Szent Johanna Gimi |Rentai Réka|

4.Fejezet

Szeptember 5

Reggel mikor felkeltem apu egész nagy dilemmába volt mivel "az ő lányai más garázsát takarítják".  Szóval egészen a reggeli rutinom végéig a folyamatos csacsogását hallgattam, míg végre anyu rá nem szólt, hogy fejezze be. Végül megelégedett avval, hogy el viszi Reniéket így én egyedül elindultam Cortezhez.

Mikor oda értem becsengetem, miközben megtöröltem kicsit szemeim amíg kicsit égtek a napsütés miatt. Az este nem épp a legjobban aludtam, sok mindenen agyaltam és Ricsinek igaza van, mi itt szálltunk ki az ő dolgaikból, most már csak a távolból figyeljük vagy ha szerencsénk van akkor nem kell onnan sem.

- Jó reggelt! - köszöntem Corteznek.

- Szia.

- Akkor....

- Volna pár kérdésem és szeretném ha őszintén válaszolnál, ennyi - magyarázta, és komolynak tűnt. Persze, hisz Cortez vagy komoly vagy épp a megölöm Neményit korszakát éli. Ez a két opció létezik és sajnos nem lehet köztes utat kicsikarni belőle olyan könnyen. 

- Rendben.

- Mit tudsz Renitől rólam? - a kérdés ugyan meglepett, mivel sokkal egyértelműbbre számítottam viszont olyan kaliberű volt amit nem szégyelltem elmondani.

- Lássuk csak, először a kinézetedről kaptam pontos leírást ezért is ismertelek fel. Akkor sokat hallottam a hangulatingadozásaidról, amik számomra meséknek tűntek főleg mivel azt mesélte, hogy van mikor nincs kedved beszélni, néha kedves máskor bunkó, egyszer mosolyogsz máskor meg gyilkolni tudsz a szemeiddel. És igen akkor nem hittem, de most már kapiskálom mennyire is volt igaza. Meg persze a legfőbb dolog miattad nem bukott meg, ja és persze meg menőnek tart - forgattam meg szemeim, ami egy apró mosolyra késztette.

- Szóval tudja - nézte a földet egyértelműen a bukós témán agyalva.

- Igen és zavarta - tettem hozzá. 

- Mi? - lepődött meg és számomra inkább hasonlított abban a pillanatban egy ötéves kisfiúra, aki egy piros ponttal gazdagodott az ovijában, mint egy Reni által annyira istenített gimis srácra.

- Hogy nem tudta megköszöni - magyaráztam.

- Nem kell megköszönnie, bár elsősorban miatta csináltam, de egy kicsit magam miatt is.-vallotta be, bár eléggé egyértelmű volt, hogy nyilván önös érdek is vezérelte.

- Értem - lassan kezd összeállni a kép, a teljes. - Mikor szerettél bele a húgomba?

- Még én sem tudom - rázta a fejét. -,  idegesített minden vele kapcsolatban, majd egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy szeretem. Vagy ezt durva volna így kijelenteni? - vakarta meg kínosan tarkóját és akkor először láttam rajta azt a mérhetetlen nagy szeretett amit a húgom iránt táplál. Láttam a mozdulatain, az ajkain meghúzódó apró mosolyból, amit szerintem ő maga észre sem vett és a csillogó szemeiben, amik fel-fel ragyogtak. Akkor és ott azt kívántam, hogy majd egyszer fizetődjön ki ez a sok önmarcangolás és kétes ügy körülöttük, hogy megpróbálhassák egy párként. Érdekes páros lennének, de annál nagyobb kémiával.  - Az első napomon már megtetszett, kitűnt a többi lány közül, majd ahogy jobban megismertem beleszeretem.

Áhh az a tipikus, ő más lány duma. Na igen, más mert te másnak akarod látni és nem másért. Bár jó, ha Reniről van szó akkor valóban van eltérés közte és a vele egykorúakkal, de ne tegyünk úgy, mintha ilyen esetről még nem hallottunk volna soha életünk során. 

- Értem - biccentettem, mivel nem tudtam más egyebet kinyögni abban a pillanatban.  Ha ezt tudná Reni...

- Min agyalsz? - nézet rám csak úgy a semmiből.