New 새로운

46. rész

*Raejae POV*

"Nagymama?" felültem az ágyon, de csak a sötétséggel találkoztam. A kép a nagyimról, ahogy mosolyog és integet nekem, csak az álmomban és az emlékeimben létezik.

Kiengedtem egy sóhajt, megráztam a fejem, habár ez nem volt rémálom. Próbáltam visszaaludni, de csak túlgondoltam a dolgokat a halál utáni életről.

Igazából... tudtam a pontos okot én csak mem akarom elfogadni.

Lecsaptam magamról a paplant és lábujjhegyen mentem a fiúkhoz. Szerencse a kamerák ki vannak kapcsolva így nem kell aggódnom, hogy csak hozzáteszek az egész ügyhöz.

"Ébren van valaki?" kérdeztem szinte már suttogva. Próbáltam átlátni a sötéten, de csak Yoongi forgolódását tudtam kivenni.

"Yoongi hyung?" mondtam halkan.

"Ébrrem vagyok," ásított valaki. Azonnal felismertem Namjoon hangját, "Mi a baj?"

Gyorsan a hang irányába mentem és megtaláltam az emeltes ágy tetején. Ahogy elértem a tetejét ezt mondtam, "Hyung, nem tudok aludni,"

"Szóval itt szeretmél aludni? Tudod, hogy horkolok, ugye," kuncogott fáradtan.

"Igen, de te vagy az egyetlen, aki ébren van," hozzáértem a lábához és felemelte a paplanját.

Rohantam oda, arccal ellentétes irányba feküdtem le. Próbáltam bucsukni a szemem, de nem találtam magam elég nyugodtan az alváshoz. Kérdések csak úgy futkostak a fejemben.

"Rosszat álmodtál?" kérdezte Namjoon. Megráztam a fejem, de rájöttem, hogy lát.

"Nem, csak egy dolgon gondolkodom," válaszoltam.

"Min?

Kifújtam a levegő és felé fordultam, "Hyung, szerinted hova kerülünk, ha vége mindennek?"

"Mire gondolsz?" alig láttam, ahogy felhúzta a szemöldökét.

"Tudod, mután meghalunk," mélyítettem el a hangom az utolsó szónál.

Namjoon vett egy mély levegőt, "Nos, azt hiszem ez azon múlik, hogy miben hiszel,

"Te miben hiszel?"

"Abban, hogy valami van az élet után. Nem tudom, hogy mi az, de azt hiszem, hogy mind kapunk egy másik esélyt, másik életet," válaszolt. Tetszett, amit mondott...

"Valami újászületés féle?"

"Valami olyasmi, igen. De talán nem születünk vissza erre a világra, ahelyett inkább mennybe kerülünk. Ahova a jó embrek mennek vagy valami,"

"Most azt mondod, hogy jó vagyok?"

"Természetesen az vagy!" kiáltottam amennyire lehetett kiabálni.

"Azt hiszem, hogy te is az vagy," mosolyogtam, de ezt nem hiszem, hogy látta.

"Köszi," ásíott.

"Amikor a nagyi meghalt, békés volt. Majdnem boldog," kezdtem, "Sokat szenvedett azelőtt... a halál mentette őt meg,"

Én is sokat szenvedek.

"Nos, most azt állítod, hogy jobb helyre került, most vigyáz rád," mondta.

"Szóval, ha meghalok akkor újra láthatom őt?" a hátamra fordultam és a plafont kezdtem el nézni.

"Remélem," sóhajtott és ő is a plafont kezdte el bámulni.

"Joonie hyung?"

"Igen?"

"Köszi, hogy soha nem adod fel a Bangtamt. Talán ez a legjobb dolog, ami valaha is történt az életemben,"