New 새로운

50. rész

*Yoongi POV*

"Szükséged van rám?!"

Pislogtam néhányszor, hogy kitisztítsam a gondolataim. Raejae nem ugrott le. A keze kicsúszott az enyémből, hogy megforduljon és rám nézzen.

"Természetesen szükségem van rád, Rae," néztem a szemébe őszintén és könnyek gördültek le az arcán.

"Yoongi hyung, t-te v-vagy a mi-mindenem. A-a fiúk a mindeneim," csuklott meg a hangja, miközben ösztönösen ragadtam meg a kezét, "H-hogyan kellene élnem nélkül-nélkületek?"

"Nem kell, vissza fogunk szerezni. Minden rendben lesz-"

"De hogyan lehetsz ebben biztos?" biccentette fejét reménytelenül.

"Mert igazán hiszek abban, hogy a sors nem tesz ilyen fattyúk mellé. Itt leszel mellettünk, csak egy kicsit kell még küzdened. Gyere vissza a párkányról, oké?"

Fellépett a tetőre rám nehezkedve így le tudtam tenni őt a biztos talajra. A szemem sarkából láttam ahogy a szülei jönnek felénk így eltakartam, hogy ne lásson semmit.

"Rae," fújtam ki a levegőt és kezem a vállára tettem, "Nem fognak, nem, nem tudnak bántani téged mert akkor elveszítik az esélyüket az ügyben. Ne félj, emeld fel a fejed. Ne lássák, hogy szomorú vagy," felső ajka megremegett ahogy próbáltam a szempillspirált letörölni, ami sápadt arcára száradt.

"Hyung, nem akarok menni," rázta meg a fejét.

A mellkasomhoz húztam és azt súgtam, "Ne sírj, jól leszel. Holnap a hyungjaid vissza fognak téged kapni, ne sírj,"

"YAH! TE ENGEDD EL A KISLÁNYOM!"

Raejae eltolt magától hűvös kifejezéssel. Vett egy mély levegőt és még egyszer utoljára rám nézett a szülei felől.

*Raejae POV*

Csak tégy úgy, mintha nem lennének érzéseid.

"TE! TE 16 ÉVES VAGY! Nincsenek szavak... Nem hiszem el, hogy ezekkel a fiúkkal alszol,"

"Aish, Te-" tette Jimin szája elé a kezem, hogy megállítsam.

Pusztán felhúztam a szemöldököm anyámra és inkább fiúk mellé sétáltan. Az, hogy Yoongi azt mondta, hogy ne sírjak elég erőt adott, hogy azt mutassam, az vagyok. Bár ez teljesen hamis, ezt fogom tenni.

"Jin hyung," széttártam a kezem és egy hosszú ölelést adtam neki, így mentem Hoseok, Namjoon, Jimin, V és végül Jungkook.

"Kookie," nyafogtam és szorosan fogott. Éreztem egyik kezét a fejemnél és a másikat a derekamon. Annyira jóleső és biztonságos volt.

"Rendben leszel," mondta a fülembe. Megragadtam utoljára kezét és egy rövid változatát csináltuk meg a kézfogásunknak, pontosabban a felét.

"Befejezzük, amikor újra látlak," mosolyogtam és próbáltam újra megölelni, de valaki el húzott.

"Te egy hatalmas csalódás vagy, tudod ezt? Nem így neveltelek," lenéztem a kezemre és éreztem ahogy apám cibál.

"Talán mert nem neveltél fel?" gúnyos mosolyra húztam a szám idegességemben.

"Vigyázz a mocskos szádra," szorította össze a fogát.

"Ez a tanács sokkal hasznosabb lenne, ha a tükör előtt mondanád," húztam fel szemöldököm.

"Te kis-" emelte fel apám a kezét.

"Yayayayayayya!" kiabálták egyszerre a fiúk, ami miatt apám megállt.

