„...Még mindig olyan furák ezek az álmok... Olyan valósághűek, mintha tényleg, itt és most történnének velem, de tudom, hogy ez csak a múlt. A múlt, ami egyszeri és megismételhetetlen. Az én múltam, az én történetem, ami azzá tesz, aki vagyok, mégse...
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
- Ideges vagy. – állapította meg a mellettem ülő, mire csak halványan elmosolyodtam és lesütöttem a szemeimet. Igen, mindjárt szétvet az ideg, de ezt próbálom nem kimutatni, mert megígértem, hogy nem stresszelek rá erre az egészre. – Azt hittem, ezt már megbeszéltük. Gyönyörű vagy, korán érkeztünk, így nem lesznek még ezren és vigyázni fogok rád, nincs, ami miatt aggódnod kellene! Ez egy divatbemutató, nem lesz akkora felhajtás, mint mondjuk egy díjátadón, az épületen belül pedig már alig fogunk kamerákkal találkozni! Nyugi, Pocak... – nézett oldalra vigyorogva és a combomon pihenő kezemet a középső ülésre húzta, ahol összekulcsolta az ujjainkat. Az arcára pislantva megeresztettem egy mosolyt, majd az ablakon kinézve követtem a fényeket az út mentén. Hogy megnyugtatott-e ezzel Liam? Nem, egy kicsit sem. Egész nap ezt a pár mondatot ismételgeti, amiből szerintem már neki is elege van, tekintettel arra, hogy semmit nem ér el vele és hiába takarja, ő is tart a felhajtástól. Kicsit furán hangozhat, de nem csak én állhatok a támadások középpontjában Tökmag miatt, hanem bőven érheti rossz kritika őt is. Mert hát milyen apa az olyan, aki turnézni megy az újszülött gyerekét és az anyját otthon hagyva? Nem hiszem, hogy minden sarkon hallani akarja, ahogy a nyakába akasztják a „rossz apa" jelzőt. De simán lehet Tökmagból „fattyú" is, esetleg Liamből „papucs", akit az orránál fogva vezetek és kihasználom a helyzetet, hogy nincs otthon... Nem tudom, biztosan találkozni fogunk meredekebb témájú cikkekkel is. Már alig várom! – Tetszik a karkötőd. – piszkálta a széles, kis gyémántokból álló kreációt, ami drágább egymagában, mint a ruhám, a cipőm, illetve a táskám együttvéve. A karkötőm és a fülbevalóm egyfajta ajándék egy ékszermárkától, azzal a feltétellel, hogy azokban jelenek meg egy rendezvényen. Nem tudom, hogy ez nekik mennyire jó reklám, tekintettel arra, hogy mások ennyiért házat vesznek, de ehhez nem nekem kell értenem. Gyönyörűek, valamint a szettemhez is illenek, így semmi ellenvetésünk nem volt Cindyvel.
- Ajánlom is, nagyjából 64 ezer fontos (kb. 22 millió forint) karkötőt fogdozol! – kuncogtam visszafordulva felé, mire döbbent tekintettel nézett rám. – Fülbevalóval együtt 87 ezer f...
- Persze, nyugodtan vegyél ennyiért ilyen vackokat, a gyerek majd gyémántot fog enni reggelire... – szakított félbe, mire felnevettem, ő pedig követte a példámat. Egy fontot sem adtam az ékszerekért, valamint nem vagyunk túlságosan rossz anyagi helyzetben... De természetesen muszáj kifigurázni...
- Mondja ezt az, aki három aranylánc nélkül még wc-re sem megy ki...
- Most is csak egy van rajtam. – húzta ki a fehér póló alól büszkén a láncot, amit csak egy szemforgatással díjaztam. Borzasztó... – Lassan odaérünk. – váltott hirtelen témát, mire ismét az ablakra vezettem a tekintetemet és elmerültem a gondolataimban, némiképp talán figyelemelterelés céljából.
Kicsit még mindig fura, ha szóba jön, hogy Tökmag fiú. Mondhatni... kínos. Beszéltünk róla, többször is, de szerintem tök feleslegesen, ugyanis Li nem őszinte... Legalábbis nekem nagyon úgy tűnik. Mosolyog, „örül" neki, de látom a szemeiben, hogy belül küzd az ellen, hogy azonosítsa Austinnal, a halott kisfiával. Fogalmam sincs, hogyan segíthetnék neki, főleg, hogy nem hajlandó megnyílni előttem és az igazat mondani. Faggatózni és beolvasni nem fogok, de valamit muszáj lesz kitalálnom, nem hagyhatom, hogy csak keserűen tudjon rámosolyogni Tökmagra. Mármint... ha lesz esélye rá. – Amy! – szólított a teljes nevemet, szokatlanul hangosan Liam, mire összerezzentem és riadtan pislogtam rá. – Jössz? – biccentett már a kocsi kilincsét fogva, majd a még mindig kissé meglepett arcomat látva elmosolyodott és lendületesen kiszállt a terepjáróból. Ah, showtime...
