New 새로운

17. rész

Nem tudtam mit tenni, csak abszolút undorral bámulni, ahogyan édesen mosolyognak a menedzser oppára.

"Miért vagytok itt?" kérdeztem monoton hangon és a szemeimben semmi sem volt csak üresség. Ha úgy teszek mintha nem érdekelne, akkor nem tudnak semmit sem tenni, hogy megbántsanak.

"Jöttünk, hogy lássunk téged, butus!" magyarázta látszólagos anyám. Sóhajtottam arra, ahogyan megjátssza magát, "Nem, nem azért vagy itt. Mit kerestek ti pontosan itt?"

Láttam, hogy a menedzser sunbaenim megemeli a szemöldökét a tiszteletlen viselkedésem miatt a szüleim felé, de nem tudok mit tenni ezzel. Különben is nem úgy tűnik, hogy megérdemlik a tiszteletem. Elvettek mindent, amit csak lehetett tőlem.

"Látni. Akartunk. Téged," anya komoly hangja meglágyult, de gyorsan vissza is tért, "Alá kell írnunk a papírokat az ügynökséggel,"

"Már aláírtam saját magamnak,"

"Mit értesz ez alatt? Te. A. Mi. Lányunk. Vagy," fogát csikorgatta miközben próbált mosolyogni. Majdnem megfulladtam a béna játékán. Úgy értem, hogy mindenki számára világos, hogy pénzt akarnak belőlem csinálni.

"Oh, nos, oké anya," nyomatékosítottam az a'anya' szót, "Nem tudom, hogy feltűnt-e neked, de nem szóltál hozzám egy hónapja. Vigyáznod kellene a ténnyel, hogy már nem függök tőletek és többé nem vagyok a tulajdonotok,"

Elégedettem néztem, ahogy arca egyre mogorvábbá változik. Mit gondolt, hogy csak úgy idejön? Komolyan azt gondolta, hogy meg fogok tőle ijedni és teljesítem a kívánságát? Nos, kibaszott rosszul gondolta.

"Elnézést, megkérhetném Önöket a távozásra, annak mindketten örülnénk,"

Nagyra nyíltak a szemeim menedzser sunbaenim megszólalásán. Nem gondoltam volna, hogy mellém fog állni, de azt hiszem az emberek meg tudnak lepni.

"Már megbocsásson! Ő a mi lányunk és nincs abban a helyzetben, hogy azt mondja, hogy távozzunk!" kiabált apa, amibe az egész terem beleremegett, mély hangja miatt.

Észre sem vettem, hogy félelmemben megragadta ruhám ujját. Bosszantó, hogy még mindig ilyen hatással van rám.

"Ugye nem akarják, hogy hívjam a biztonságiakat?" nem törődve sóhajtott menedzser oppa.

"Tökmindegy, gyerünk!" morgott, megragadva anya kezét viharzottak ki az ajtón. Megrázkódtam, ahogy becsapta az ajtót.

*Yoongi POV*

"Mi? Ő most akkor a menedzser hyunggal van?" emeltem meg a szemöldököm és V-re néztem, aki csak a hülye dolgait csinálta mint mindig.

"Igen, azt mondták, hogy itt vannak a szülei, hogy lássák őt," informált engem, "Szerencsés, azt kívánom, bárcsak én is láthatnám a családom,"

"Miért jöttek ide hirtelen..." motyogtam magamban. A fiúk és én is ugrottunk egyet, amikor hallottuk a kiabálást onnan ahova Raejae is ment.

"Ki volt ez?" suttogta Jin halkan, miután az egész stúdióban csend lett.

"Ez az apja volt?" Hoseok követte, aki el volt bújva Namjoon mögé.

Hirtelen mind hallottunk egy ajtócsapódást, onnan egy magas férfi húzta a nőt ruhája ujjánál fogva. A pár pontosan előttünk állt meg és minket nézett furcsán, majd megfélemlítően kérdezte, "Ti mind ismeriket Raejaet?"

