Remember me

21. Fejezet - Itt van.

- Szia! - jelent meg előttem Liam mosolygós arca, amikor lassan kinyitottam a szemeimet. Itt van.

- Szia... - húztam magamra álmosan a takarómat. - Mióta bámulsz? - néztem a szemeibe. Még mindig imádom a szemeit.

- Hm, attól függ, hogy mennyi az idő. - nyúlt az éjjeliszekrényre és megnézte a telefonján. - 10-15 perce. - vezette vissza a tekintetét az arcomra.

- Tuti, hogy azon mulattál, hogy milyen hülyén alszom. - dörzsöltem meg az arcomat.

- Ha te mondod... - mosolyodott el. Igen, a mosolyát is imádom, még mindig.

- Köszönöm, hogy itt vagy. - suttogtam, mire felült, és a karjain megtámaszkodva felém hajolt. Kis sunyi.

- Mondtam, hogy itt leszek, nem? - duruzsolta a fülembe, vigyázva, nehogy hozzámérjen. Azért ő is nagy játékos.

- Igen, de belemásztál az aurámba. Nem lehetne, hogy megint érvénybe lépjen a fél méter? - kérdeztem, mire felnevetett és visszafeküdt az ágyra.

- Szóval nem szeretnéd, hogy közel legyek hozzád? Értem. - bólintott, majd vigyorogva becsukta a szemét.

- Én ilyet nem mondtam. - motyogtam, majd bementem a gardróbba öltözni. Egy erősen áttetsző fekete blúzt választottam, ami alatt tökéletesen látni lehetett a melltartómat, sőt még a köldökömet is. Alulra egy fekete koptatott csőgatyát vettem fel.

Amikor a hálószobán keresztül mentem a fürdőbe, hallottam, hogy Liam egy hatalmasat sóhajt. Vigyorogva megráztam a fejemet és nekiálltam embert faragni magamból. Miután megmostam a fogam, kihúztam a szememet és kispiráloztam a szempilláimat.

- Ryan keres téged! - jött be Liam, kezében a rezgő telefonommal. Mosolygott, de láttam a szemeiben, hogy belül emészti magát. Francba.

- Köszönöm! - fogtam meg, de még nem vettem fel, hanem mélyen Liam szemébe néztem.

- Ő az? - kérdezte lehajtott fejjel.

- Nem veszem fel, ha nem szeretnéd. - tettem a mosdókagyló mellé a mobilt, ami kicsit tompább hangon rezgett tovább. Liam fontosabb, mint Ryan, bármennyire is kedvelem. Sokkal fontosabb.

- Vedd csak fel, én elmegyek futni. Szerintem egy óra és jövök. - hátrált ki az ajtón, de utána szóltam.

- Liam! - megfordult és rám nézett. - Ugye nem azért mész el, mert...

- Nem. - szakított félbe, majd elmosolyodott. - Muszáj. Lassan nagypapa alakom lesz.

- Ha te mondod... Akkor jó futást! - intettem, mire biccentett egyet és eltűnt.

Egy ideig néztem még, ahol állt, majd visszafordultam a telefonomhoz és egy sóhaj után felvettem.

- Amy? - hallottam meg egy ismerős hangot a vonal másik végén.

- Szia Ryan! - köszöntöttem, miközben beágyaztam.

- Ne haragudj, zavarlak? - kérdezte, mire megráztam a fejemet, de rájöttem, hogy nem látja.

- Nem, dehogy. Mizujs? - bújtam bele egy zokniba, majd lebattyogtam a konyhába. A háttérből egy autó zaját hallottam. Biztosan vezet.

- Öhm... Eltévedtem. - mondta zavartan. Leültem egy bárszékre és elkezdtem egy mandarint pucolni.

- Hol vagy? - érdeklődtem, majd elnevettem magam. Most mondta, hogy eltévedt, erre megkérdezem, hogy hol van. - Mármint... Mit látsz? - tettem a számba egy gerezd mandarint.