Szent Johanna Gimi |Rentai Réka|

89.Fejezet

október 11, hétfő 

Egy egész hétvégem volt, hogy gondolkodjak a történteken, főleg azok után, hogy sikeresen megharagudott rám valamiért Adrián és szombaton este telefonon keresztül közölte velem, hogy el akarja halasztani a randit. Persze beleegyeztem hiszen mi mást is tehettem volna, még annak ellenére is, hogy nagyon vágytam most valakire aki eltudja terelni a figyelmem a pénteken történtekről és ő pont ilyen valaki lett volna. Ami viszont még ennél is jobban zavart, hogy a hangján tisztán hallottam a csalódottság és valami más elnyomott érzését is. Talán harag volt, vagy undor nem is tudtam igazán bemérni, viszont eléggé szíven ütött. 

Ami pedig megkoronázta a hétvégém, hogy Reni is dühöngött Cortez miatt. Én pedig mint "jó" nővér mit tettem? Cortezt pátyolgattam Ricsivel, aki felhívott, hogy szombaton délután látogassuk meg közösen Cortezt és hozzunk egy kis nevetést a napjába. Hát nevetést nem hoztunk, de legalább az ő szemszögéből is megtekinthettem a Mónis ügyet, ami számomra nagyon is kétoldalú volt. Több okból kifolyólag is, hiszen hallottam mind két változatott és ezzel egyidejűleg azonosulni tudtam mindkettővel, még ha a sztorik összerakása után kialakult előttem a legvalószínűbb kép - hiszen mindketten nagyon is magukra szabva mesélte el és szinte két különböző történetként hatott -, hogy valójában mi is történhetett és legszívesebben a hajamat téptem volna Reni miatt. Nem értettem őt, ugyan akkor mindent megtettem, hogy mégis sikerüljön. 

Ezenfelül amúgy akárhogy nézem nem ez volt életem legjobb hétvégéje és még a Nádis dologgal sem haladtam semmire, mivel... Nos mivel őszintén szólva megijedtem saját magamtól, a testem heves reakciójára és már úgy alapból az egésztől. Megfélemlített és teljesen elterelt arról az útról ahová nem olyan rég keveredtem és azt hittem a helyes utat járom. Ezek után viszont már semmi sem biztos számomra. És még Barbi sem tudott semmit tanácsolni, aki amúgy a Laci által kreált vattacukor felhőben fürdőzik jelenleg és alig van szabadideje. Vagyis hát olyan amit nem az előbb említett személlyel töltene. Ez persze normális egy kapcsolat korai szakaszában, viszont eléggé nehéz így a csajos beszélgetéseinket úgy megtartani, mint addig. 

Szóval lényegében egy ilyen hétvége után nem igazán volt kedvem egyáltalán bemenni is az iskolába, de úgy voltam vele ha már kilencedikbe és tízedikbe kilógtam magam amennyire csak tudtam most nem tetézek rá, hanem inkább meghagyom másnak ezt a lehetőséget és bemegyek, megmutatom magamnak, hogy képes vagyok figyelem kívül hagyni Nádit - még ha ez világi nagy szemétség is a pénteki után - és Adriánt is, aki egy számomra ismeretlen ok miatt egyszerűen meghátrált. Aha gondoltam én reggel az iskolába menet. Jó feminista gondolat volt, és egészen addig tartott is ameddig be nem értem a suliba és meg nem láttam ahogyan Nádi és Adrián éppen társalognak. 

Egyikük sem volt túlságosan boldognak nevezhető, sőt eléggé feszültek voltak, főleg Nádi akinek öklei erősen összevoltak szorítva. A kialakult szituáció tehát a következő volt. Ők éppen valamit megvitattak, aminek hatvan százalékban köze lehetett hozzám és további negyvenben meg hármunkról. Félreértés ne essék nem vagyok annyire elszállva magamtól, hogy azt higgyem mindenki oda meg vissza van értem, sőt nem is szeretném ha ez lenne, de jelenleg két olyan személy társalgott nagyon is dühösen vizslatva egymást, akik eddig szerintem csak látásból ha ismerték egymást. A közös pont meg - amiről nekem tudomásom van - az egyes egyedül én voltam. A probléma, mármint ami engem jobban értintett, hogy pontosan a lépcső alján beszélték ezt meg így lehetetlennek számított abban a helyzetben a menekülés. Nem tudtam volna sehogy se a termünket elérni, ha csak nem haladok el mellettük. 

Nagyot sóhajtva túrtam bele a hajamba, ezzel valószínűleg nem egy filmes jelenetet létre hozva, hanem inkább egy egyszerű tutorialt azoknak, akik nem tudnák hogyan is kell összekócolni a hajukat pillanatok alatt. Ha valakit esetleg érdekel az nyugodtan írjon rám, szívesen megmutattatom neki is. Már éppen inkább mégis meghátráltam volna, amikor valaki a hátamra szökött és a súlyát érezve egyből tudtam, hogy nem női egyedről volt szó. Lábaim összecsuklottak, de még mielőtt felmostuk volna mindketten a padlót tökéletes szinkronban, időben állt lábra és tartott meg engem is. Hangos nevetését hallva rögtön tudtam, hogy Ákos az anélkül is, hogy megfordultam volna. Márpedig a következő pillanatban ezt tettem.