"Igen. A csapatunk tagja," válaszoltam, "Önök a szülei,"

Bólintott semmit sem változtatva azon a jéghideg kifejezésén.

"Örülök a találkozásnak, Uram!" Hoseok hajolt meg, majd mindannyian követtük, "Önnek is asszonyom!"

"Hallhassatok ide fiúk... ne keveredjetek semmibe ezzel a lánnyal. Ő egy senki, csak egy gond. Úgy tűnik, hogy elsőre kedves, de csak azért, hogy kihasználjon titeket. Ennek a lánynak sok problémája van," morgott és a mutató ujjával mutatott ránk. Mind lesokkolva bámultuk őt.

"Uram, nem az Ön lánya?" kérdezte Jungkook illedelmesen.

"Sajnos," sóhajtott Raejae anyja. Milyen undorító ez?

"Nem akarok durva lenni, de ez szörnyen rémes dolog ilyet mondani a saját lányukra," mondta Namjoon megtartva a tisztes távolságot.

"Talán igazad van, de ő nyomorult. Alig tud beszélni dadogás nélkül és valójában szereti az iskolát. Milyen gyerek szereti az iskolát?"

Ránéztem V-re, aki úgy tűnt ugyan azon gondolkodik, mint én is. Ezek az emberek őrültek.

"Uram, ha nem bánja, hogy megkérdezem, miért jött ma ide?" kérdezte V halkan. Már idegesített, hogy kényszerítve voltunk arra, hogy illedelmesek legyünk.

"Azért, hogy aláírjuk azokat a kibaszott kurva papírokat, természetesen. Majdnem elfelejtettem, hogy már nem tartozik hozzánk és már nem igazán neki kéne az elsőnek lenni. Ha nem ad pénzt a szüleinek, mi vissza fogjuk őt vinni,"

Leesett az állam a beteg szavak hallatán. Hogy a fenébe lehet elfelejteni, hogy saját gyereked már nem tartozik hozzád? Főleg, hogy még csak tizennégy éves.

"Nem fogod visszakapni őt," gúnyolódtam, a fiúk lélegzet visszafogva voltak mellettem, amiért nem használtam udvarias formát.

"Mire gondolsz fiúcska? Mi vagyunk a családja akije még van!" hangja fülsüketítő, milyen idegesítő tud ez lenni.

"azt javaslom, még mielőtt bajba keverednél, hogy ne menj Raejae közelébe még egyszer," sziszegtem lenézően.

"Hova tetted a normális stílusod, gyerek?!" üvöltött az arcomba.

Hirtelen hallottuk meg a magassarkú cipő hangját, amire felfigyeltünk. Láttuk, ahogy Raejae a padlót veri és kilép a menedzser irodájából, majd gyorsan a kabátjához siet, ami fel van akasztva az ajtóra. A keze elérte a kabátzsebét és kivette onnan a pénztárcáját.

Egyenesen az apja felé indult, kifejezéstelenül bámulva mielőtt megszólalt volna, "Ha a pénzem kell, vegyétek el,"

Raejae az apja mellkasához vágta a dolgot, mind féltettük a saját épségünket, amikor ökölbe szorította a kezét az apa. Az anyja habár négykézláb mászott is azért, hogy összeszedje a pénzt, ami a földre esett, eltéve azt magának.

Milyen olcsó kurva.

"Mi vagyunk a családod, kis kurva!" üvöltötte az apja. Ez elég aggasztó, hol a picsába vannak a biztonságiak?

"Nincs családom," suttogta Raejae, akárhogyan is eléggé összetört a szívem miatta.

"WOAH! STOP!"

Kiáltott J-Hope így rá figyeltem majd Raejae apjára, aki felemelte a kezét a levegőbe. Tátva maradt a szám, ahogyan meghallottam a leghangosabb csattanást, amit valaha is hallottam életemben.