New 새로운

11. rész

Meglepő módon az álmaim tele voltak színes virágokkal, kék éggel és ragyogó napsütéssel, amikor felébredtem végül. Már régen volt, hogy ilyen jót álmodtam és abszolút meg tudnám szokni ezt.

A szemem kinyitása nélkül ásítottam, a másik oldalamra fordultam és megöleltem meleg párnám. Aish, bárcsak, így tudnék maradni egész hátralévő életemben. Nincsenek aggodalmak, sem felelősség csak én és az ágyam.

Igen, én és az- MI? Ez nem a párnám?!

"AHHHH!" hirtelen hátraugrottam miután kinyitottam a szemem, a rejtélyes alak, aki ott volt, miatta, volt, hogy ilyen módon ébredjek?

"Mi-mi?" mindketten leugrottunk az ágyról kiabálva, tágra nyílt szemekkel.

"V?! Mit csinál- sajnálom..." megköszörültem a torkom, nem akartam a félelem királynője lenni, ha megijedek, "Mit csinálsz?"

A szemei ide-oda jártak, ami gyanakvásra adott okot. Mindezt addig, amíg meg nem villantja a téglalap alakú mosolyát, ami olyan ártatlanná teszi.

"Múlt éjjel átjöttem bocsánatot kérni, hogy annyira elutasító voltam veled, de már aludtál," magyarázta. A szemöldököm az egekbe szökött, ahogy nem foglalkozott azzal, hogy az ágyamban aludt.

"Oh, úgy tűnt, hogy rémálmod volt és máshol akartam feküdni, de megragadtad a kezem,"

"Én?"

Bólintott.

"Megragadtam a kezed?" nem tűnik, mintha én ilyet csináltam volna. Nem kérek segítséget.

"Igen, természetesen aludtál," mindent megmagyaráz, "Én csak befeküdtem melléd. Ne aggódj sokat! Csak testvérek vagyunk,"

Egy kis mosoly húzódott az arcomra a hasonlata miatt. Amióta kicsi voltam mindig is akartam egy tesót. Nem érdekelt, hogy fiú vagy lány, kisebb vagy nagyobb, én csak olyan valakit akartam, akire fel tudok nézni és akire ő is fel tud nézni.

Soha nem gondoltam volna, hogy ez az álmom valóra fog válni.

"Gyakran vannak rémálmaid?" felém biccentette a fejét komoly arcot vágva.

"Hmmm," engedtem ki egy sóhajt, "Némileg,"

"Miről?"

A szemei túl őszinték voltak, ami miatt majdnem elmondtam neki mindent. Mindent a rémálmaimról, a bajaimról és mindent menedzser Hobeomről. Azonban egy hangos kopogás zavarta meg a pillanatot.

"Miért kiabálsz reggel nyolckor?" Jimin kicsit ideges hangja szűrődött át az ajtón.

"Semmi! Menj vissza aludni," válaszoltam miközben V-re néztem pánikolva, őszintén, miért ennyire... más?

"Hyung! V hyung eltűnt!" hallottuk Jungkookot az előtérből.

Elengedtem egy sóhajt, próbáltam kinyitni a szám, hogy elmondjam nekik, hogy barátjuk igazából hol van. Ám V gyorsan befogta a szám mielőtt még egy cseppnyi levegőt is tudtam volna venni.

"Ne," suttogta, próbálta kihallgatni a kint folyó beszélgetést, de túl halk volt.

"Mit csinálsz?" suttogtam én is és elvettem a kezét az ajkaimról.

"Nem látod, hogy mennyire félreérthető lehet ez a helyzet?"

Ránéztem összeráncoltat homlokkal miután rájöttem, hogy mit is mondott az előbb. Természetesen nem esek túlzásokba, de mi van ha fiúk igen?