New 새로운

56. rész

*Raejae POV*

"Nem várhatod el, hogy kidobjam őket!" nyafogott V gyermek viselkedéssel, miközben a kezében tartott néhány plüsst.

"De nem férnek be a bőröndbe," mutatott rá Namjoon, amár most is túltömött poggyászra, vagy kitudja mire. Kifújtam a levegőt és megengedtem Vnek, hogy a szeretett dolgait az én bőröndömbe tegye. Nincs sok cuccom.

"Hyung," suttogtam, lefelé mutattam, ahol a lábammal bökdöstem a bőröndöm és ő eltátogott egy 'köszit' mielőtt beletuszkolta volna a dolgait a bőröndbe.

Mosolyogtam rajta, de nem csak egy egyszerű mosoly volt. Az a fajta mosoly, ami magába foglalta a szomorúságot és a boldogságot egyszerre, olyan szomorkás. Elköltözünk egy nagyobb és jobb házba, ami izgalmas, de számomra egy tragédia. Elég sokáig tart mire megszokom a dolgokat és most kezdhetem előről.

Habár, könnyebb most már, mert a legfontosabb embereket magammal viszem.

"Hol van Jungkookie?" kérdezte Jin és sietve megnézte a dormot, hogy biztosan ne hagyjunk itt semmit.

"Azt hiszem, hogy már a kocsiban," válaszolt Jimin.

Beleharaptam a számba tudva, hogy Jungkook biztosan nem hagyja el a dormot. Először is biztos, hogy ő a legmérgesebb mindannyiunk közül. Nem hiszem, hogy sok kedve van költözni. Másodszor, ő nem menne el semmilyen sajátos elköszönés forma nélkül.

"Rae-ah, mindent összeszedtél a dormodból?" nézett rám Namjoon.

"Azt hiszem," válaszoltam, ő pedig 'biztos vagy benne' kifejezéssel nézett rám, "De megnézem mégegyszer,"

Nevetett, ahogy otthagytam a bőröndöm a hallban és visszamentem. Mielőtt tudtam volna, egy rossz érzés fogott el, hogy elmegyünk. Magamban ismételtem, amit Yoongi mondott erről. Azt mondta, hogy el költözünk, ezzel valami új veszi kezdetét és itt hagyhatjuk azt, amikor kifizettük a bérleti díjat, hogy élni tudjunk.

Azt is mondta, hogy az élet ezen részén is nőttünk és habár sok jó emléket osztottunk itt meg, követnünk kell az új álmainkat.

Ha ez így segít az ujjaimat utoljára húztam végig a dorm teljes hosszán. Emlékszem az első napra mikor idejöttem és azt hittem, hogy több lány fog velem farkas szemet nézni. De tévedtem.

Ehelyett találkoztam hét fiúval, akik a büszkeségeim az életemnek.

Lassan kinyitottam az ajtót, ami nyikorgó hanggal töltötte meg az előszobát ezzel emlékeztetve arra, hogy három évet éltem itt. Mintha először nyitnám ki az ajtót, csend és sötétség üdvözöl. Akkor Jungkook alig volt tőlem idősebb,mikor először néztem rá. Végignéztem rajta, azon tűnődve, hogy akkoriban miért volt olyan sokat ezen a helyen.

"Ez csak..." halkult el.

"Eköszönés?" húztam fel szemöldököm, azt tettetve, hogy boldog vagyok, "Tudod azt hiszem, hogy királyi ágyunk lesz az új dormunkban. Nincs több kényelmetlen emeletes ágy!"

Nem tűnt boldognak, ehelyett csak sóhajtott, "Mindketten szó szerint itt nőttünk fel,"

"Idejöttem 14 évesen és elmegyek 17 évesen," bólintottam, hogy egyetértek. A gyerekkorunk ezen évei lényegesek, hogy kialakítsuk önmagunkat.

"Aigoo, Jungkookie. Ne sírj!" próbáltam aegyozni, hogy megnevettesem. Szerencse ez sikerült.

"Olyan mintha itt hagynám magam ks, ahogy elmegyünk," most a szemembe nézett. Meglepődtem, hogy milyen jól láttam magam a szemeiben.