Remember me

8. Fejezet - Mit nem mondtál még el nekem?

Felmentem az emeletre, és a gardróbban kezdtem el keresgélni a ruhák között. A borús időre tekintettel felvettem egy szürke farmert egy fáradt rózsaszín kötött pulcsival. Bementem a fürdőbe, és a tükör elé álltam. Most először vettem jobban szemügyre magam: zöld szemek, hosszú, természetes szőke, hullámos haj és telt ajkak. Szép vagyok, gondoltam, de aztán rögtön hülyén éreztem magam. Ki az, aki azt mondja magáról, hogy szép? A hatalmas tükör előtti márványpulton két mosdókagyló volt, és a bal oldali mellett egy sötétbarna táska. Nem kellett nagyon nyújtogatnom a nyakam, láttam, hogy néhány sminkecset lóg ki belőle, így bátran beletúrtam, és kivettem mindent belőle. Rengeteg különféle sminktermék volt benne, így találomra kiválasztottam egy szempillaspirált, egy nude árnyalatokból összeállított szemhéjpúder palettát és egy természetes-hatású rúzst. 10 perc sminkelés után nekiestem a hajamnak, amit csak az egyik oldalon lazán összefontam, mert nem akartam sokat szórakozni vele. Kikaptam az egyik szekrényből egy fekete bőrkabátot, és legaloppoztam a lépcsőn a már fél órája várakozó Niallhez.

- Bocsi, itt vagyok. - mondtam, és felvettem a dzsekimet, de nem zipzároztam össze, mert így sokkal menőbb volt az imidzsem.

- Akkor ne habozzunk. - mondta és ellökte magát a faltól, amit eddig támasztott. - Csinos vagy. - mondta és rámkacsintott, miközben kiléptünk a bejáratiajtón, amit ő bezárt. Van kulcsa Liam házához? Mármint... a házunkhoz.

- Nincs itt Liam, és máris rámnyomulsz, mi? - mondtam mosolyogva, és a könyökömmel meglöktem egy kicsit a vállát.

- Lebuktam. - nevetett fel, és kinyitotta előttem az autója ajtaját.

- Köszi. - mondtam és leültem az anyósülésre. Niall csak biccentett egyet, megkerülte a fekete Range Rovert, és beült a volán mögé.

- Szóval telefon? - kérdezte, miközben beindította a terepjárót, és rákanyarodott az útra.

- Hát... Igen. Csak most belegondoltam, hogy nincs pénztárcám. Mármint... Nem tudok róla. - nevettem el magam kínosan. Biztos, hogy nem fogom megvetetni Niallel a telefont.

- Majd Mr. Payne számlájára írjuk. - mondta, és megint rámkacsintott.

- Ne kacsintgass már, mert a végén még elhiszem, hogy rámhajtasz. - nevettem fel, és vállbaböktem.

- Ne böködj, vezetek! - nevetett fel.

Elég lassan tudtunk csak haladni, mert minden második kanyarnál dugó volt, viszont nagyon jól szórakoztunk. Sokat nevettünk, és Niall el tudta velem felejtetni, hogy milyen szar helyzetben is vagyok most. Ez így kimondva egy kicsit komikus.

Miközben a belváros felé közeledtünk, egyre ismerősebb volt minden. A Big Ben, a piros emeletes buszok, és a Temze is feltűnt. Az ablakhoz tapadva bámultam Londont, mint egy kisgyerek. Miután feltűnt, hogy kicsit nevetséges, amit csinálok, félve a mellettem ülő szőkére néztem, aki az utat nézte, de széles vigyor terült el az arcán.

- Ne zavartasd magad. Nézelődj nyugodtan. - mondta Niall még mindig vigyorogva, mire én lesütöttem a szemem.

- Na jó, ez egy picit gáz volt, nem? - nevettem fel.

- Nem változtál semmit sem. - mosolygott rám, és elkapta a tekintetét. Lehajtottam a fejem, és hirtelen visszacseppentem a valóságba, és eszembe jutott Liam.

- Te Niall, nem hívnád fel Liamet? - kérdeztem halkan.

- Aggódsz érte? - kérdezte Niall, miközben bekanyarodott egy mélygarázsba. Én bólintottam egy aprót, és kiskutyaszemekkel ránéztem. - De, persze, megkérdezem, hogy hol kószál. Kihangosíthatom? - kérdezte készségesen, mire bólintottam egyet.