Remember me

XVIII. Fejezet - Jobbat érdemelnek nálam

*LIAM SZEMSZÖGE*

- Miért nem találkoztam még vele?

A katicás, lovacskás, virágos pólók hajtogatása közben felnéztem az ágy szélén ücsörgő Tücsökre, aki elgondolkodva lóbálta a lábait. Az éppen kezemben tartott darabot beraktam a ruhásszekrényébe és azt becsukva Rey mellé ültem.

- Igyekeztem úgy szervezni a dolgokat, hogy csak ketten legyünk, amikor itt vagy. – halkan válaszoltam neki, remélve, hogy nem igazán akarja beleásni magát a témába. Hogy venné már ki magát az, hogy azért nem mutattam be neki Chert, mert még én sem voltam biztos abban, hogy van vagy lesz köztünk valami? Főleg, hogy alig két hónap után lett terhes tőlem... Nem, ezt az elcseszett helyzetet biztos, hogy nem adagolom be neki.

- Miért? – a nagy, kék szemeivel felnézett rám, de a lábaival még mindig kalimpált, néha hozzáérve az enyémhez is.

- Hogy minden figyelmem a tiéd lehessen és ne érezd magad feszélyezve.

- Mit jelent az, hogy feszélyezve? – elmosolyodtam az érdeklődő hangsúlyán és egy sóhaj után megmagyaráztam neki a szó jelentését. – És miért éreztem volna magam feszélyezve?

- Gyakorlatilag elbújtál mögöttem, amikor beléptünk a házba, Tündérkém. – finoman oldalba böktem, ő pedig kuncogva megvonta a vállát. Mindig is csendes és visszahúzódó volt, ha mások is voltak körülöttünk, így nem lepett meg a félénksége, sőt. De egy kis idő után általában feloldódik, így nem aggódom. – Nem baj, tudom, hogy szégyenlős vagy és Cher is megérti. De azért próbáld meg elővenni a „barátkozós" Reyt, különben a lábaim mögött kell leélned az életedet! – vigyorogva bólintott, majd a vállamnak dőlve felhúzta a lábait. Gonosz tervemet már előre kitalálva átkaroltam mind a két kezemmel, aztán amikor már éppen hozzám akart bújni, mint egy kiscica, tipikus apás óvatossággal rávetettem magam, így mind a nyolcvan kilómmal meg kellett küzdenie. Felvisított, amit a kissé összenyomott mellkasából felszakadó kacagás követett, engem is megnevettetve. Alattam azonban nem törődött bele a sorsába a kis foglyom, elkezdett küzdeni, így jobbnak láttam végiggurulni az ágyon, így pár pillanatig felszabadítva, utána viszont megint magam alá nyomva.

Ezt párszor végigjátszottuk, mind a ketten folyamatosan röhögve, de egyszer csak kinyílt Rey szobájának az ajtaja, felfedve Cher alakját. Először kicsit elkerekedtek a szemei, ahogy végignézett rajtunk, de utána egy féloldalas mosollyal az ajtófélfának támaszkodott, várva gondolom arra, hogy leszálljak a kislányomról. Amikor ezt megtettem, hirtelen keresztülfutott rajtam egy halvány árnyalatnyi rosszérzés, mivel valamiért szőke fürtökre számítottam... Nem barnákra.

- Éhesek vagytok? – kérdezte csendesen, mintha nem is akarna minket megzavarni, miközben önfeledten birkózunk a halványlila takarón. Én Reyre pillantottam, aki csak megvonta a vállát, de láttam a szemeiben, hogy ha Am állna ott, régen rávágta volna az igent. – Mert akkor nekiállok a vacsorának. – tette hozzá még Cher, mire én felpattantam az ágyról és odalépve hozzá nyomtam egy puszit az arcára, majd visszafordultam Rey felé.

- Segítünk, ugye, Tücsök? – kacsintottam a kék íriszekbe, amikben még mindig ott volt a mellettem álló felé érzett bizalmatlanság, de elnyomott egy ahát és ő is lehuppant az ágyáról. – Te csak ülj le és élvezd, hogy még van egy kis nyugtunk! – mosolyogva Cher fülébe suttogtam, aki a háttamra tette a tenyerét és hasonló hangerővel válaszolt.

- Mármint, hogy neked. A kis lurkó éppen bukfencezik bennem... – felnevettem, közben pedig már megindultunk a konyha felé, előttünk Reyyel. – És ezt csinálja már egy hete folyamatosan, úgyhogy szerintem ebből nem lesz kilenc hónap, Li. – a hangja megkomolyodott, ami miatt megtorpantam mellette és kicsit zavartan néztem rá.