Remember me

34. Fejezet - Ex

- Désolé, Princesse.

- Nem értem. - csóváltam a fejem és szaggatottan kifújtam a levegőt. Franciául még mindig nem tudok.

- Sok mindent nem értesz. - duruzsolta a fülembe és elkezdte simogatni a hátamat. Jól esett az érintése és próbáltam kiélvezni minden egyes másodpercet. Tudom, hogy pár perc és feláll, hogy itt hagyjon. Örökre. - Ígérd meg, hogy keresel valakit! - emelte fel a fejemet az államnál fogva, hogy a szemembe tudjon nézni. Elmosolyodtam és elhúzódtam egy kicsit.

- Miért vagy még itt? - nyöszörögtem és letöröltem a könnyeket az arcomról, de jött helyettük másik. Istenem, Liam szakított velem! Ezt akartam? Nem hiszem el, hogy azt mondtam neki, hogy várom, hogy kimondja, hogy vége!

- Csak tekintettel vagyok arra, hogy nem két hetet jártunk, hanem négy évet. - dünnyögte, majd végigsimított a vállamon. - Am, szép vagy, vicces, intelligens és nagyon szerethető személyiség. Hidd el, pár hét és már a popipar legszexibb pasija mellett fogsz pózolni! - kuncogott, de elhalkult, amikor látta, hogy nem sikerült felvidítania. Pff... Miért eddig nem azt tettem? - Én csak azt mondom, hogy próbálj meg túllépni ezen! Ne engem keress minden férfiban és ne hasonlítgass! - adta a tanácsokat, amikre nem igazán figyeltem. Próbáljak túllépni? Basszus, benne bízom meg a legjobban. A legelső pillanattól kezdve végig mellettem volt és megpróbált védeni mindentől és mindenkitől. Azt hiszem, szeretett is... Fene tudja. Ezt sugallja az is, hogy nem hagyott még itt.

- Már döntöttél, ugye? - sóhajtottam, amikor már kicsit megnyugodtam. Biccentett egyet, miközben folyamatosan az arcomat fürkészte.

- Barátnőm van, Am. - mondta kicsit talán szomorkás hanggal, amit nem tudtam hova tenni. Ennek nem örülnie kéne?

- Miatta? - kérdeztem halkan. Szerintem jogom van tudni, hogy Naomi miatt szakít-e velem.

- Nem csaltalak meg, ha erre akarsz kilyukadni. - csóválta meg a fejét, mintha picit csalódott volna bennem. - Figyelj, ne keverjük ide Naomit! - beletúrt a hajába és felhúzta a lábait törökülésbe.

- Azért, ha meguntad Naomit is, előbb szakíts vele, minthogy összejöjj egy másik csajjal... - morogtam az orrom alatt, majd riadtan kaptam fel a fejemet, amikor Liam már állt volna fel. - Ne! Ne! Sajnálom! - kaptam a keze után és megint előtörtek a könnyeim. Nem tudom, miért kapálózom. Talán, hogy pár percet nyerjek... Fogalmam sincs. Már döntött és nem fogok könyörögni.

Visszaült mellém és kicsit dühös arccal piszkálta a karóráját.

- Most megbántottalak, ugye? - szólaltam meg elfúló hangon pár perc után, mire sóhajtott egyet.

- Nem azért szakítottam veled, mert meguntalak. Azt hittem, ismersz már annyira, hogy tudd, nem...

- Én is azt hittem. - szakítottam félbe és a tenyerembe temettem az arcomat, majd kicsit hangosabban felsírtam. - Ne haragudj, én... - magyarázkodtam a beszólásaim miatt, de a tarkómra rakta a tenyerét és finoman a vállára hajtotta a homlokomat.

- Rien de mal! - suttogta franciául, és picit az arcomhoz bújva simogatta a hátamat. - Nyugodj meg, Am! - csitítgatott több-kevesebb sikerrel. Teljesen ki voltam készülve.

- Ne hívj így! - nyögtem egy szaggatott levegővétel után. Kész, feladtam. Ahhoz, hogy el tudjam valahogy felejteni, soha többet nem szabad hallanom ezt a nevet.

- Ne haragudj... - fújta ki a levegőt, majd megállt a keze a fekete AC/DC-s pólómon és jobban szorított magához. - Lassan mennem kell...

Ettől a mondattól féltem.