Szent Johanna Gimi |Rentai Réka|

92.Fejezet

október 14, csütörtök

Kissé össze szedettebben mentem másnap iskolába bár gondolataim továbbra is több ezer elmélet között cikáztak. Muszáj voltam letisztázni fejben, hogy önmagunk ismerete fontos, az is fontos, hogy mások hogyan látnak minket, viszont elengedhetetlen, hogy húzzunk egy határt a kettő között. Nekem ez nem sikerült és hagytam, hogy más határozzon meg engem, amikor kellett volna legyen bennem akkora önuralom és önismeret, hogy nem engedem ennyire a szakadék szélére taszítani magam. Talán azért mégis érdemes volna meghallgatni valakit, arról hogyan lát engem. Valaki aki nem Zsanett.  És ez a személy Dominik volt, aki annyit áradozott rólam, hogy egy idő után muszáj voltam leállítani mielőtt még kikiáltott volna tökéletesnek vagy minimum egy first lady-nek. Persze ennyi hízelgés után ő is elvárta, hogy ugyan ezt tegyem, szóval összeszedtem szókincsem és az egoját a magasba emeltem. 

Mindenesetre most, hogy éppen önmagam tanulmányozása a főcélom rájöttem, hogy a mentalitásom nem elegendő, ahhoz, hogy szembenézzek mindenkivel, aki nem kedvel. De aztán meg arra is emlékeztettem magam, hogy nem is kell. Ha elérem azt, hogy szeressem magam tiszta szívből akkor nyert ügyem van. A mai világban mindenhol azt szajkózzak, hogy fogad el magad, merj önmagad lenni, de ezeknek az embereknek a nagy része nem fogadta meg a saját tanácsát. Én szeretném elfogadni magam és ehhez hatalmas önismeretre van szükségem, amit majd most megteremtek magamnak. 

- Reggelt' - mosolyogtam körbe, viszont csak pár ember volt jelen az osztályban és ők sem azok akik szívlelnek, vagy épp a hangulatuk volt olyan, hogy nem szólnak egymáshoz.

Vanda szemét forgatva fordult el és hajtotta vissza fejét a padjára, mintha mi sem történt volna, Viktor biccentett egyet, mielőtt visszafordult volna gondterhelt arccal Bogihoz, akinek az arcán tisztán látszott a feszültség. Jól tudtam mégis milyen téma lehetett, ami ennyire megviselete mindkettőt, így nem is vártam el, hogy mosolyogjanak. Mellettük Nádi volt fülhallgatóval a fülében, felhúzott szemöldökkel bámulva valamit az ablakból. Azt hiszem ő nem vette észre érkezésem. Cinkostársa ellenében, hiszen már az aulában összefutottam Adriánnal, viszont még mielőtt oda siethetett volna hozzám elslisszoltam előle.

Továbbra is inkább a menekülés tartom ésszerűnek ebben a helyzetben, hiszen egyértelműen összebeszéltek csak épp nem tudom milyen okból és miért. Őszintén nem tudok kiigazodni rajtuk, rejtélyesebbek, mint Máday. Róla pedig alig ha lehet tudni valamit, és az is csak hülye szóbeszéd aminek fele sem igaz. Hisz basszus hogyan lenne már hat-hat lábujja, mármint nem lehetetlen de ne etessük már egymást ilyen badarságokkal, mikor az évnyitott egy magassarkú szandálba volt, ahol tisztán látszott, hogy nincs semmi rendellenesség a lábujjaival. Ennek ellenére a diákok imádnak ilyeneken csámcsogni, épp úgy, mint Gondos hajáról, memóriájáról vagy épp arról, hogy mit rághat folyamatosan. A kedvencem mondjuk továbbra is, hogy a Vörös tengerbe szokta mosni a haját, azóta sem tudtam elmagyarázni, hogy attól, mert Vörös tenger a neve, a vize még nem az. 

- Réka, lánymosdó most! - toppant be pillanatok alatt Barbi, miközben éppen lepakoltam. Zaklatott arckifejezését és erőteljes hangját hallva, pillanatok alatt akasztottam fel a táskámat a székemre, majd hagytam el a termet Barbi nyomában, akit mondjuk éppen lehetetlen volt utolérni.

- Tudod te mégis mibe keveredtél? - tette fel az ajtót bevágva a hátam mögött, mire érthetetlen arcot vágva megráztam fejem. 

- Fogalmam sincs, ahogyan arról sem, hogy miről beszélsz pontosan - sóhajtottam fel, miközben sorban végig mentem a fülkék körül, hogy biztos legyek benne, hogy senki sincs a közelben. 

- Arról, hogy Laci véletlenül elkotyogta Nádi és Adrián egyességét, aminek főszereplője te vagy - bökte meg a mellkasomat, mire unottan kaptam oda. 

