Szent Johanna Gimi |Rentai Réka|

84.Fejezet

október 1, péntek  

Sietve estem be tesire azok után, hogy egész szünetben Cortezéket próbáltam elkapni egy pillanatra, azonban mire sikerült kiderítenem, hogy egyszerűen egész végig a termükbe voltak addigra becsengettek nekem meg az iskola másik feléből kellett pillanatok alatt eljutnom a saját termünkig. 

- Az meg mi? - lepődtem meg Laci szemvédőét látva, amit eddig csak filmekben véltem felfedezni. 

- Menő mi? - igazította meg rögvest, mire a padján ülő Barbi megforgatta szemét és inkább a helyére sietett. 

- Aha - bólintottam valószínűleg nem túl meggyőzően, mivel a következő pillanatban többen is felnevettek.

A tegnapi esős nap után, a mai akár rá is nyomhatta volna a hangulatát a kedvünkre csakhogy mi a tizenkettedik bé osztály vagyunk és ma valahogy ez nem jött össze a természetnek. De majd legközelebb hátha, mondjuk a fiúkat ismerve lehet, hogy még akkor sem de próbálkozni szabad. Na igen, csak hogy én éppen olyan információk tudatában voltam, amik felkavarták a nyugis mindennapjaim és két víz közé szorítottak. Még most is él bennem a pillanat ahogyan éppen egy jeleneten nevet Reni, majd a kérdésemet meghallva hirtelen elkomolyodik és a pokornt figyelve nagyot nyel. 

- Szóval ki az a Jérôm? Benoît-ról nem is beszélve. Van egy elképzelésem de adja a sors, hogy az ne legyen igaz és csak túl sok drámát néztem az elmúlt időszakban - dobtam még egy adag rágcsálni valót a számba, miközben árgus szemekkel figyeltem. 

- Nem is nézel drámákat - jegyezte meg rögvest, abba a hitbe esve, hogy ez majd eltereli a figyelmem. Hát nem! 

- Ne a lényeget fog meg kérlek - szóltam rá cinikusan, mire felsóhajtott és alsó ajkát rágcsálva nézett a szemembe. 

Már akkor tudtam, hogy nagy valószínűséggel az elképzeléseimet is felül fogja írni az amit mondani fog, de azt nem hittem volna, hogy ennyire le tud majd döbbenteni. Én tényleg mindent elképzeltem volna róluk, de, hogy ilyen gyerekes és elkeseredett lépésre szánják el magukat azt soha. 

- Ők a mi kitalált barátaink - tálalt ki Reni, ezzel megpecsételve az összes gondolatom. 

Na igen régen szerintem nem is gondoltam volna rá, hogy két intelligens lány ilyen tettre szánja el magát. Kingából biztos nem néztem volna ki, viszont az egész sztorit hallva már értettem, hogyan jutottak el idáig és azt is, hogy miért Kinga az aki nem akar "szakítani". Ez viszont nem jelentette azt, hogy egyet is értettem ezzel a módszerrel. Számomra ez egy szorult helyzetben hozott rossz döntés, amit nem tudok jó szemmel nézni akármennyire is próbálok. Ezek után szerintem senkit sem lepek meg, ha elárulom, hogy mindezek után kissé összerezdültem Renivel a nagyban ütköző nézeteink miatt. Mindezek után még most sem értem azt, hogy Reni miért nem hagyja abba ezt és hagyja, hogy Kinga addig csinálja tovább ameddig akarja. Hiszen ha azt vennénk, hogy a való életben járnának a francia - nem is annyira kitalált - srácokkal, akkor sem ugyan abban a pillanatban mennének szét. Semmi sem köti össze a két kapcsolatot, mégis mintha Reni a fejébe vette volna nagyon kegyetlenül, hogy Kinga nélkül ő nem tud kilépni belőle. Vagy nem is jutott eszébe? Nem tudom, egyszerűen rettenetes kiismerni Renit. Őszintén szerintem egy kicsit élvezi, hogy végre van kire féltékenyre lennie Corteznek - Arnoldon kívül, mivel őt rühellte és rühelli is -, és most azt a figyelmet próbálja minél jobban kihasználni ami így ráirányul. Tudom durva ezt így kimondani, de most már nem tudok másra gondolni csak erre.

