Szent Johanna Gimi |Rentai Réka|

69.Fejezet

szeptember 6, hétfő

Sietősen hagytam el a házunkat és ugyan ebben a tempóban haladtam az iskola irányába, mivel rögtön beleakartam vetni magam a nyomozásba, meg aztán nagyon reméltem, hogy az üres pad mára Ákossal fogad. Azonban amikor a terembe léptem ismételten üresen állt a pad, amit egy szomorkás mosollyal nyugtáztam majd ahogyan lassan felvezettem a tekintettem és a saját padom irányába indultam el megláttam általam kereset személyt ahogyan a padomon ül és éppen olvas valamit. 

- Ákos - szöktem oda és olyan gyorsan zártam karjaim közé, hogy még én magam sem hittem el, mire képes az adrenalin. 

- Helló - köszönt rekedtes hangon. Lassan vezettem fel pillantásomat rá és pontosan az fogadott amit nem akartam, karikás szem, beesett arc, semmit mondó tekintett és sápadtabb bőr, mint a papír lap. 

- Hogy vagy? Illetve hülye kérdés nem vagy jól - vágtam rá rögtön, mivel abszolút nem tudtam mivel kezdjek kommunikációt. - Tudsz róla valamit? - hajtottam le végül fejem halkan suttogva a három szót. Nem tudtam, hogy azzal tennék jobbat ha nem hozom fel, vagy azzal ha felhozom témának Barnit. 

- Semmi. A régi lakásuk üres, a szomszédok sem tudnak róluk semmit csakhogy a májusba kiköltöztek szinte pillanatok alatt. A nővére meg annyit mondott amikor felkerestem, hogy Barni megkérte rá, hogy ne mondjon semmit. Zsákutcába keveredtem és nagyon úgy fest örökre ott is maradok. De hát mit tehetnék? El kell fogadnom és minél hamarabb túl lendülnöm rajta, legalábbis valami ilyesmit mondott Bogi az érkezésemkor - gondolkodott el. Nem tudtam min lepődjek meg jobban azon, hogy Bogi tanácsokat osztogat, hogy Barninak amúgy van egy nővére, hogy Ákos ezt teljesen közömbösen adta elő amikor a szemében folyamatosan csillogót a fájdalom vagy hogy Barni már májusba máshol élt. 

- Május?  - kérdeztem végül rá az utolsóra, mivel talán az ütötte meg a legjobban fülemet. 

- Május, meglepő, mi? Azután még annyiszor baromkodtunk együtt és a kávézóba is folyton eljött. - nyelt egyet aztán ahogyan egy pillanatra átsuhant valami az arcán a kezembe adta a könyvet amit eddig nagy meglepetésemre olvasott és hirtelen a semmiből egy ragyogó mosollyal ajándékozott meg. - Ki hitte volna, hogy már ilyen hamar kerül egy titkos hódolod, de hát rólad van szó a suli egyik legmenőbb nem beképzelt csajáról, még sem kéne ennyire meglepő legyen. Mindenesetre meggyőző a srác vagy kitudja talán csaj - húzogatta kihívóan szemöldökét, majd értetlen arcomat látva elröhögte magát és a padjához sétált ahol aztán rögtön egy fülhallgatót vett elő a kíváncsi emberek ostromlása elkerülésére. 

Miért ilyen keserű még a nevetésed is?  - kedvtelenedtem egyre jobban el, és lassan de biztosan rá kellett jönnöm, hogy sajnos jobban megviseli Ákost ezt az egész, mint ahogyan az elképzeltem pedig eléggé durva fantáziálgatásaim is voltak. Ez viszont mindenen túl tesz és nem tetszik ez nekem. Már csak azért sem mert elakarja ezt rejteni a világ elől, bár jobban belegondolva ez normális hozzáállás, mégis... 

- Nem akarod megnézni? - támaszkodott fél kézzel a padomra Laci kikergetve gondolataim sűrűjéből, mire ijedten néztem a kezemben szorongatott lila borítójú könyvre. Julie Buxbaum Hogy fojtassam?  Felnyitottam borítóját reszketeg kezekkel, hiszen az összes jelenlévő osztálytársam szemmel követte minden egyes tettem, köztük exem is és hát legtöbbjük eléggé rossz szemmel nézett a könyvre, mintha egy elátkozott tárgy lenne. - "Talán egy nap majd te is észreveszel engem ahogyan Kit tette Daviddel és akkor majd minden megváltozhat. Talán majd rájössz, hogy nem csak egy barát szeretnék lenni, hanem a BARÁT csupa nagy betűvel."  A

- Ó te jó ég! Ez egy nyálas gyerek - szörnyülködött el rögtön Vanda két rágólufi fújása közben. 

- Szerintem aranyos - mosolygott rám Barbi élénken és rögtön elkezdte bámulni az írást, hátha felismeri de hát nem volt szerencséje.