Szent Johanna Gimi |Rentai Réka|

39.Fejezet

Március 8, hétfő

Oké, szörnyű egy hétvégét tudhatok magam mögött. Otthon ültem bezárkózva a szobámba, a sebeimet nyaldosva. Nádi továbbra is zaklatott, ennek következtében kikapcsoltam a telefonom és minden technológiai eszközömmel egy fiók aljába dugtam. Aztán megmondtam anyunak, hogyha Nádi megjelenik nálunk hazudja azt, hogy nem vagyok otthon, ha pedig megkérdi hol vagyok akkor kamuzza azt, hogy a könyvtárba. Anyu persze nem volt oda az ötletét sőt nem is értette azt, hiszen a szakításról sem tudott, de megtette.

Szombat délután háromkor mikor betoppant Nándor, anyu behívta őt majd közölte, hogy nem tartózkodok otthon. Nándor ezek után pedig lelépett, és vissza se nézett. Ott álltam apuék ablakában és a könnyeimmel küszködve néztem a kocsija után.

A vasárnapom azzal telt el, hogy rendbe szedjem magam. Mind külsőleg, mint belsőleg. Erősnek kellett lennem, azt mutatnom, hogy engem egy ennyivel nem lehet a földbe döngölni, hogy nem törtem meg.

Így tehát hétfőn reggel bőrnadrág, fehér hosszú ujjú szettemmel léptem be az aulába, oldalamon Barbival, aki szintén összeszedte magát és elhatározta, hogy megmutatja Lacinak mit is vesztett. A diákok, mintha csak erre vártak volna minden egyes léptemet figyelték, miközben én mosolyogva, Barbival csevegve sétáltam fel egészen a termünkig.

- Menni fog. - mondtuk egymásnak biztatásként, majd benyitottam és Barbival egyszerre beléptem a terembe.

- Sziasztok! - köszöntem mosolyogva végig nézve az osztálytársaimon, már csak Ákos nem volt megérkezve.

Mikor Nádorra tévedt a tekintetem egy percre elgondolkoztam azon, hogy a szemébe vágok minden egyes sértést ami létezik, de végül inkább elfoglaltam a helyem. Csend volt, hosszadalmas csend, amit Barbi tört meg.

- Ugyan srácok...

- Miért vagytok ilyen komorak? - fejeztem be a megkezdett mondatát.

- Nincs amiért! - mondtuk egyszerre, miközben Barbi legyintett, majd egymásra mosolyogtunk.

- Nándooor, a péntek óta nem tudlak elérni! - Zsanett nyávogva lépett be az osztályba, mire Bogi és Barbi rögtön felálltak.

- Na takarodj ki innen! - förmedt rá Barbi.

- Semmi keresnivalód itt, tudtommal a ti osztályotok túl oldalt van! - mutatott az ajtóra Bogi. - Amúgy meg kívül tágasabb!

- Ti most vicceltek velem? - pislogott.

- Ohh, aranyom a legkevésbé sem. Az oké, hogy a pasiddal akarsz lenni, de szerintem itt senki sem kíváncsi rátok, ha érted mire gondolok. Szóval szépen fordulj meg, tipegj ki az osztályból és csukd be magad mögött az ajtót. - mosolyogtam rá.

- Féltékeny vagy?

Na itt majdnem elszakadt a cérna, de tartottam magam, miközben felültem a padon tetejére és keresztbe fontam a lábaimat.

- Ugyan kérlek, csak megkönnyítetted a dolgom, még szakítanom sem kellett vele... - legyintettem lesajnálóan. - De ahogyan az előbb mondtam, itt nincs olyan személy a Nemes-Nagyon kívül persze, aki kíváncsi rád, szóval mindenkinek megkönnyebbülés lenne, ha kint a folyóson rontanád tovább a levegőt, az ócska parfümöddel! - mértem végig, majd mosolyogva a szemébe néztem amik sértette villantak rám. Az osztályba a szavaimat hallva megfagyott a levegő, főleg amiatt amit Nádorról mondtam.

- Takarodj már! - kiabált rá Barbi.

- Oké, oké nem kell ordítozni. - kapta el sértetten a fejét majd kisétált és hangosan becsapta az ajtót maga mögött.