"Hm," hümmögtem, "Milyen kár lenne, ha ezt az öltönyös emberek látnák,"

"Ne biztassátok. Gyerünk a kocsihoz," mondta anyám.

Megfordultam és a legjobb, amit tenni tudtam, hogy rájuk mosolygok. Ha nem látom őket újra, azt szeretném, ha jó emlékek lennének róla. Ha ez a mosoly megteszi ezt a hatást akkor boldogan mutatom nekik. Habár félelmetes, hogy mit el nem rejt egy mosoly.

Erőszakosan rángattak le a lépcsőn ahogy a fejem tele volt dühvel. Mi lesz ha megbánom, hogy nem ugrottam le a tetőről... mi van, ha attól is rosszabb lesz minden, mint én azt gondolni merném?

Oh ez az...

"Nem fognak, nem, nem tudnak bántani téged mert akkor elveszítik az esélyüket az ügyben"

Yoongi szavai csengtek a fülemben, amitől visszaestem a valóságba... az a döntésem nyilvánvaló, hogy miattuk maradtam életben. Kicsit rizikós, de egy sérülésre vagy vágásra van szükségem. Aztán minden visszaál eredetibe.

*Jimin POV*

"Nem tudom elhinni, hogy ez történt," nézett V-re ahogy Rae elmegy.

"Ő... ő majdnem leugrott. Nem?" Hoseok nézett rám könnyes szemekkel, "Nem hiszem el, hogy azt érezte, hogy ezt kell tennie. Képzeljétek el, hogy mi zajlik le most benne..."

"Ijesztő, hogy mennyit tud egy ember jelenteni valakinek. Leakart ugrani mert az élet nélkülünk... kibírhatatlan lenne... nem tudom, hogy melyik az ijesztőbb, az hogy most tényleg ennyit jelentenénk neki vagy az, hogy talán én utána ugrottam volna " suttogta Yoongi mintha csak magának mondaná.

"Hyung, nem tetted volna meg," Namjoon tette vállamra a kezét.

"Ha leugrott volna én érezném magam felelősnek," felnézett és most már ő is könnyezett, "Aish. Sokkal jobbat érdemelnek,"

Bámultam a kezemben a pillangós nyakláncot miközben azzal babráltam.

"Hyung, hogyan került hozzád?" mutatott Jungkook a kezemben lévő tárgyra.

"Szóval ezt kell tennem," válaszolt röviden miközben lefelé sprintelt a lépcsőn. Levettem mikor megölelt.

Gyorsan az épületünk előtt voltam és odarohantam az egyik öltönyös emberhez, "Elnézést, Raejae ssi elfelejtette ezt. Ez nagyon fontos neki, engedje meg, hogy odaadjam neki-"

"Odaadom neki,"

"-nem. Sajnálom, de nem bízik meg más emberekben, így gyorsan odaadnám neki,"

"Ez nem lehetséges,"

"Kérem? Kéreeeeeem~"

"Rendben. Van két perced. Az utolsó autóban van," mondta. Senki sem tud nekem nem-et mondani, mit tehetnék ez ellen?

"Itt vannak a szülei?" kérdeztem aggódva.

"Nem, elmentek összeszedni a dolgait," válaszolt, "Siess,"

Rohantam az autó felé az utcán és kinyitottam az ajtót. Meghátrált félénken mielőtt észrevette, hogy én vagyok az és akkor azonnal megölelt.

"Rae nincs sok időm, ezt visszaadom neked,"

Elővettem, "Hogy szerezted meg?"

"Nincs időm elmagyarázni," mondta és gyorsan a nyaka köré tettem egyenesen a szemébe nézve, "Raejae. Maradj erős. Legyen bármi visszajössz hozzánk. Mi ugyan úgy megteszünk mindent. Azt akarom mondani, hogy é-é... sz-"

Abba hagytam mikor meghallottam a szülei hangját.

"Mi?" húztam fel szemöldököm.

"Menj! Mielőtt meglátnak,"