Szent Johanna Gimi |Rentai Réka|

99.Fejezet

Október 31, vasárnap

A kis akciónk közben szinte fel sem fogtam, hogy az volt az utolsó napunk a szünet előtt, legalábbis nekem, mivel, hogy a másnapi ünnepségen én már nem vettem részt. Szívesen megnéztem volna a többiek reakcióját Vandára, azok után, hogy mennyire nagy port kavart a délután ötkor posztolt poszt egy bizonyos Mr. Potatoman néven regisztrált személy által, amiből többen nem értettek semmit. Csupán fél órán keresztül volt elérhető, amikor is Máday sikeresen észlelte a változást és letörölte. Addigra viszont szinte az egész iskola látta, köztük az összes osztálytársunk is, akik a többi diákkal ellentétben valószínűleg értették is. Azaz Barnin kívül biztosan, merthogy bár a fiú már nem a Szent Johannába jár előszeretettel lepi meg egyszer egyszer a népet egy kis poénos bejegyzéssel, amit Máday nem győz törölni a szabadidejében. A múltkor is annyira nevethetnékem volt, ahogyan az orra alatt morgolódva törölte Barni posztjait, amit aztán újra és újra feltöltött egymás után. 

Barnira térve még most is eléggé hiányzik, főleg ami az osztály hangulatot illeti, hiszen bár továbbra is van egy Ákosunk, az igazi mókamesterünk lelépet. Ott van Laci is persze, meg Márk és Roli is viszik a prímet, meg a  Lacihoz csatlakozó Nádi és Vik is ott vannak nekünk, de Barni volt az igazi Mókamester. Sokszor azt is megfigyeltem már, ahogyan Ákos egy-egy pillanatban belefelejt, hogy már nincs itt és egy-egy poénnál a szünetekben fordul maga mellé folyamatosan nevetve a tenyerét tartja és várja, hogy Barni belecsapjon, ahogyan régen. Azonban Barni már nincs itt, így legtöbbször, amikor leesik neki, hogy egyedül maradt akkor mintha mi sem történt volna belecsap a saját kezébe és folytatja a nevetést ugyan olyan lelkesedéssel. Ez Márk és Roli részéről is megszokott történi, hiszen régen ők ugyan úgy lepacsiztak Barnival akárhányszor valami "oltárit" vittek véghez. És hát ami még szintén kissé elkeserít, akárhányszor észlelem, amikor Ákos elkezd egy mondatot és várja, hogy Barni befejezze, akárcsak régen. Azok aztán tényleg a kínosabb pillanatok egyike. Ilyenkor a fiúk szokták oldani a hangulatot és mindenféle hülye befejezést mondanak, csakhogy mentség a helyzetet. Meg hát azok sem a legjobb pillanatok amikor Gondos vagy épp Barka Magorhoz úgy beszélnek, mintha Barni lenne, vagy Gondos esetében, ahogyan folyamatosan az ő nevén szólítsa. Olyankor nem igazán tudom hogyan reagáljak, az osztállyal szemben, aki hangosan szokott ilyenkor röhögni. 

Szóval lényegében még mindig hiányzik régi osztálytársunk, akit ráadásul a szünetben megrendezett egyetlen próbán szépen magára kellett hagyjak, hiszen nem voltam a közelbe. Utána kaptam is egy kissé vicces hangvételű üzenetet, amin muszáj voltam hangosan felnevetni. Egy sajnálom-ot kapott válaszul, amivel szerintem meg is volt elégedve, mivel kaptam egy cuki sárga szívet tőle. Ami a két új osztálytársunkat illeti, hát Magorról nem sokat tudok mondani, mivel továbbra is eléggé ellenszenves a húzása után, pedig azon kívül, hogy mennyire túlpörgött volt semmi bajom sem volt az első hetekben a sráccal. Vandával már annál inkább, de az egyetlen pozitívuma annak az eléggé kényes kis szituációnak az volt, hogy saját maga bontotta le előttünk a maga köré húzott várát és az nap délután igazán közel engedett minket magához. Nála amekkora volt az kezdeti pillanatokban az ellenszenv és a nemértés, amit a viselkedésével váltott ki annál inkább megkedveltem őt, még ha kicsit különbözően is látjuk a világot. Azt hiszem ha a továbbiakban sem akar ismét az lenni, aki az első hetekben és megtartja azt az énjét, akit megmutatott nekünk, akkor még igazán lehetünk barátok. Hiszen bár mind különbözünk, én és ő a leginkább, mégis egy barátság ezeknek ellenére is lehet nagyon erős ha a felek eltudják egymást úgy fogadni, ahogyan van és valóban szeretettel tudnak egymáshoz fordulni. Bogi, Barbi, Vivien és én is különbözünk, különböző személyiségünk van, különböző célokkal és álmokkal, teljesen más utakon járunk és mégis barátok vagyunk.