Remember me

9. Fejezet - Biztos vagyok benne

A szemhéjamon keresztül érzékeltem egy kis fényt. Nem tudtam, hogy ez most lámpafény-e, vagy a híres Fény Az Alagút Végén, mindenesetre nem akartam meghalni, ezért nem nyitottam ki a szememet. Nem kellett sokat várnom, elkezdtem érzékelni a testemet is. Rettentően melegem volt, mégis reszkettem, és égett a bőröm minden négyzetcentije. Ez bizonyára a pokol.

Nem telt el 5 perc, és realizáltam a helyzetemet: Nem a pokolban vagyok, hanem még élek, és szimplán melegem van, mivel nyakig be vagyok takarózva. Amikor megpróbáltam lejjebb lökni az engem fogva tartó takarót, észrevettem, hogy a végtagjaim ólomsúlyúak. Gyakorlatilag csak az ujjaimat tudtam mozgatni.

Kinyitottam a szememet, és egy laptop felé görnyedő Liamet pillantottam meg, akinek az arcát megvilágította a képernyő fénye. A szobában az volt az egyetlen fényforrás.

- Li... - nyögtem, de ennél több nem jött ki a torkomon. Az illető felém kapta a fejét, eltolta magától a laptopot, és odahajolt hozzám.

- Hála az égnek! Már azt hittem, mentőt kell, hogy hívjak... - suttogta Liam.

Nem tudtam válaszolni, csak nyöszörögtem, és könnyes szemmel bámultam rá. Liam végigsimított az arcomon, és aggódó tekintettel vizslatott.

- Hozok egy pohár vizet. - mondta, és kisétált a szobából. Nem kellett sokat várnom, és meg is jelent egy pohárral a kezében. - Gyere, idd meg. - nyúlt a hátam alá, és kicsit hátrébb húzott az ágyon, majd nekitámasztott a falnak.

- Köszönöm. - suttogtam, de szinte fájt minden egyes hang. A pohár alá nyúltam, de Liam nem adta oda. Gondolom látta, hogy akárhogyan is próbálkoznék, nem tudnám megtartani.

- Várj, segítek. - emelte a számhoz, és enyhén megdöntötte. Miközben gyakorlatilag itatott, a tekintetét belefúrta az enyémbe, és apró mosolyra húzta a száját, ami egy tizedmásodperc alatt el is tűnt. Olyan érzés fogott el, miközben nyeltem le a hideg folyadékot, mintha jéghideg savat innék. Marta a torkomat, ugyanakkor jólesett a hűvössége. Miután megittam a pohár tartalmát, Liam az éjjeliszekrényre tette, és megint az arcomat fürkészte aggodalmas tekintettel.

- Miért csináltad? - kérdezte halkan. Válaszra nyitottam a számat, de meggondoltam magamat, mert nem igazán tudtam. A tenyerembe temettem az arcom, és elkezdtem csóválni a fejem. - Ugye nem...? - suttogta lehajtott fejjel.

- Nem akartam megölni magam, ha erre célzol. - nyökögtem, mire sóhajtott egyet, a hajába túrt, majd megölelt.

- Ígérd meg, hogy nem csinálsz többet ilyen marhaságot! - mondta komolyan, majd eltolt magától és a szemembe nézett. - Megígéred? - bólintottam egy aprót, és lehajtottam a fejemet. Kis idő múlva, amikor felnéztem, még mindig engem vizslatott, az arcomat a két tenyere közé fogta, és a homlokát az enyémnek döntötte. Éreztem az arcomon, ahogy kifújja a levegőt, és automatikusan lehunytam a szemeimet. Egy pillanatig kényelmetlenül éreztem magam emiatt, de ez szinte azonnal elmúlt, ugyanis elég összetört állapotban voltam, és jólesett egy ember közelsége. Inkább Liam közelsége. - Lázas vagy. - állapította meg, mire kinyitottam a szemeimet. Liamnek csukva voltak a szemei, és hüvelykujjával elkezdte simogatni az arcomat. - Mindjárt jövök, hozok lázmérőt. - nyomott egy puszit a homlokomra, és fájdalmas arccal feltápászkodott.

Nem is kellett sokat várnom, vissza is tért az említett eszközzel a kezében.

- Köszönöm. - mondtam, és köhögtem párat, mire Liam még aggodalmasabb tekintettel nézett rám. Felém nyújtotta a hőmérőt, majd leült mellém az ágyra. Én rutinosan beraktam a hónom alá, és ránéztem a mellettem ülőre, aki elkapta a tekintetét.