- Ez fájt, most én vagyok a hibás? - nevettem fel ingerülten. - Különben is már észrevettem, hogy ez a kettő mesterkedik valamiben.

- Nem, nem azt mondom - sóhajtott egy nagyot, majd kissé elveszetten nézet fel rám. - Csak totál felcseszték az agyam ezzel az eszement tervel. Érdekel egyáltalán a pontos egyesség? - pillantott rám, mire sebtében bólintottam. - Szóval az egyességük lényege, hogy aki elsőként megtöri a falad amit hirtelen felhúztál és el tud vinni egy randira, az szabadutat kap az év további részében. 

- Hogy mi van? - zavarodtam össze. Felkönyököltem az egyik mosdókagylóra és mérgesen fújtattam. - Ezek tárgyként kezelnek engem, vagy mi van. Az óviban vagyunk, hogy ilyen hülyeségekben fogadnak? Azt hittem ennél több eszük van, mind a ketten éretten tudnak gondolkodni a nehéz helyzetekben, erre ilyen marhaságba egyezkednek a hátam mögött, rólam?! - háborogtam. Tisztába voltam, hogy valamiben megállapodtak, ahogyan abban is, hogy nem lesz kellemes rám nézve, de ilyen hihetetlen dologban nem hittem. Ez volna egy tizenkettedikes és tizenegyedikes diák a mai világban? 

- Ugye? Teljesen kiakadtam amikor megtudtam, s akkor még én vagyok a gyerekes, mert, hogy milyen ünneprontó vagyok ha elmondom meg, hogy milyen már, hogy ilyen apróságon ennyire felhúzom magam. Hát nehogy még neki álljon fentebb, amikor tud róla és nem szól neked. Hogy ilyen idióták néha a fiúk? - vágott fura pofát, miközben hajával játszott feszültséglevezetés képen.

- Jó volna valami kitalálni, hogy ledöntsem az álomvilágukat, amiben én közrejátszom ilyen őrültségbe - gondolkodtam el alsó ajkamat harapdálva. 

- Bármi is legyen, segítek a kivitelezésben. Ez a minimum, amit tehetek, hogy megmutassam Lacinak, hogy mekkora badarságot támogat ennyire - forgatta meg szemét hangosan tiltakozva. 

- Réka - szólított aztán meg, amikor már pár perce mélyen a gondolataim közé hullottam. 

- Hm - kaptam rá tekintettem rögvest.

- Mi van most benned? Mármint melyikükkel szimpatizálsz, mivel fogalmam sincs, hogy most akkor Nádi van újra nyeregben és fellobbanóban van a régi szerelmetek, vagy épp az új fejezetbe próbálsz belekezdeni Adrián mellett - lépett mellém, s közben oldalra döntötte a fejét ezzel jelezve, hogy minden figyelme felém irányul.

- Őszintén? - mosolyodtam el reménytelenül. - Jelenleg egyikük sincs közel hozzám. Összezavar ugyan Nádi hirtelen közelsége, de még nem tudom, hogy azért mert még mindig szerettem, vagy csak a megszokás ami feléje vonz. Adrián meg még túl friss, ahhoz, hogy igazán kötődjek hozzá. Jól érzem magam valóban a társaságában, de még nincs semmilyen komoly érzés ami hozzá kötne, ellenben Nádival, akivel a nyár végén azt hittem már kialudt minden, erre jön, hogy ő már pedig még mindig küzdene értem. Nagyon sok gondolat és érzés kavarog most bennem, de a legerősebb az a saját utam megtalálására vágyás, mindenképpen meg akarom találni saját magam még azelőtt, mielőtt kijárnám a sulit. Azt hiszem jelenleg semmilyen kapcsolat nem fér bele az életembe, sem régi, sem új. Most egyedül kell megbirkóznom mindazzal ami jönni fog. Vissza kell menjek a gyökerekhez, ahhoz, hogy sikerüljön úgy elvégeznem a Szent Johannát ahogy azt akarom. Jót fog tenni egy kis egyedüllét. Jól érzem magam szingliként jelenleg és még egy darabig jól is fogom - mosolyogtam el szívemet nyomó gondolataimat kiadva magamból. 

- Ez mind szép és jó, és tisztellek is érte, de hogyan mondod ezt el annak a kettőnek? - vonta fel egyik szemöldökét, mire megvontam vállamat és elővettem sunyi nézésem. - Felejtsd el, még sem érdekel. Amikor legutoljára így néztél száműzetésbe vontad az egész osztályt, csakhogy közel férkőzhess Barni aktájához. Kizárt dolog, hogy meghallgassam bármi is, sőt azt is felejtsd el, amit az előbb említettem. Én biztos nem segítek, ha ezt a mosolyod használod! - tiltakozott hangosan és szavait megerősítve még a mosdót is elhagyta.