Szent Johanna Gimi |Rentai Réka|

67.Fejezet

szeptember 2, csütörtök

Új kezdet; a  filmekben mindig új külső dukál egy új kiindulóponthoz, csakhogy ez most nem nálam volt. Ez olyan kezdés volt amit nem akartam, amit nem terveztem el és ami cseppet sem volt kedvező eddig. Azt mondják az ember ragaszkodik a múlthoz, a megszokotthoz és ezért nem kedveli az új dolgokat és igen egy bizonyos értelemben ez igaz, viszont nem a mi esetünkben.

A tegnapi napon senki se látta többet Ákos, szó szerint felszívódott és még a táskája sem érdekelte. Sokáig próbáltuk őt elérni, ahogyan Barnit is, de mind két esetben sziklába botlottunk amit maguk a fiúk állítottak. Szinte csak ez volt a téma szünetekbe és sehogy se tudtunk belenyugodni a ténybe, hogy Barni csak úgy eltűnt, pedig ez történt. Bakos Barna felszívódott egy szó nélkül, de nem csak az iskolából hanem az életünkből is és erre akkor jöttünk rá amikor észleltük, hogy mindnyájan le voltunk tiltva neki. Egytől egyig és ebbe sajnos Ákos is beletartozott, akinek mint kiderült egyikünk sem tudja a címét így végül én vittem el délután a táskáját a nagyija éttermébe, ahol kettőnkkel ellentétben továbbra is ott dolgozott a másik két személy. Végül sikerült elcsípnem ezek ellenére a nagyiját és a kedves fogadtatás után átadtam a táskáját, amibe egy apró cetlit csúsztattam remélve, hogy megtalálja majd. 

A két új osztálytársunk meg, hát kissé még ockodunk tőlük. Egyrészt Vanda nagyon hűvösen viselkedik velünk és nem igazán látszik rajta, hogy beszeretne illeszkedni közénk, mondhatni Dorián kettő csak lány változatban, emos cuccok nélkül és angyali arccal. Magor meg pont az ellentéte, de egy kicsit túlzásba is viszi mivel a folyamatos mosolyával még lelkesedésével csupán azt érte el, hogy mindenki tartson tőle egy lépés távolságot. Róluk ennyit, azt hiszem ezt is túl ragoztam picit. 

- Elkésel! - kiabált föl anyu az emeletre, mire kissé fáradt mosollyal masíroztam le és ugyan ezt megcsillogtatva vettem magamhoz az uzsonnámat, majd sietősen távoztam a bejárati ajtón keresztül. 

Az osztályba beérve kissé szkeptikus mosollyal fogadtam amikor egy szendvics repült el mellettem és egyenesen a táblának csapódott, így végig nézhettük ahogyan a ketchup és a paradicsom végig folyik majd a zsemlével és a sonkával együtt a földre hullik, míg a sajt rá ragadva ott marad. 

- Azt hiszem ez már hiányzott - sóhajtottam fel, majd egy nagy sóhajtással fogadtam, hogy Ákos nincs a helyén pedig kémiánk lesz és ilyenkor mindig ő az első, még Gondos ellenére is. 

Aztán még nagyobb sóhaj hagyta el ajkaim amikor rájöttem, hogy új osztálytársakhoz híven biza változik a névsor, főleg hogy két "B" - Bakos, Biró - betűs osztálytársunk elhagyott minket így Ákos a "D" betűjével a második lenne pontosan az első padban Viviennel, ezáltal meg az én helyem is változik. 

- Miért? - nyögtem fájdalmasan Barbi mellett a régi helyemet szorongatva. 

- Nekem mondod valószínűleg vele kell üljek - bökött kissé undorodva Magor irányába, aki csillogó tekintettel kémlelte az osztályt, mintha csak egy filmsztárt látna. 

- Azért nem olyan rossz - nyugtattam holott nekem sem lett volna ínyemre egy ilyen folyton hiperaktív padtárs, főleg úgy, hogy éppen nem a beszédes kedvemről vagyok híres és tudom milyen újnak lenni így segíteni is szeretnék nekik, de majd csak amikor a saját lelkem pátyolgatását letudtam, meg az Ákosét is, mivel ahogyan gondolkodtam rá kellett eszméljek eléggé közel kerültünk egymáshoz és hát ő sem hagyott magamra a nyáron, most rajtam a sor. 

- Na ne is beszélj! Őszintén miért pont Takács a vezetékneve, lehetne akár Répás is - dühöngött, belőlem meg akaratlanul is kifutott egy rövid nevetés.