Remember me

7. Fejezet - Az amnézia nem egy betegség.

Másnap reggel egyedül ébredtem fel a szobában. Miután körbenéztem az ágyból a szobában, hogy hol lehet Liam, álmosan visszadőltem a takaróra. Kifejezetten kialvatlan voltam, bár nem értettem az okát. Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy még halványlila volt az égbolt. Szóval hajnal van. Na de miért kelt fel Liam hajnalban? Felültem az ágyon, megpaskoltam az arcomat, és elindultam a konyha felé. A hideg rázott még az álmosságtól, fáztam és tiszta libabőr voltam. Amint leértem a konyhába, megpillantottam az egyik bárszéken ülő, telefonáló Liamet, aki egyből rámkapta a fejét, és eltartotta a fülétől a készüléket.

- Hát te? Valami baj van? - Kérdezte suttogva, mire én csak megráztam a fejem, és leültem vele szembe.

- Zavarok? - kérdeztem, miután Liam elég furán nézett rám. - Mert igazából csak lejöttem megnézni, hogy hol vagy. - túrtam zavartan a hajamba.

- Nem, nem zavarsz. Felébresztettelek? - nyomta ki a telefont szó nélkül, és egy nagyot sóhajtott. Valami nyomasztja.

- Nem tudom, csak felkeltem. Minden oké? - néztem a szemébe, mire ő elkapta a tekintetét.

- A menedzsment hívott. Közölték, hogy egy hét múlva lesz az American Music Awards, és hogy oda kéne repülnöm, és részt venni a díjátadón. Hiába magyaráztam, hogy rám várhatnak, folyton csak ismételgették, hogy muszáj megjelennem, sőt, fel is fogunk lépni. Márpedig én nem fogok így ezrek előtt parádézni. - mondta erősen gesztikulálva, és a sérült vállára mutatott, amin nem volt vállrögzítő.

- Mi az, hogy kötelező megjelenned? - ráncoltam össze a szemöldökömet. Elég abszurd, hogy a menedzsment szabja meg az énekesnek, hogy hol kell fellépnie vagy megjelennie.

- Amióta Zayn kilépett, elég sok díjátadót hagytunk ki a srácokkal. Már azt sem nézték jó szemmel, úgyhogy most muszáj ott lennem. - túrt a hajába. - Az a baj, hogy nem akarom, hogy a fél világ, legfőképpen a rajongók így lássanak. Nem vagyok épp túl jó passzban. - hajtotta le a fejét.

- Hé, majd kitalálunk valamit. - fogtam meg a pulton pihenő csuklóját, és biztatóan megszorítottam, mire ő elmosolyodott.

- A gond az, hogy a skacok nem léphetnek fel hárman. Zaynt anno még megoldottuk, na de nem hiszem, hogy hirtelen engem is akarnának helyettesíteni. Na meg akkor felreppennének a pletykák, miszerint én is követem Zayn példáját, és kilépek a bandából. Pedig én még nem tervezek lelépni. - húzta el a száját. Hát igen, ez nem éppen egy szerencsés helyzet. Lehet, hogy tényleg nem lesz más választása. - Már így is velem van tele a média. Már írtak minden hülyeséget rólam: Hogy lebénultam, hogy megvakultam, de még olyan cikk is van, amiben már a halálhíremet kürtölték szét. Most, hogy már egy jó ideje semmilyen közösségi oldalon nem tevékenykedek, a rajongók el is hiszik ezeket a hamis cikkeket. Nemrég írtam Twitterre, hogy még élek, és hogy te is. - sütötte le a szemét.

- Miért, kérdéses volt, hogy élek-e? - néztem furán rá.

- Bombaként robbant a hír, hogy autóbalesetünk volt. A menedzsmented teljes hírzárlatot rendelt el, így senki sem tudja, hogy amnéziád van. Senki nem nyilatkozott a hogylétünkről, még a dokik is tartották a szájukat, valamint sokáig volt egy őr a kórtermed előtt, ha mondjuk egy paparazzó le szeretett volna fotózni vagy ilyenek. Habár neked is meg kellene jelenned a díjátadón Amcsiban, mivel két díjra is jelöltek, és fel is léptél volna, elintézték neked, hogy otthonról nézd a díjkiosztást. - mondta, és ásított egyet. -Valami életjelet kéne adnod magadról. Mert a baleset előtt nagyon aktív voltál majdnem minden közösségi oldalon. - mondta, és megint ásított egyet. - Basszus álmos vagyok.

- Én is. - mondtam, és megdörzsöltem az arcomat.

- Visszafekszünk még egy kicsit? - morogta Liam, miközben feltápászkodott a bárszékről, én meg követtem a példáját.