Remember me

59. Fejezet - Először is

- Szia! – mosolyodtam el, amikor Liam kinyitotta a szemeit és úgy nézett rám, mint aki nem is ismer. – Jól aludtál? – hümmögött egyet és a derekam után nyúlva magához húzott. Mivel rettentően kényelmetlen volt a félig ülő-félig fekvő pozíció, mocorogtam egy kicsit és a másik oldalamra, Liammel szembe fordultam.

- Aludj velem! – dünnyögte és lehunyt szemekkel elmosolyodott. – Hisz szülinapom van!

- Mondhattad volna, hogy beéred ezzel is, ne szenvedjek az ajándékoddal... – bújtam hozzá kuncogva, mire kinyitotta a szemeit és sóhajtott egyet.

- Am, nem kellett volna semmi...

- Tudom, hogy nem kell. – vontam meg a vállamat és beletúrtam a hajába.

Nagyjából egy órán keresztül feküdtünk egymással szemben és beszélgettünk mindenféléről. Liam közben eleszegette a gofrit, amit hoztam neki és sikerült teljesen felébrednie.

- Szexi vagy. – szólalt meg hirtelen, amikor elapadt az eszmecserénk. Vigyorogva felvontam a szemöldökömet, mivel nem értettem, mi lehet szexi egy pólóban és csőgatyában.

- Lehet, hogy csak a lassan C-kosaras melleim szokatlanok...

- Mármint? – ráncolta a homlokát és a tekintete a mellkasomra ugrott. A szemeimet mosolyogva megforgattam, majd felnevettem, amikor megéreztem az egyik tenyerét rajtam. – Hm, nem észlelek változást... Csak annyit, hogy nincs rajtad rendes melltar... Oh, értem. – esett le neki a dolog, de nem akarta elvenni a kezét. – Mellimplantátumot kaptam szülinapomra? – kérdezte izgatottan, majd egyszerre röhögött fel velem.

- Te hülye... – löktem meg a vállát, majd átkaroltam a nyakát, amikor felém hajolva megcsókolt.

- Tetszel. – mosolygott a számra, majd apró puszikat nyomott rá.

- Most, hogy már van mit fogni, mi? – biccentettem a még mindig a mellemen pihenő kezére, mire ő egy ezerwattos vigyort villantott, majd a teste köré csavarodott takarót letépte magáról és az egyik combom után nyúlva a derekához húzta a lábamat.

- Ezt most úgy mondod, mintha még a gyerekrészlegen válogatnál magadnak ruhákat... – mosolygott az arcomba, miközben a pólóm aljával játszottak az ujjai.

- Leveszed? – kuncogtam, amikor már percek óta a felsőm szegélyét gyűrte. Nem igazán volt bennem kérdés, hogy mik a szándékai.

- Levegyem? – kérdezett vissza egy piszkos vigyorral az arcán, mire csak megvontam a vállamat. – Ennyire ne akard megdugatni magad, Édes! – nevetett, majd nyomott egy puszit a számra és mellém feküdt.

- Te egyből elutasításnak veszed, ha nem tépem le azonnal a ruháimat? – kacsintottam, majd a hasára ülve lehúztam a pólómat, amit egy könnyed mozdulattal az arcára ejtettem. 

- Kikészítesz, te nő... – dobta le a pólómat az ágy mellé, majd felült, így már az ölében voltam. Mosolyogva méregette az arcomat és a copfomból kiszabadult tincseimet a fülem mögé tűrte. – Kérdezhetek valamit? – bólintottam egyet, majd átkaroltam a nyakát. A vonásai hirtelen megkomolyodtak és egy mély sóhaj után szólalt csak meg. Valamiért rossz előérzetem támadt. – Tudod... Sokat gondolkodtam. – hajtotta le a fejét, amit csak csendben figyeltem. – Ezt a... beszélgetést nem igazán így képzeltem el, de így alakult. – beszélt lassan és kicsit mélyebben, mint szokott, sokszor el-el pillantva. Az összes gondolatot kizártam a fejemből és minden figyelmemet az arcának apró rezzenéseinek szenteltem. Kicsit olyan érzésem volt, mintha nem is Liam nyaka körül lennének a kezeim; mintha nem is ismerném. – Amikor... bemutattál a szüleidnek, rengeteg érzelem futott át rajtam. – nézett a szemembe, amiből valószínűleg a teljes értetlenség sugárzott. Most ezt miért kell felhozni? Nem értem... – Mondtad előre, hogy nincs minden a legnagyobb rendben közöttetek, de arra nem számítottam, hogy a saját apád ilyen undorítóan tud rólad beszélni. Dühös és ingerült voltam, valamint végtelenül szomorú, még akkor is, ha azt akkor nem vettem észre, csak hazafelé a kocsiban. Amikor az apád szó szerint azt mondta, hogy egy „haszonélvező kurva" vagy, először ideges lettem és elkezdtem üvöltözni vele, valamint jó erősen bevágtam az ajtajukat, majdnem ki is tört az üveg... De azt csak a kocsiban vettem észre, ahová szó szerint magammal rángattalak, hogy sírsz. Nem könnyezel, hanem sírsz. Elszégyelltem magam és miközben hazafelé vezettem, rettentően szomorú lettem. Több, mint három évet, a tinédzserkorod legfontosabb éveit úgy kellett átvészelned, hogy csak a bátyád volt neked, a szüleid gyűlöltek. – csúsztak a kezei a derekamra és finoman cirógatta a bőrömet. – Nekem a világon a legjobb szüleim vannak és voltak is annak idején... mégis úgy állítottam be mindig is, hogy borzasztó volt az a szakasz az életemben. Fogalmam sincs, hogy milyen nehéz lehetett minden nap elviselni azt a két szívtelen alakot, de... Megfogadtam, hogy bármit megteszek, hogy legalább csak egy kis részét kitöltsem annak az űrnek, amit a szüleid szeretetének hiánya hagyott benned. – pillantott a szemeimbe, de pár másodperc múlva lehajtotta a fejét. Miért mond ilyeneket? – Elbuktam. Elbuktam, Am. Akkor hagytalak magadra, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rám. Gyenge voltam és...