Szent Johanna Gimi |Rentai Réka|

45.Fejezet

Március 22, hétfő

Reggel Nádival kézen fogva sétáltunk oda a lépcső előtt álló csoporthoz, majd köszönés után rákérdeztem Cortez nagymamájára, mire mondta hogy mostmár hamrosan rendbe fog jönni.

- Örülök - bólintottam megkönyebülten, majd a mosolyom rögtön lehervedt ahogyan Viki megérkezett.

- MÁR EGY HETE NEM TUDLAK ELÉRNI, MÉGIS MI A FENE TÖRTÉNT VELED! - förmedt Cortezre, mire óvatosan felhúztam az egyik szemöldököm. Nekem Reni azt mondta, hogy Cortez már telefonált Vikivel.

- Szerinted? - kérdezte vissza Zsolti. - A nagymamája kórházban volt.

- Attól próbálni még eljöhetet volna - dühöngött a lány.

- Hát persze, hogy el - gúnyolodtam vele, mire a szemei rám villantak.

- Bocs - szólz közbe Cortez, mire Viki beletörödve bólintott és rögtön oda bújt Cortezhez ahogy megpillantotta az épp akkor érkező Reniéket. Csengesétig pedig mint akinek eddig semmi baja sem lett volna úgy kapaszkodott Cortezbe.

- Jösz? - néztem hátra Cortezre, mikor már mindenki elindult be, de Viki vissza akarta tartani Cortezt. - Tudod megkéne nézzük azt a dolgot. - füllentettem.

- Mit is? - vonta fel a szemöldökét Viki.

- Hát az MMADB-től - folytattam tovább a hazugságot.

- A mit? - kerekedtek ki a szemei.

- Sulis dolog - legyintettem.

- Ja - bólogatott mint aki érti.

- Gyere már! - nyagattam Cortezt, miközben Nádi vissza szólt, hogy bent lesz.

- Bocsi - nézet "sajnálkozva" Cortez Vikire, majd sietősen utánam indult.

- Kösz - sóhajtott fel.

- Szívesen - bólintottam.

- Mi volt az az előbbi? - nevetett fel, mikor már az aulában voltunk.

- Az MMADB? - vigyorogtam.

- Igen.

- Hát a "Mentsük Meg A Dühöngő Barátnőtől" terv.

- Ötletes - vidult fel rögtön.

- Tudom - vigyorogtam továbbra is.

- Minden oké veled? - néztem féloldalasan Cortezre.

- Aha, kezd minden a helyére billeni - válaszolta halál nyugodtan.

- Na és Renivel? - hunytam le az egyik szemem.

- Mi lenne vele? - értetlenkedet és inkább vissza köszönt az egyik "Szia Cortez, mizu?" lánynak.

- Most mi bajod van vele? - sóhajtottam fel.

- Semmi - vonta meg a vállát.

- Mindig van valami - nevezem fel hitetlenül, ja meg kínomban.

- Nem, most tényleg semmi - vonta meg a vállát.

- Ki mondot és mit? - néztem mélyen Cortez szemébe.

- Nem csak... - akadt meg.

- Csak? - próbáltam végre kihúzni belőle valami értelmes választ. Kevés sikerrel.

- Irodalommal kezdek, na szia - hagyott ott a folyosó közepén.

- Na menj a fenébe! - kiabáltam utána, mire mosolyogva hátra nézet rám, de nem jött vissza hanem inkább tovább ment.