. - motyogta az orra alatt halkan. Kiemeltem a bal kezemet a meleg vízből, és a könyökömet a kád szélére téve, lelógattam mellé, így az ujjaimról csöpögött le a víz Liam combjára. Felnézett, és egy halvány mosoly kíséretében az arcára rakta a tenyeremet, majd rá a sajátját. Pár percig simogattam a hüvelykujjammal a borostás arcát, majd gondoltam, megpróbálom feldobni a hangulatot. A kezemet elvettem, mire Liam nagy szemekkel nézett rám. A víz alatt egy kis tálat formáltam a két tenyeremből, majd egy gyors mozdulattal a fejére borítottam a „tál" tartalmát. Erre a srác meglepetten ült tovább, miközben az arcán és a tarkóján folyott le a víz.

- Ezt most miért kaptam? - kérdezte, majd rám nézett komolyan, ám a szemében láttam, hogy ellentámadásra számíthatok.

- Nem tudom. Rég láttalak nevetni, gondoltam bepróbálkozom, de nem jött össze. - mosolyogtam, mire felállt, és elindult az ajtó felé. Már épp azt hittem, hogy mindent elcsesztem, amikor hirtelen visszafordult, odarohant a kádhoz, és a kezét belemártva a vízbe, belefröcskölt az arcomba. - Hé! - nevettem, majd visszafröcsköltem.