New 새로운

39. rész

~~~~~~~~~ Yoongi + Raejae ~~~~~~~~~

*RaeJae POV*

Yoongi a következő és amit tudok, hogy nehéz lesz. Nem tudja könnyedén uralni a stresszes helyzeteket, de amit ennél is jobban tudok, hogy utálja, ha hozzáérnek, továbbá utál másokkal beszélni, azt hiszem csak kínos helyzetbe fogom hozni.

At ajtó kinyílt és egy gummy mosolyú fiú volt ott. Meg volt lepődve, ahelyett, hogy lehajtotta volna a fejét, Yoongi úgy döntött, hogy tovább folytatja a táncolást.

Beleharaptam a számba, hogy el ne kezdjek nevetni. Hogyan tudnék sírni, ha ezt csinálja előttem. Elterelésként ránéztem a telefonomra miközben próbáltam nem nevetni.

Yoongi hirtelen abbahagyta a táncolást, köhintett néhányat és a falhoz állt. Azt hiszem észrevette, hogy nem szállok ki egyhamar. Mint eddig is megnyomtam az összes gombot, ő pedig csinálta velem együtt. Valaki megmagyarázná, hogy mi baja ennek a srácnak?

"Kölcsön kérhetem a telefonod?"

Körbenéztem kínosan, hogy van-e valaki még a liftben.

"M-miért?" dadogtam, mindent elvesztettem, mert a telefonját tartottam a kezemben.

"Csak egy gyors hívást akarok indítani... kérlek," nézett teljes őszinteséggel.

Lassan ránéztem és odaadtam a telefonját. Minden elég egyszerű, ahogy odaadtam neki tárcsázni kezdett, biztos voltam benne, hogy felismeri.

"Tessék," suttogtam, Yoongi kicsit meghajolt.

Idegesen néztem, ahogy beírja a számokat, az állam leesett, amikor a saját számát hívta. Most engem próbál felhívni...

'Hívás Min Yoongi' volt írva a kijelző tetejére, a szemöldökét felhúzta

"Yoongi?" ziháltam, ez az egyetlen módja, hogy megmentsem az esetet, "Min Yoongi a középiskolából,"

A szemében látszott, hogy össze van zavarodva, ahogy elnézett a telefonról.

"Én vagyok! Um... Park... Soo... Bin..." halkultam el egy hatalmas mosollyal.

"Park SooBin?" gondolkodott, "Oh, emlékszem,"

Majdnem megfulladtam, hogy milyen szánalmasan hangzott. Tisztán látszott, hogy nem emlékszik.

Mielőtt még egyszer rá tudott volna nézni, elvettem tőle és letettem, "A telefonodat keresed?"

Éreztem, hogy a készülék a zsebemben rezgett, teljesen össze voltam zavarodva miután saját magát hívta fel.

"Igen..." halkultam el, végignézett rajtam mintha emlékezne, "Honnan van meg neked a számom? Ha nem bánod, hogy megkérdezem,"

"Középiskolából, természetesen," mosolyogtam magabiztosan.

"De új lett a számom," válaszolt.

"Oh, biztos kicserélődött, amikor megváltoztattad vagy valami," próbáltkoztam, továbbra is és az emeletek számait bámultam.

"Látom," válaszolt kételkedően, "Nos, szálljunk ki,"

Nagyra nyílt a szemem, hogy hirtelen szünetet akar tartani a hatodikon. Gondolkodás nélkül megragadta a karom, elejtettem a telefont. Elengedte és egy lépést tettem hátra, valami elnézésért kutattam a fejemben.

Ha akarnám akkot itt be is fejezhetnénk.

"Van valami baj?" bökött fejével felém, "Vagy csak próbálsz velem kapcsolatba kerülni mert debütáltam?"

Nyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de azon kaptam magam, hogy többet akarok hallani. Elég nehéz Yoongit szóra bírni és most is úgy néz ki, mintha mindjárt felrobbanna.

Ez az, mérges.

"Nos, ha híres leszek... és stb..." mondtam minden agyalás nélkül. Nem arra gondoltam, hogy hazudik, de már kezdtem rosszul érezni magam, hogy egyre idegesebb.

"Én is ember vagyok," morogott mérgesen, "Sokkal több nehézségen mentem keresztül, mint te. Szóval ne használd ki a másikat, miközben a munkáját végzi,"

Félek Yoongitól, tudja a gyerekkorom, de soha nem gondoltam rá. Mindig próbált segíteni a durva felmenőimmel szemben, de néha többet kellett volna kérdeznem az ő életéről.

"Itt van," lehajolt és felvette a telefont, majd belehelyezte a kezembe.

Mikor elmondtam volna, hogy rejtett kamerás vicc akkor szálltak be az emberek és külön váltunk. Hála, ők csak a dolgukat végezték.

Kíváncsian néztem Yoongit, ahogy a telefontokot nézi és óvatosan eltávolítja az origami lepkét. Ugyan az a lepke, amit debüt előtt adtam neki. Órákig tartott megcsinálni.

A szemével pislogni kezdett, ami más volt mint boldogság vagy meglepődöttség. Lassan rámnézett, lángot láttam a szemében.

Most mit csináltam?

Arrébb lökte a színészt így megtudta ragadni a csuklóm.

"Mit tettél Raejaevel? Ez is valami vicc lenne," sziszegte, amitől a hideg futkosott a hátamon.

"Ez az én telefonom, amit neki adtam. Hol van?" kérdezte erélyesen miután nem válaszoltam neki.

Tovább kéne ezt folytatnom vagy mondjam meg el neki? Akárhogy is ez sikeres lett... nem láttam értelmét, hogy tovább húzzam.

A színészek elkezdtek kiszállni és itt volt az én időm is. Hátra léptem egyet, de Yoongi szó szerint visszahúzott továbbra is szorosan fogva a kezem.

"Vedd le a maszkot," morgott, először levettem a sapkát.

"Várj!" mondta a lift ment feljebb az emeletek között, ahol a többi fiú is volt.

Jungkook volt az első, ki köszöntött minket, hatalmas mosolya eltűnt, ahogy meglátta, hogy Yoongi alsóhangon felkent a falra.

"HYUNG?! Mit csinálsz vele?" sikított és ellökte őt.

"Nála van a mobilom! Ami azt jelenti, hogy történt valami RaeJaevel!" majdnem rappelt olyan gyorsan beszélt.

"Ember..." halkult el Jimin, "Ez rosszabb, mint Taehyung logikája,

"Mi?" nézett rá kérdőn.

"Nyilvánvaló, hogy ő RaeJae, hyung," nevetett Jimin miközben rám mutatott.

"Huh?!"

Jungkook elengedte Yoongit ezzel eltávolítottam a maszkot egy mosollyal.

"Elegem van a rejtett kamerákból," sóhajtott egyet egy grimasszsl az arcán.

"Hazamegyek," mondta és benyomta a gombot.

"Ya! Csak vicceltem," nevetett és megölelt.

"Ooooké, oké, ennyi elég lesz," Jungkook választott szét minket, "Még ott van neki Hobie hyung,"