Én meg itt vagyok és bár próbálom megérteni az ő nézőpontját is, másik felől itt van Cortez akit éppen visszaszerezni próbálok, mármint barátként - eléggé félreérthető ez a mondat, ha nem tudjuk a hátterét -, de most nem tudom, hogy mit tegyek. Ha hallgattok akkor hagyom, hogy Reni és Kinga tovább játszadozzanak kedvükre, viszont ha majd lebuknak - mivel nincs olyan univerzum amiben nem derül ki egy ekkora titok - akkor Cortez  valószínűleg majd be rág rám is. Renit meg valószínűséggel meg akarja majd gyűlölni, annak ellenére, hogy nem fogja tudni. Soha nem tudná, ahhoz túlságosan ragaszkodik hozzá még így is. Ha viszont köpök, akkor saját magammal is szembe kell nézek, hiszen soha nem lennék erre képes. Viszont becsapni sem akarom Cortezt. Arg... miért nem maradtam ki most az egyszer ebből az egészből? Én és a nagy kíváncsiságom. 

- Minden rendben veled? - zökkentett ki a szellemi összeroppanásomból Roli, mire rögtön bólintottam egy mosolyt erőltetve arcomra. 

- Persze, csak még nem tértem magamhoz Laci szemkötőjétől - hazudtam a szemébe és bár ismételten az egyik ősi hibámba futottam, tudtam, hogy ez a járhatóbb út. Nem beszélhetek, még hozzá senkinek semmiről. Könnyebb lenne ha néma lennék. 

- Hát attól én sem - rázta ki a hideg látványosan, majd tovább haladt, hogy Márknak húzza az agyát. Na igen és mi vagyunk a suli büszkeségei. Na jó ezt soha senki nem mondta és szerintem nem is fogják, de azért jó volt eljátszadozni a gondolatával. 

A folyosón körözve vártam, hogy Adrián arra járjon, mivel mindenképpen beszélni akartam vele, ha már a Reni és Cortez ügyében tanácstalan vagyok, akkor ezt rendezzem le. Az este nagyon sokat agyaltam, hogy mi legyen, mi az ami jó nekem de közben neki sem okozok vele akkora fájdalmat. Először így gondolkodtam, majd rájöttem, hogy rám bízta a döntést, az én életem és sajnos most saját magam kell ahhoz eléggé ismerjem, hogy tudjam készen állok-e egy új kapcsolatra. Vagy egyáltalán vágyok-e  rá. Hiszen most minden rajtam állt, talán a boldogságom hozhatná de az is lehet, hogy beleroppannék. Nem tudhatom, de kockázat nélkül meg nem éri meg játszani. Már pedig én imádok azt.

A régi termünk ajtajára pillantva akaratlanul is elmosolyodtam, ahogyan láttam a 11/B felírat maradványait, amit még a fiúk akciója hagyott maga után. Nos igen még most is rejtélyszámomra, hogy Márk, hogy lehetett annyira eltájolódva abban a pillanatban amikor ezt felírta a filccel. Na jó tény, mi tény, hogy még nagyon év eleje volt és még valóban volt, hogy tizenegyedikeseknek szólítottak, minket vagy mi egymást annak hittük, de azért abban a pillanatban eléggé máshová figyelhetett, ha ez így sikerült neki. Mindenesetre nem tévedett sokat, hiszen még tizenegyedikesek voltunk amikor az a termünk volt.

- Adrián - szóltam a fiú után amikor kiszúrtam hajkoronáját pontosan előttem elhaladva. 

- Réka, hát te? - illetődött meg holott legbelül maga is tudhatta, hogy meghoztam a döntésem és azért vagyok most itt. Tudom, hogy nem pont a megfelelő hely volt a folyosó közepe, de délután anyuval vásárolok, majd utána apuval játékmaratont szeretnénk tartani ez meg eléggé fontos ahhoz, hogy ne halasszam el. Nem tehetem meg, hogy tovább hagyom őrlődni, hiszen biztos vagyok benne, hogy azóta is sokat gondolkodhatott ezen, épp úgy ahogy én is tettem.  

- Jöttem és hírt hoztam - fordultam teljes testemmel feléje a tisztességes távolságot megtartva. 

Rögvest nyelt egyet, majd szemembe nézve jelezte, hogy készen áll. 

- Tudnod kell mindenek előtt, hogy tényleg bármi is lesz a válaszod én nem ítéllek el és nem is kényszerítelek. Most teljes mértékben rád bíztam a szívem, átadtam neked de az már rajtad áll, hogy eldobod, vagy hagyod, hogy teljes mértékben tudjon szeretni - szólalt meg és bár végig kerestem valami árulkodó jelet, ami mutatná, hogy hazudik, de nem tette. Őszinte volt és ez sütött rajta. 

- Egyenes voltál velem és ezért én is az leszek veled - biccentettem neki és komolyan néztem most már én is az ő szemébe. 

Hát akkor itt az igazság ideje. Az életem egyenesbe hozásának első lépését fogom most megtenni és bár minden homályos még, remélem jó döntést hozta, és majd idővel eltűnik ez a homály. Mert, hogy ez most nagyban befolyásolhatja...