Remember me

27. Fejezet - Szünet

Nem beszélünk Liammel. Mindenféle túlzás nélkül állíthatom, hogy konkrétan nincs köztünk kommunikáció. Haragról szó sincs, egyszerűen csak időre van szükségünk.

Elolvasta a levelet. Ezt onnan tudom, hogy még aznap este odajött hozzám és szó nélkül megcsókolt egy papírral a kezében. Elhúzódott, majd amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt. Azóta nem nagyon szólt hozzám.

Hogy bánom-e? Nem kifejezetten. Gondolkodnom kell, ebben pedig segítségemre van a magány és a csend. Jelenleg elég antiszoc életet élünk, mintha nem is ismernénk egymást.

Rosé, Niall, Ryan, sőt, még Louis is keresett telefonon. Nem vettem fel senkinek sem. Teljesen befordultam. A félreértések elkerülése végett, nem vagyok depis. Szeretem Liamet és tudom, hogy ő is szeret. Egyszerűen csak kell egy kis szünet. Ugyanazt ismételgetem, de mind a kettőnknek át kellett gondolni a kapcsolatunkat.

Egyáltalán nem csodálkoznék, ha Liam inkább meghátrálna. Megérteném. Nem biztos, hogy egészséges párkapcsolatban tudnánk tovább élni ezek után. Ott, szenteste, a szülei háza előtt volt igazán őszinte. Nem tudta túltenni magát a tényen, hogy mellettem csak egy csonkacsaládban élhet. Az amnéziámat még fel tudta dolgozni, de annyi minden történt pár hónapon belül, hogy többel már nem tudott megbirkózni. Sokkal egyszerűbb megoldás lenne neki, ha elfelejtené ezt a sok gondot, amit magammal vonzok, és keresne valaki mást. Valakit, aki érettebb, talpraesettebb, mint én. Ahogy mondta, a nyakába szakadtam és olyan vagyok mint egy gyerek: sok problémám van, vigyázni kell rám, naiv vagyok és kicsit idegesítő is, hiába szeretem teljes szívemből. Liam fiatal, nagykanállal kéne habzsolnia az életet: bulikba járni, csajozni, haverokkal lenni, nem pedig a szerencsétlen barátnőjével szenvedni. Na jó, inkább nagyvillával. Haha.

Sajnálom. Azért nagy dilemma lehet ez neki. Nyilván tisztában van azzal, hogy megnehezítem az életét, de fontos vagyok neki, ezért inkább küzd a mindennapokban. Az a baj, hogy túl önző vagyok ahhoz, hogy szakítsak vele. Egy hosszas beszélgetés keretében el kéne mondanom neki, hogy kettőnk között ez így nem működik. Lehet, hogy fájna neki, de hosszútávon ez lenne a legjobb megoldás. Biztosan túl tudná magát tenni rajtam, és az is száz, hogy találna valakit. Nem féltem attól Liamet, hogy egyedül maradna. Nagyon jófej, van humora, karizmatikus és szerintem rohadt helyes. Főnyeremény.

Nem lehetek ennyire önző. Beszélnem kell vele.

Egy mély sóhaj után felálltam az ágyról, ahol eddig ültem, és lementem a földszintre, ahol a kanapén feküdt Liam. Elmosolyodtam, majd odabattyogtam mellé és a kanapéhoz kuporodva, enyhén könnyes szemmel néztem, ahogyan alszik. A haja a homlokára lógott, a szája résnyire nyitva volt és egyenletesen szuszogott. Csupán attól bekönnyeztem, hogy belegondoltam, talán soha többet nem látom majd így.

- Szia! - húzódott féloldalas mosolyra a szája. Kicsit meglepődtem, majd kihasználva, hogy még csukva vannak a szemei, nagyokat pislogva megpróbáltam eloszlatni a könnyeimet.

- Szia! - szinte csak tátogtam ezt az egy szót, olyan halkan mondtam. Kinyitotta a szemeit és feltornászta magát ülésbe. Terpeszbe rakta a lábait és a könyökét a combjára támasztotta és úgy fürkészte az arcomat.

- Mi a baj? - suttogta, miközben egy tincset a fülem mögé tűrt. Villámcsapásként ért a hirtelen közelség és feléledtek a hasamban azok a bizonyos Pillangók. Még nem éreztem ilyet Liam mellett. Egyszerűen annyira természetes volt, hogy hozzám ér, megölel, megcsókol, hogy nem rándult tőle görcsbe a gyomrom. Valószínűleg most az egy hét kihagyás miatt van rám ilyen hatással.

- Beszélni szeretnék veled. - vizsgáltam a combjaimon fekvő kezeimet, miközben a sarkaimon ültem. Liam a hajába túrt és összekulcsolta az ujjait a térdére támaszkodva. Mély levegő, gyerünk Amy, meg tudod csinálni! - Liam, ez így nem mehet tovább. - a hangom erőtlen és határozatlan volt, hiába próbáltam megkomolyítani. Kerültem a szemkontaktust.