Remember me

20. Fejezet - Féltékeny?

A hatalmas Range Roverben ülve folyton Ryanen járt az eszem. Nagyon aranyos és helyes srác, de... de nem tetszik úgy. Remélem, hogy nem hiszi azt, hogy én most kihasználtam, vagy ilyesmi, mert semmi ilyen szándék nem vezérelt. Egyszerűen csak jólesett vele lenni.

Fél óra kocsikázás után haza is értünk. Megköszöntem a sofőrömnek, hogy elhozott, majd a ház előtti térkövezett kis utat átszelve elértem a bejáratiajtót. Párat trappoltam a magassarkú csizmámban, hogy minél kevesebb havat vigyek be, majd benyitottam. Szinte egyből megcsapott a meleg, illetve az erős sütiillat.

- Szia! - köszöntem be, majd Liam után egy nő is visszaköszönt. Öhm, oké? - ...sztok... - motyogtam, amikor Liam kijött az előszobába, és nyomott egy puszit az arcomra. Elég vidám kedvében volt. Gondolom nem azért, mert hazajöttem.

- Amy, ő itt Cheryl, az egyik régi mentorom. - mutatta be a rám kedvesen mosolygó nőt, aki szintén kijött az előszobába.

- Örülök, Amy! - ölelt meg, amivel eléggé meglepett. Miután elhúzódott, beleszagolt a levegőbe és a konyha felé pattant. - Basszus Li, a süti!

- Kivennéd a sütőből? Köszi! - kiabált utána „Li", majd odajött hozzám és lesegítette rólam a kabátomat. - Milyen napod volt, Királylány? - kérdezte.

- Hm, nagyon finom lett! - hallatszott Cheryl hangja a konyhából, mire Liam felkapta a fejét és a kezembe nyomta a kabátomat, majd egy az egyben ott hagyott. Aucs.

- Most már felettébb fergeteges, kösz, hogy kérded... - mondtam magamnak, majd miután felakasztottam a fogasra a kabátomat, nem törődve senkivel és semmivel, felmentem az emeltre, hogy vegyek egy forró fürdőt.

***

Miután kellőképpen kiáztattam magam, belebújtam a pizsamámba és felkontyoltam a hajamat. Kicsit fájt, hogy Liam ilyen nagy ívből szarik rám, de nem akartam jelenetet rendezni, főleg akkor nem, amikor Cheryl is itt van. Aranyosnak tűnt, és nem akartam, hogy végignézzen egy veszekedést.

Lemostam a sminkemet, majd, amikor épp kezdtem volna megmosni a fogamat, a hasam egy korgással jelezte, hogy kifogyott a tank. Francba.

Erőt vettem magamon és pókerarccal lebattyogtam a konyhába, ahol nagyon nevettek valamin.

- Máris lefekszel? - simított végig a derekamon Liam.

- Most épp enni jöttem le, de utána igen. Nem vagyok valami jól. - kamuztam, hogy ne jusson eszébe az a fantasztikus ötlet, hogy jöjjek le én is beszélgetni. Bár, jobban belegondolva, tuti, hogy tökéletesen megvoltak nélkülem is.

- Csináltunk browniet. Ha kérsz, ott van a pulton. - mutatott Cheryl a hűtő mellé, ahol valóban egy tál barna sütemény csücsült.

- Köszi. - bólintottam, majd egyből támadásba lendültem. Miután kellőképpen eltöltött a sütemény, odamentem Liamhez, és a vállán végighúzva a kezemet köszöntem el. Nem akartam Cheryl előtt lesmárolni vagy ilyenek, az tök olyan lett volna, mintha azt akartam volna kifejezni, hogy ő az enyém. Elég szánalmas módszer.

Felmentem az emeletre és fogat mostam, miközben zenét hallgattam. Miután végeztem, kinyomtam a zenét és úgy döntöttem, hogy felfedezem a „kockaszobát". Ha ők odalent ennyire elvannak, akkor én sem unatkozhatok idefent!

Felkapcsoltam a folyosó végi szobában a lámpát, majd beleültem az egyik piros színű babzsákfotelbe és magamhoz vettem egy kontrollert. Fura, pontosan tudtam, hogy mi micsoda és hogy hogyan kell használni. Pff, a gyerekkoromra nem emlékszem, de arra igen, hogy hogyan működik a PS4. Hát hiába, a fontos dolgok megmaradtak.