Szent Johanna Gimi |Rentai Réka|

104.Fejezet

November 23, kedd

- Kezd elegem lenni a folyamatos gyakorlásból - sóhajtott Barbi a próba után, amit az angol lyukas órába szerveztünk meg hirtelen ötlettől vezérelve. 

Sajnos alig pár napja lettünk teljesen kész a koreográfiával, szóval jelenleg még hadilábon állunk mindannyian vele, de úgy voltunk vele, hogy inkább legyen vicces, minthogy halálkomolyan vegyük és úgy égjünk le. Élvezni akarjuk minden pillanatát, hiszen ez csakis nekünk van, ehhez meg az kell, hogy hogyha már leégessük magunkat, akkor azt úgy tegyük, hogy közben mi is jól szórakozzunk. Azt hiszem van annyi önkritikán, hogy képesek vagyunk ezt úgy végig vinni, hogy minden rendben legyen. 

- Nekem is, sajognak a lábaim - adott neki igazat Vanda, aki éppen az egyik padon feküdt végig és a sarokban lévő pókkal szemezett. 

- Te táncos vagy, nem kéne panaszkodnod - ingatta meg fejét hitetlenül Barbi. Na igen Vanda és Barbi között mai napig ott van egy kis ellentét, de ez már nem olyan erős, mint amilyen az első pillanatoktól volt. Számomra ez már egy amolyan siker élmény, főleg azt látva, hogy mára az az egész szituáció oly annyira leülepedett, hogy mostanában csak egy-egy csípős megjegyzés emlékeztet a kapcsolatunk elejére. Ezek a megjegyzések, viszont inkább szórakoztatóak, mintsem sértőek, sőt oly annyira hozzuk nőt, hogy már el sem tudom őket képzelni enélkül. 

- Épp ezért kell panaszkodnom, hát folyamatos próbák mellett még ezeken is részt veszek - fejtette ki saját véleményét Vanda egy hideg vizes palackkal hűtve magát. 

- Nagyobb rutinod van, nem értem mi a panaszod - folytatta tovább a kötölözést Barbi, mire Vanda megemelte a szemöldökét, mint aki éppen készen áll a háború teljes mértékű fogadására, ha arra kerülne a sor. 

- Mit is szoktál otthon csinálni miután a próbákkal végzünk? - kérdezte fennhangon, mire Barbi épp úgy megemelte  szemöldökét. 

- Pihenek, és tanulok, ha úgy akad kedvem - válaszolt magától értetődően. 

- Na én ezek után még plusz próbára megyek és csak utána esek haza - adta tudtára Vanda a kész tényeket. 

- Lelépünk mielőtt elfajulnak a dolgok? - bökött oldalba fejével az ajtó irányába biccentve Bogi. Vivien szorgosan szedte a cuccait, hogy még a bomba robbanása előtt eltudjon húzni a helyről, és már Bogi és én is készen álltunk rá. Még egyszer az éppen nagy vitába keveredő párosra lestem, majd biccentve szinte pillanatok leforgása alatt hagytuk el az öltöző kopár mivoltját. 

- Tudom, hogy most sokkal jobb a helyzet közöttük, de néha túlságosan messzire mennek, nem? - sóhajtott fáradtan Bogi, mire a másik oldalán lépkedő Vivi telefonjával a kezében egész egyszerűen megrántotta a vállát. 

- Ameddig nem tépik egymást meg vita közben, addig szerintem nincs okod aggódni - mosolygott rá fel sem nézve az épp akkor vívott játékából. - Számukra ez feszültség levezetés, nem hiszem, hogy komolyan vennék.

- Nem is veszik, és ezt én is tudom, de akkor miért csinálják, ha egyikőjük sem gondolja komolyan? - értetlenkedett kissé erőteljes hangnemben, mire többen felénk néztek ahogyan áthágtunk az udvar forgalmas lényén. 

- Hahó, két elveszetten érzelmes, és indulatos lányról beszélünk, akiknek ráadásul még a menzeszük is egyszerre jár, szerinted megtudja őket bárki is fejteni? - nevetett fel Vivi, és felszabadultan bokszolt a levegőbe amikor megnyerte a meccset. 

- Mégis honnan tudsz ilyenekről? - kapta fel a fejét az utolsó megjegyzésre Bogi. 

Vivi a telefonját kabátja mélyébe süllyesztve ismételten megrántotta vállát. Maga előtt betolta az ajtót, és amikor Márk és Roli szembejött velünk barátjával való laza pacsizás közben végre válaszra méltatta az addigra már ideges Bogit.