Szent Johanna Gimi |Rentai Réka|

87.Fejezet

október 8, péntek

Ott álltam már vagy tíz perce a suli előtt és a partneremre vártam. Már mindenki bent volt a teremben, egyedül én a partnerem és a könyvtáros nő hiányzott, akit éppen biztos feltartottak mert amúgy soha semmi dolga nincsen. Őszintén szólva szerintem amióta Arnold lelépett eléggé megcsökkent a látogatási idő a suli könyvtárba. Ja tényleg, hiszen még ő is van. Mondtam ,hogy eléggé megcsappant Renivel a kommunikációjuk. És azt, hogy Reni és Cortez ismét összevesztek?  Lehet nem említettem egyiket sem, viszont míg az első annyira nem lepett meg a második annál inkább. Már csak azért is mert eddig a pillanatig abban a hitben voltam, hogy amúgy nem is beszélnek. Erre elsőkézből hallottam Reni tombolását amikor hazaért Corteztől, akinek a házit vitte, mert hogy beteg volt. Mármint kamu beteg de ez már tényleg részletkérdés. Szóval összegezve amennyit tudok, mert azért elég sok mindent felszedtem Reni, Cortez és Ricsi hármasától úgy, hogy az első kettő nem is tud róla. Reni vitte a házi a kamu beteg Corteznek, ismét összemelegedtek, megjelent a virtuális Arnold, Cortez agyát ellepte a vörös köd, bunkóság bunkóságra halmazra, Reni lelép, Cortez utána, mint a hős lovag, a több napja vagy épp hete eltűnt Arnold mintha csak megérezné felbukkan - mármint csak telefonon keresztül -, Cortez végleg berág, Reni meg rá. 

Tökéletes együttese a sors játékának, amit két töketlen együttese hoz létre. Na és akkor jelenleg meg itt vagyunk és én továbbra sem kaptam égi segítséget a szerint, hogy mit tegye. Szóval jelenleg használom a világ egyik legnagyobb fegyverét a hallgatást és megpróbálok minden alkalmat elsunnyogni amit csak lehet. Ettől eltekintve Cortez erős fala még csak éppen repedezik és félek még nagyon sok idő lesz, mire letudom dönteni az a rohadtul vastag izét. Bezzeg Reninek előszeretettel dönti le, hogy aztán újra visszahúzhassa és még erősebbé tegye, ami nekem nem igazán előny. 

- Szia! - köszönt rám a hátamba lopódzva Adrián, mire kissé ijedten kaptam mellkasomhoz egy picikét megugorva egyhelyben.

- Szia - mosolyogtam rá akaratlanul is téve egy lépést hátra. Ugyan tartottuk a kapcsolatot üzenetekbe és azt vettem észre magamon, hogy még órán is képes vagyok írogatni vele a helyett, hogy figyelnék mégis testem automatikusan reagált jelenlétére, mégis nem úgy ahogyan én azt gondoltam. Mindenesetre a randink után ez az első tényleges beszélgetésünk ami nem egy köszönés  volt és nem online térbe folyt le. 

- Minden rendben veled? Hallottam, hogy most lesznek az első táncpróbák - szemében valami  különös dolog csillant meg, amit nem igazán tudtam hová besorolni, ezért nem is fektettem rá akkor figyelmet. Csupán biccentettem egyet irányába, miközben újra az utcára lestem. 

- Igen, éppen a párom várom, aki eléggé megvárakoztat annak ellenére, hogy ez fordítva kéne legyen - sóhajtottam fel órámra pillantva. Nem akartam panaszkodni, de igazán szedhette volna a csülkeit. - Az egyik régi osztálytársam, eléggé jó barátom is, de majd jobban is elmesélem a sztorit amint ide ér, kioszthatom és vége lesz ennek az egésznek - böktem a torna terem irányába ahonnan hangos nevetések szűrődtek ki. 

- Örülök, hogy ezt mondod, mivel egy újabb randit szeretnék kérni. Mármint ha te is jól érezted magad az elsőn és nincsen ellenedre egy duplázás - vakarta meg zavartan tarkóját, miközben ki pillantott oldalra. 

- Nincsen dehogy, mikorra szeretnéd? - mosolyogtam teljes testemmel feléje nézve. 

- Hát gondoltam vasárnap, amikor amúgy sincs annyi program meg minden, estleg fél egy? - kérdezte elgondolkodva, mire rögtön rábólintottam. 

- Az tökéletes időpont lesz - fontam össze magam előtt a karjaim mivel kezdtem eléggé fázni az egy száll pulcsimba. Azt hittem az ígéretéhez híven sietni fog, de hát tudhattam volna, hogy nem is róla volna szó ha úgy lenne.