Remember me

25. Fejezet - Bokszkesztyű

- Liam, félek. - motyogtam a fürdőben, miközben melltartóban és melegítőnadrágban álltam a tükör előtt.

- Mitől? - jött be, értetlen arcot vágva. Amikor végignézett rajtam, felvonta az egyik szemöldökét és mellettem nekidőlt a pultnak.

- Le kell vennem a ragtapaszt és nem akarom. - túrtam a hajamba. Valahogy nem voltam kíváncsi a sebhelyre.

- Akkor majd én leveszem. - lökte el magát és elém guggolt. Még mielőtt tiltakozhattam volna, az egyik sarkánál fogva óvatosan elkezdte lehúzni és szinte egyből fel is tűnt a halványrózsaszín csík. Miután eltávolította a fehér ragtapaszt, iszonyat óvatosan lehelt egy puszit a hegre és felegyenesedett. Magához húzott, és a hajamba temette az arcát. - Szép vagy. - suttogta, majd nyomott egy puszit a vállamra és kiment a fürdőből. Pár másodpercig még azt a pontot bámultam, ahol az előbb állt, majd a tükör felé fordultam, hogy jobban szemügyre vegyem a harci sérülésemet. Hát, nem volt valami szép látvány. - Gyere ki onnan és vegyél fel egy pólót! - hallottam Liam hangját valahonnan a földszintről. Túl jól ismer.

Miután eleget tettem a kérésének, unottan lépkedtem le a lépcsőn. Amikor megközelítettem a konyhát, egyből megütötte a fülemet a halk sercegés, ami a Liam kezében lévő serpenyő irányából jött.

- Uramisten, csak nem...? - álltam mellé és csodálkozva bámultam, ahogyan sül a tojás. - Atyaég, várjál, hozom a fényképezőgépet! - kuncogtam, mire mosolyogva megrázta a fejét.

- Én csak szívességet teszek neked, te pedig kinevetsz! - tette ki két tányérra a rántottát.

- Nem szivi, nem szívességet csinálsz, hanem vesztettél egy fogadást, ezért kötelezően főznöd kell, amit előszeretettel elbliccelsz! - veregettem vállba, mire halkan felnevetett.

- Borzasztó vagy. - csóválta a fejét, miközben leültünk az asztalhoz.

- Az nem te vagy? - villantottam egy féloldalas mosolyt. Jó a reggelt azzal kezdeni, hogy szívom a vérét.

- Nem akarsz inkább visszamenni Louishoz? - kezdett el enni, mire én letettem a villát és felálltam az asztaltól. Egy picit szívatom. - Am, figyelj, nem azért mondtam... - állt fel ő is, mire egy széles vigyorral az arcomon megfordultam.

- Tudom. - ültem vissza, mire kicsit lefagyva állt és nézett rám.

- Várj, te most... - mutatott rám, majd lehajtotta a fejét és elmosolyodott. - Jólvan! - bólogatott fenyegetően, majd leült az asztalhoz.

***

Reggeli után Liamnek elég hülye ötlete támadt: menjünk el edzeni. Hiába hoztam fel kifogásnak, hogy nem tudom, hogy mit kell csinálni, rávágta, hogy ő majd segít. A sebem sem lehetett ellenérv, mert már szinte teljesen meggyógyult. Francba.

- Azt hiszem, megfontolom, hogy tényleg visszamegyek Louishoz. - motyogtam, amikor már egy londoni edzőterem bejárata felé mentünk egy-egy sporttáskával. Felnevetett és kinyitotta előttem az ajtót.

- Nem lesz olyan rossz, meglátod! - karolta át a vállamat és biztatóan megdörzsölte. Hát nem tudom, nem attól félek, hogy rossz lesz, hanem hogy beégetem magam pár ember előtt...

- De kérlek ne rajtam éld ki a szadizó hajlamaidat! Eddig egyszer futottam csak, amire emlékszem... - hajtottam le a fejemet kínosan. Ez több, mint ciki. Sokkal több.

- Futópadon? - kérdezett vissza, mire felröhögtem.

- Nem, hanem úgy általában. - a szemembe nézett komolyan és látszott rajta, hogy erősen küzd, hogy ne nevessen ki. - Futópad? Pff, ugyan már! Még nem is láttam futópadot! - mulattam jót a szerencsétlenségemen, mire feltört belőle a nevetés.