New 새로운

62. rész

*Raejae POV*

"Emelj fel a szellőzőhöz és segítek bejutni,"

"Erre semmi esély, Rae,"

"Hyung! Megakarod őket menteni vagy sem?

"Meg, de nem a biztonságod árán,"

Kiengedtem egy frusztrált sóhajt.

"Megteszem veled vagy nélküled, ha nem segítesz, akkor csak nézd,"

Próbáltam felugrani a szellőzőig, de hasztalan. Jobb napokon is 157 cm vagyok.

"Kérlek segíts-"

Mielőtt betudtam volna fejezni a mondatom Jimin már fel is emelt a vállán.

"Segítek először és utoljára. Hamár bent vagy azonnal segítened kell nekem. Előtte keresek valami utat," mondta.

"Oké," bólintottam, kicsit nehéz volt bejutni a szellőzőbe. A járatok szó szerint rozsdásak voltak.

"Hyung, megfogom ütni, de ne ejts le,"

"Ütni? Megsérülsz!"

Elővettem a begipszelt kezem és megütöttem a kis metált. A rozsda a ellenére lejött és el tudtam venni.

"Bemegyek," mondtam és Jimin a lábam tolta miközben én befelé másztam. Hangos beszédet hallottam és azonnal megfordultam.

"Fogd meg a kezem gyorsan," suttogta hangosan és aggódás töltötte el az agyam.

"Picsába!" Jimin hirtelen a falhoz préselte magát és ujját a szájához tette.

Lenéztem és láttam Yoongi pasztell színű haját.

"Hyung, nincs idő," felhúztam a szemöldököm.

"Meg ne merj mozdulni," Jimin szorította össze a száját.

Nyitottam a szám, hogy válaszoljak, de azonnal befogtam mikor különös hangot hallottam. Jimin és én egymásra néztünk zavarunkban; a szellőző nem tűnt annyira stabilnak mint azt első látásra gondoltam.

"Hyung," fújtam ki a levegőt, mielőtt az alattam lévő rész leesett volna, "AHHHHHHHHH"

A hasamra estem, a levegő teljesen elhagyta a tüdőm. Köhögtem, hogy a fehér por eltűnjön a számból. Előttem volt Yoongi a földön, akinek vér csöpögött a szájából.

"Nocsak, ki ért ide időben a showra!"

Utoljára köhögtem mielőtt nagyra nyílt volna a szemem.

"Ho-" a nevét sem tudtam befejezni, mert elhánytam volna magam. Nem láttam őt azóta az eset óta mikor előnyt próbált belőlem csinálni.

"Örülök, hogy emlékszel rám," gúnyosan nevetett és az övéhez nyúlt.

Éreztem, hogy kezdek félni és libabőr borította a testem miután semmit sem tudtam tenni. A szívem olyan gyorsan vert ezen a ponton, hogy már a torkomban éreztem, láthatatlan kéz nyomja el az érzékeimet.

"Huh?" az övére nézett.

Figyeltem a kezét, nincs pisztoly az övénél, nincs pisztoly. A zsebei sem tűntek úgy mintha lenne benne valami.

Az utolsó erőmmel megnéztem a földet, egy fekete valami csillogott a kövek között, amit leestek velem együtt. Gyorsan Hobeomra néztem, akinek a szeme is kiszúrta a tárgyat, mindketten ugyan abban az időben indultunk meg érte.

Én az egyik, ő a másik végét fogta meg; a bal kezem úgy remegett, mintha csak ezt tudná tenni. Próbáltam elvenni, de nem hagytam és azon kaptam magam, hogy odanézek és már rajtam van.