New 새로운

49. rész

*Yoongi POV*

"FASZOMBA! NE RAEJAE ÁLLJ MEG!" kiáltottam olyan hangosan ahogyan tudtam. Lökdöstem az ajtót számtalanszor és a csuklóm már vérzett.

Mikor kinéztem a kukucskálón láttam ahogy a tetőre indul.

"Hyung, el kell engednünk őt. Vissza fog jönni-" kezdett Namjoon megnyugtatni.

"NEM! A tetőre megy!" magyaráztam reménytelenül.

"Miért?" vakarta meg a fejét.

"Le fog ugrani..." sóhajtott Jimin pánikolva, "VALAKI TÖRJE FEL A ZÁRAT!"

"Micsoda?!" Jungkook simította hátra a haját.

"Az nem lehet. Nem teheti!" Hoseok kezdett el valami után kutatni, hogy feltörjük a zárat.

"ADJATOK EGY KIBASZOTT KÉST!" kiáltottam. Szerencsémre Jin azon volt.

Betettem míg nem kattant a zár, majd elkezdtem manőverezni.

"Siess," mondta Jungkook és reménytelenül próbált levegőért kapkodni, "Hyung! Siess!"

"PRÓBÁLOK!" kiáltottam és mindent megpróbáltam, hogy eltörjem azt.

"Kérlek ne ugorj, kérlek ne ugorj, kérlek ne ugorj," ismételte Hoseok újra és újra.

"Fogd be!" kiáltotta Namjoon, "Nem fog leugrani,"

"Nem, ha mi időben odaérünk," feszülten nyomtam meg az ajtót.

"RAEJAE," Jungkook hirtelen kiáltott, odacsapva magát at ajtóhoz. Szerencse, hogy ez a hely már öreg és az ajtó kiesett, ő és én pedig arra.

"Aish!" gyorsan leszedtem magamról és felfelé sprinteltem a lépcsőn, Jungkook szorosan mögöttem. A többiek is követtek minket, hogy megmentsük az életét.

*Raejae POV*

A levegő hűvösebb mint én azt gondoltam, amikor kiléptünk az autóból néhány perccel ezelőtt. Biztosan azért mert a testem érzi, hogy közel állok a halálhoz. Kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés.

Valami végig csordult az arcomon, amit gyorsan le is töröltem az ujjammal. A kezem bámultam, amin most fekete szempillaspirál volt. Végre sírok? Mielőtt tudtam volna, hogy ez lenne a szívszaggató sírás, ami most elhagyja a szám miközben az egész testem remeg a szomorúságtól, ezeket mind a szívem csinálja.

Alig tudok a két lábamon állni, de valahogy mégis megállok annyira, hogy ne essek le a peremről. Azt hiszem ez gátolja meg az embert, ha ugrani akar... talán mert ez egy döntés és nem egy baleset.

Az épület magasságától félnem kéne, de ezen a ponton érzéketlenné váltam a fájdalommal és a hűvössel szemben, most már nincsenek gondolataim, hogy véget akarok-e vetni ennek itt és most.

Lenéztem az utcára. Minden annyira kicsi innen nézve. Kíváncsi vagyok, ha lekiabálnék azt meghallaná-e valaki.... vagy csak visszhangozna mint mindig.

"Viszlát," fújtam ki a levegőt, néhány kósza könny folyt végig az arcomon.

"FRANCBA IS MEG NE MERD TENNI!!"

Egy hang a fülemben állított meg a leugrástól. Ez az elmém lenne, hogy megállítson? Mert arra semmi esély, hogy a többiek lennének, hiszen ők be vannak zárva a dormba.

"RAEJAE!"

A másik hang arra késztetett, hogy megforduljak és láttam ahogy a fiúk mind pánikolva néznek rám.

*Yoongi POV*

Amikor kiértem a tetőre ő már a másik oldalon volt.

Túl közel és mégis távol...