Szent Johanna Gimi |Rentai Réka|

101.Fejezet

Milyen jól néz már ki. :) Esküszöm a  százegy kiskutya ugrott be rögtön róla. 

November 3, szerda

Mondanám, hogy a madarak csiripelésére keltem valamikor pár perccel csupán nyolc előtt, de az igazság az volt, hogy faktom volt, szóval rohadt korán keltem. Ráadásul Nádinak köszönhetően folyamatosan kattogott az agyam, és sehogy se tudtam leállítani, pedig esküszöm, hogy még meditálni is próbáltam. Nem sikerült. Nem erre kellett volna szánjam az időm. Ott volt a keringő, meg a másik táncunk amit tanultunk, ráadásul úgy volt, hogy üzlet után kutatok majd a neten, ahol majd jövő héten ruhákat nézzünk. Tanulnom is többet kellett volna a mára esedékes matek dogára, de hiába bámultam a számokat és az egyenleteket, sehogy sem jöttem rá melyik képletet kéne alkalmaznom, pedig ott volt előttem. Mindezt Nádinak, meg annak az oltári lelkiismeretemnek, ami nem tudta csak úgy kizárni mindenestől. Szóval ja, nem sokat aludtam ezek után, már csak mérgemben sem akartam ma találkozni vele. Még úgy sem, hogy pontosan tisztában voltam, hogy az órám után ha meghalok is ott lesz a teremben. 

A fakt sem akart telni, pedig esküszöm, hogy nem voltam ellen, csak kezdett már elegem lenni, hogy a kevés angolos miatt egyedül az A osztályos Mónival vagyunk jelen, aki meg annyira volt passzív a kora reggeli órákkal, hogy mindig késve esett be. Mr. O'Realy-vel meg szerintem kezdtünk egymásra unni, mivel a kezdő angol miatt elég könnyű tételeket oldottunk. Na már most az előző iskolámban haladó szinten vettük a tananyagot, és ezek a tesztek egy kicsit sem dolgoztatták meg az agyam. Kivéve az első három, mivel azok eléggé különösek voltak a végig lustálkodott angol órák után, viszont ahogyan elkaptam a fonalat eddig mindig sikerült ötösre megoldanom az összeset. Persze próbáltam nem elbízni magam és visszafogni elégedett lényem, de az az igazság, hogy jól esett végre ennyire jól teljesíteni valamiből, úgy hogy nem tanultam rá egy csomót. Szóval végülis Móni harminchat perces késéssel új rekordot állított fel, miközben mi Mr. O'Realy-vel szinte már a második tételnél voltunk az újabb feladatlapunkon. Oh rekord alatt nem a leghosszabb késését értem, hanem a legrövidebbet. Talán csak az első két órán volt időben ott testileg, lelkileg mindig csak az utolsó öt percre érkezik meg, arra viszont nagyon. Annyi idő alatt le tud fárasztani engem és a tanár úrt is. 

- Szóval elmagyaráztam neki, hogy azért engem annyira nem érdekel, hogy kitöröljem érte Cortez számát, mire besértődött és ott hagyott. Érted, engem! Szóval ja, azt hiszem többet nem randizok most egy ideig - csacsogott, miközben egyre gyorsabban szedtem a lépcsőfokokat hátha veszi az adást, és békén hagy. Hát nem.

- Mármint ma délutánig? - jelent meg a semmiből Erik karba tett kézzel, mire Móni megforgatta a szemét és inkább levált az ebédlőnél. - Rég beszéltünk. 

- Talán okkal - álltam meg szemeibe nézve. Erik. Azt hiszem semmit sem változott amióta utoljára láttam. Ugyan a Nádis ügy óta nem igazán kommunikáltunk nem szakítottam meg vele azt a maradék kapcsolatom. - Tele beszélted a fejem. 

- Réka, legyünk őszinték igazat mondtam - ingatta meg fejét hitetlenül. 

- Tudom, tudom - sóhajtottam fel. 

- Úgy látszik tényleg igazak a pletykák és megváltoztál - lépett egy lépést hátra kissé undorodva nézve rám. 

- Tessék? - döbbentem le. 

- Bár már nem jársz Nemes-Naggyal de teljesen beilleszkedtél, te is épp olyan lettél, mint a többi bés - nevetett fel hitetlenül. - Épp olyan elítélő, lenéző és épp annyira érzed magad felsőbbrendűnek, mint azok. Én tényleg azt hittem, hogy te normális vagy de azt hiszem tévedtem.