Szent Johanna Gimi |Rentai Réka|

85.Fejezet

október 2, szombat

Karika fülbevalómat próbáltam a helyére igazítani, hogy legalább egy kicsit esztétikusabbnak tűnjön, mint amilyen valójában. Barbi közben a háttérben folyamatosan csacsogott különböző témákra kitérve, de őszintén egyik sem maradt meg túl sok időre a fejemben. Talán csak mert izgultam, vagy mert ő maga is csak elütni próbálta ezzel az időt és egyszerűen csak érdemtelen dolgokról darált hasztalan információkat.

- Szóval ja, szerintem összejöttünk - akadt meg aztán csak valami a fülembe. 

- Mi? Kivel? - kaptam rá a fejem döbbenten hallva a legújabb fejleményeket.

- Hát Lacival, kivel mással - sóhajtott. Arckifejezése egyről váltót egyről a kettőre és valamiért a gondterhelt kifejezését nem szívesen láttam arcán. 

- Akkor meg mi a baj? Megbántott? - ültem le melléje az ágyamra és kezem megkíséreltem vállára tenni, de ahogyan felém fordult csupán a matracomnak sikerült, így erőt adnom.

- Nem, nem bántott meg csak tudod furcsa ez az egész - döntötte oldalra a fejét és próbálta kerülni a tekintettem. Nem értettem hirtelen váltását, s bár próbáltam sugallani neki, hogy én itt vagyok bármi is történjék, nem igazán akarta a jeleimet hallani. 

- Mi? Nekem elmondhatód, hisz tudod, hogy soha nem ítélnélek el, meghallgatlak bármi is van - tettem most sikeresen vállaira kezem bíztatva őt, de ami a szemében megcsillant az nem igazán adott okot rá arra, hogy bizakodó legyek.

- Tudom Réka, csak tudod úgy érzem ez egyoldalú. Én megbízok benned és mindig az életemmel traktállak téged, de te csak magadba zárkózol és legtöbbször ha valami baj is volt körülötted azt hónapokkal, vagy hetekkel később tudom meg. Még a jobb eset amikor csak pár nap telt el és akkor szerzek tudomást róla - ingatta meg fejét. Lábait felhúzta maga élé, míg kezeivel keresztezte azokat és térdére hajtotta fejét. - Megbízhatatlan vagyok?

- Dehogy vagy, szerintem csak én voltam az aki egy kicsit tartotta az egy lépést. Tudod nagyon hamar beleugrottunk ebbe a barátságba, ahogyan annak idején én magam beleugrottam egy kapcsolatba. Az zátonyra futott, de a barátságunknak nem akarom, hogy vége legyen - nyeltem egy nagyot gondolkodva, hogyan is fejezzem ki teljesen helyesen magamat. - Az első voltál aki minden ellenére ami anno történt bizalmat és jó érzést ébresztettél bennem akkor. Talán az egyetlen is vagy akinek képes lennék elmesélni az éltem összes részét. És igen tudom mostanában keveset beszéltünk élőben és inkább sms-ekben meg hívásokon keresztül tartottuk a kapcsolatot, de ezen még változtathatunk. Még van időn egy erős kapcsolatot kialakítani...

- Örülök, hogy ezt mondod, de tudod ehhez az első lépés az, hogy mostantól nem csak én beszélek az életemről hanem te is megosztod a dolgaidat. Példának okáért elsőnek megfelelő lenne, ha végre elárulnád, hogy mi történt a tegnap, hogy most egy randira készülődsz egy nálad fiatalabb sráccal - fonta össze karjait várva válaszomat.

- Hát tudod... - húztam el egy kicsit a válasz adást, majd elkezdtem neki mesélni az elejétől a végéig. 

- Biztos vagyok benne, hogy sok kétely van most benned. Nekem sem tiszta minden, még az sincs egészen letisztázodva őszintén szólva bennem, hogy a döntés amit meghoztam valóban azt a célt szolgálja-e amit én a legjobbnak látok jelen helyzetben, viszont nem akartam tovább húzni már a válaszadást - néztem az előttem álló szemeibe, miközben egyik lábamról a másikra álltam ezzel oldva feszültségem. Akaratlanul válltam idegessé ahogyan egyre jobban közeledtem az őszinte válaszadásomra. - Nem ismerlek jól, és igen hallottam jó pár pletykát rólad. Te viszont ismersz, azt nem mondom, hogy kívül belül, mivel biztos vagyok benne, hogy te is jó pár pletykát hallottál már rólam amiknek talán fele, ha  tartalmaz valóságot. Viszont erre nem alapozhatunk, szeretném ha mindent elfelejtenél vagy legalábbis eltemetnél magadban amit eddig tudsz rólam és hagynád, hogy az elejéről kezdjünk mindent.