Remember me

62. Fejezet - Ne érj hozzám

​*LIAM SZEMSZÖGE*

- Am! – ültem fel lendületből és zihálva néztem körbe a sötétbe burkolózott szobában. Amikor az ajtó felé fordultam, kicsit megkönnyebbültem, hogy nem fekszik ott Am vérbe fagyva, hiába volt abszurd, hogy a gonosz változatom leszúr mind a kettőnket. Annyira igazinak tűnt...

Egy mély és kicsit remegő sóhaj után megdörzsöltem az arcomat, majd kikászálódtam az ágyból, hogy helyre tudjam hozni a dolgokat, amiket pár órával ezelőtt csesztem el. Nem lesz egyszerű... De muszáj.

Az időeltéréssel nem foglalkozva nyomtam rá a „Ruth" névre. Vele kell először beszélnem. Naomi ráér, Cheryl nem érdekel, Am pedig... Nos, ő pedig úgysem veszi fel. Adnom kell neki egy kis időt.

- Ruth? – szóltam bele erősen rekedt hanggal a telefonba, aminek a másik felén a nővérem csendben várta a magyarázatomat. – Zavarlak?

- Mondd csak! – egyáltalán nem hangzott mérgesnek...

- Figyelj, tudom, hogy egy seggfej vagyok, sajnálom! Nem akarok mentegetőzni, de nagyjából húsz percen belül történt, hogy Cheryl szerelmet vallott nekem, az exem terhes, a menyasszonyomat pedig valószínűleg elveszítettem... remélem, téged nem. – járkáltam fel-alá a gyönyörű szobánkban és a fürdőhöz érve az ajtófélfának döntöttem a homlokomat. Már épp venni akartam a levegőt a következő mondathoz, de Ruth félbeszakított.

- Mi van Amyvel? Történt valami? – aggódott a szőkéért, aki Nevada államon belül bárhol lehet. Bárhol. És ki tudja, mi van vele... Féltem őt, hiába tudom, hogy felnőtt és tud magára vigyázni. De akkor is! Azok után, ami történt velünk, mindentől óvni szeretném. De nyilván nem tehetem... – Liam?

- B-bocs, kicsit elkalandoztam... – túrtam a hajamba, majd sóhajtottam egyet. – Hallott pár dolgot, miközben Cheryllel beszéltem, amit én nem úgy gondoltam, mint ahogy ő értelmezte... Fogalmam sincs, hol van. De mindegy, ez az én bajom. Nem azért hívtalak fel, hogy ezt tárgyaljuk.

- Öcsi, nem haragszom. Kicsit... túlreagáltam, mert nagyon fáradt voltam és nyűgös. Tudom, hogy nem egyszerű az életed és ez a helyzet is... nehéz lehet neked... Tök megértem, hogy nem felhőtlen az örömöd, én nem tudom, hogy reagálnék, ha... – motyogott, de félbeszakítottam, mert nem akartam hallani. Nem. Soha többet nem akarom hallani, hogy meghalt a kisfiam, amikor még nem is élt igazán.

- Csak azt akartam, hogy tudd, nem akartalak megbántani. Egy hetet még itt kell töltenem Vegasban, de amikor végeztünk a forgatással, hazamegyek és első dolgom az lesz, hogy meglátogassalak titeket! – mosolyodtam el, mivel hihetetlenül büszke vagyok rá. Született egy fia! A nővérem anya lett! Annyira hihetetlen...

- Akkor már szinte biztosan otthon leszünk... De ne gyere egyedül...! – jött a burkolt „Amy nélkül be nem teszed a lábad a házunkba!", mire halkan felnevettem. – Komolyan mondom. Nem engedheted el, Liam, tudod jól! Biztos vagyok benne, hogy nem mondhattál olyat, amit nem tudna neked megbocsájtani.

- Szeretlek, Ruth. – bukott ki belőlem, ami talán háromévente egyszer hangzik el köztünk.

- Én is szeretlek, Öcsi! Viszont van még pár elintéznivalód, ha jól emlékszem... Úgyhogy ne pazarold rám a drága idődet, inkább...

- Várj! – vágtam közbe, mire elhallgatott. – Küldesz egy képet róla?

***

-...Találkozni szeretnék veled. Megbeszélhetnénk ezt mondjuk egy kávé mellett. – mondta Cheryl tök nyugodtan, miután beadagoltam neki, hogy nem kölcsönösek az érzések, amiket irántam táplál. Miután tíz percet beszéltem a nővéremmel, őt hívtam fel, hogy elsimítsuk a dolgokat.