Szent Johanna Gimi |Rentai Réka|

68.Fejezet

szeptember 3, péntek

Eléggé kosza reggelem volt, és hozzá csakis ugyan olyan nap társulhatott. A tegnapi "összekevertem valakit Barnival és halálra rémisztettem" sztori eléggé megviselt ahhoz, hogy egész éjjel forgolódjak és csakis rajta járjon az eszem. Nem értettem őt, egyszerűen nem volt kerek sehogy sem a történet. Nyáron végig Ákoson lóg és úgy csinál mintha minden rendben lenne, de közben már július negyedikén nem volt a Szent Johanna diákja. Nem szól erről senkinek, majd még magyarázatot sem ad csupán elérhetetlenné teszi magát és abból kell rájöjjünk, hogy a helyébe már meg is van az új diák. Nagyon nem Barnira vall, ő kegyetlenül őszinte még akkor is amikor más inkább elhallgat valamit, ő akkor is a szemedbe mondja. Egyszerűen lehetetlennek tartom, hogy pont ő nem szólt volna. 

Na de a "kosza" reggelemnek hála tizennyolc perc késéssel állítottam be matekra, aminek következtében már első órán a táblánál oldhattam meg egy egyenletet, aminek amúgy nem volt megoldása, de míg erre rájöttem a komás fejemmel lement még jó pár perc. Nagy sóhajok közben foglaltam el a helyem és rögtön a padomra hajtottam fejem olyan fáradt voltam. Ohh és jelentem Ákos még mindig sehol. Mintha őt is a föld nyelte volna el és ez nagyon nem tetszik nekem, nagyon-nagyon nem.

- Szarul festesz - bámult engem Barbi szünetebe, mire egy erőtlen bólintást kapott válaszul. 

- El tudom képzelni - fejeztem ki egyetértésem és padomra hajtottam fejemet.

- Minden oké veled? Eléggé megvisel ez a Barnis ügy - harapott közben bele szendvicsébe, ami eszembe juttatta, hogy még a sajátom is otthon hagytam, szóval mehetek le a büfébe ha enni szeretnék. 

- Nem csak őt - lépett hozzánk Bogi és körbe mutatott a termen, ahol egyedül Vanda hangos rágózása adott hangot semmi több. És hogy ez mit jelent? Semmi jót. A tizenkettedik bé első héten csendesebb, mint az újonnan érkezett kilencedikes bagázs, mondhatom szép. - Sehol sem lehet elérni és ami még rosszabb egyedül Ákos tudná hol lakik, de ő meg depresszióba esett eddig valahol - fújtatott elégedetlenül. - Meg sem érdemli, hogy ennyit aggódjunk érte, hisz lelépet és meg sem magyarázza. 

- De ő ettől még Barni - szólaltam fel védelmében kitudja igazából miért, de valamiért nem éreztem igazságosnak ha most elhordjuk mindennek. - Biztosan nyomos oka van, hogy így lelépet, vagy legalábbis számára biztos.

- Ettől még nem mentesül fel a sok nem fogadott hívására és üzenetére - mutatta dühösen irányomba telefonját, amiről az elmúlt öt percben is két hívás indult irányába.

- Nyilván, de ha végre feltudnánk kutatni akkor kapnánk magyarázatot - könyököltem fel a padra.

- Ehhez viszont az igazgató segítsége kéne vagy valakinek aki a közelébe tud férkőzni az aktáknak - ingatta meg fejét Barbi közbe szólva. 

- Hát ha nem vagy haver Máday-val vagy Borrel-el akkor sajnálom - vonta meg vállát Bogi megtámaszkodva az egyik székben.

- Ami azt illeti valahogy mégis csak oda tudnánk férkőzni - suhant át egy őrült ötlet a fejembe, de akármennyire is eszeveszett volt nem akartam lemondani róla. 

- Mire gondolsz? - érdeklődött Bogi, mire egy nagyon apró mosoly futott át arcomon.

- Jaj ne, én ismerem ezt a nézést - fordult el az irányunkból Barbi, ezzel kifejezve nemtetszését. - Nem teheted! - látott át az egészen. 

Megvontam a vállamat bár ő nem látta, és a fiúkra néztem akik bár a terem különböző pontjain voltak ahogyan felszólaltam egyszerre fordultak irányomba.