Remember me

57. Fejezet - Nagyfiú

- Hé, Am! – simogatta a combján pihenő arcomat Liam, amikor lassan kinyitottam a szemeimet. Halványan mosolygott le rám és folyamatosan cirógatta a bőrömet. 

- M-mi történt? – akartam felnyomni magamat ülésbe, de óvatosan megakadályozta ezt és eltűrt egy tincset az arcomból. Kicsit fájt a homlokom és a bal halántékom, de nem éreztem magam halálosan borzalmasan.

- Összefejeltél Louisval és elájultál. – válaszolt még mindig a meleg mosolyával.

- Tényleg? – ráncoltam a szemöldökömet és hiába próbáltam visszaemlékezni, teljesen kiesett minden. Hogy a francba koccoltam Louisval?

- Már nagyjából két órája aludtál. Felhívtam Dr. Schmidtet, hogy kell-e hozzád mentő, de azt mondta, teljesen felesleges, normális, ha elveszted az eszméletedet egy ilyen kis baleset során, mert ez egyfajta védelmi funkció, vagy mi... – rendezgette a tincseimet, mint egy elbűvölt kisgyerek, amin muszáj volt elmosolyodnom. – Hogy érzed magad? Nem szédülsz? Nincs hányingered? – aggodalmaskodott egyből, mire megráztam a fejemet. – Jó. Hozok neked egy pohár vizet, te maradj addig fekve! – rakta le óvatosan a fejemet a takaróra és miután nyomott egy puszit az arcomra, kisétált a hálószobából. A következő pislantásomra már ismét a szobában volt és az ágy szélére ülve felém nyújtott egy poharat, miután segített felegyenesedni. – Meg tudod tartani? – fogta továbbra is a poharat, hiába nyúltam már érte.

- Jól vagyok! Azt hiszem... – bólintottam egy aprót és pár másodperc szemezés után végre megfoghattam egyedül is a poharat. – Köszi. – sóhajtottam, miután leküldtem a két deci vizet.

- Szívesen, Édes. – mosolyodott el és az éjjeliszekrényre rakta az üres üvegdarabot. – Biztos, hogy jól érzed magad? Sápadt vagy...

- Liam, ne aggódj, megmaradok! – kúsztam mellé és a vállára hajtottam a fejemet, amit egyből el is kaptam, amikor belenyilallt a fájdalom a halántékomba.

- Óvatosan! Eléggé megütötted magad, amikor elestél. – puszilt a hajamba, majd velem együtt nézett az ajtó felé, ahol berongyolt Beth. Kicsit stresszes arca volt, amire kiült egy halovány mosoly, amikor rám pillantott.

- Szia! Látom, felébredtél... – ült mellénk egy kis helyet hagyva egy meleg mosollyal. – Uh, eléggé belilult... Rosé csinált jeget, felhozom. – simított végig a vállamon az arcomat tanulmányozva, majd kiment a szobából. Hm, aranyos, hogy érdekli, mi van velem.

- Kedves lány. – motyogtam, mire Liam bólintott egyet.

- Tízpercenként ellenőrzött téged. – vigyorgott és az államat megfogva egy lágy csókot lehelt a számra. – Jaj, te... – kuncogott, gondolom a szerencsétlenségemen és a homlokát óvatosan az enyémnek nyomva cirógatta a tarkómat.

- De legalább nem unatkozol mellettem... – mosolyogtam, mire mosolyogva elhúzódott

- Ne így akarj lekötni, kérlek!

- Rosé üzeni, hogy utál téged, amiért megijesztetted. – jelent meg ismét Beth egy kék jégtáskával a kezében, amit a kezembe adott. Liam korrigálásával finoman a bal halántékomhoz nyomtam, ami miatt picit felszisszentem, de tök jólesett a hideg. – Nem jöttök le? 

- De, majd egy kicsit később... Köszi Beth! – biccentett Liam mellettem, én pedig egy féloldalas mosollyal „köszöntem meg" a segítségét. Bólintott egyet és az üvegajtót elhúzva maga mögött kettesben hagyott minket a gyéren megvilágított hálószobában.

Percekig csak csendben ücsörögtünk egymás mellett, magunk elé bámulva. Én nem gondolkodtam semmin, azonban szinte hallani lehetett, ahogy járnak a fogaskerekek Liam fejében. Amikor egy ujjammal felnyomtam az állát, nagy szemekkel nézett rám, de egyből elkapta a tekintetét és az ujjait kezdte tördelni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elvettem a jégtáskát a halántékomtól és az ő kék-zöld tarkójára nyomva közelebb kúsztam hozzá. Kicsit összerezzent, majd feszülten fújta ki a levegőt. Az ujjaimat lefejtette a kék tasakról és finoman visszarakta azt a kis zúzódáshoz. A bőröm már konkrétan jéghideg volt és alig éreztem, így ismét elhúztam a kezét.