Fiatal (Befejezett)

5. fejezet

Jelenléte csak egy álom lehetett, talán a reggeli képzelgésem folytatása volt mindez.

Tekintetét többször is végigjártatta testemen, elérve, hogy égető pillantása alatt arcomra erős pír szökjön fel. Telt ajkain egy vigyor kapott helyet, smaragd íriszei úgy cikáztak alakomon, akár egy légy a napsütésben. Szemeimet egy futó pillanatra Alice felé kaptam, aki nagy érdeklődéssel fürkészte az egyik polcon álló, apró szobrocskát. Óvatosan érintette meg a tárgyat, ujjbegyével lehúzva egy csíknyi porréteget az agyagról.

- Szia, Daenerys. - az angyal reszelős hangja hirtelen tolakodott be a kínos csendbe.

Nevem hallatán hevesen zakatoló szívem megpihent néhány másodpercre, kihagyva egy egész ütemet, mielőtt folytatta volna feladatát. A nevemen hívott, mellesleg már az első próbálkozásra sikerült jól kiejtenie. Olyan gyengéden szólított meg, azonban hangjában némi csintalanságot is találtam, elbújva ártatlan énje mögött. Vajon kitől hallotta ezelőtt a nevemet, vagy miként fért hozzá?

Mihelyst tekintetem megtalálta boldogságtól csillogó íriszeit, feleszméltem röpke ideig tartó elmerengésemből. Apró mozdulatokban csóváltam meg fejemet, visszazökkenve a jelenbe.

- Sz-szia. - sziszegtem, akár egy kígyó, viszonozva fél perce hallott köszönését.

- Gondolom, titeket küldött le az osztályfőnökötök. - fürkészte vöröslő arcomat odaadó figyelemmel.

- Igen. - válaszolt barátnőm, megkímélve engem ettől a feladattól.

Ő - akinek nevéről még mindig nem birtokoltam semmiféle információt - egy halk sóhajt eresztett, mielőtt szemeit a kamerára vezette volna. Vonásai intenzív töprengésről adtak tanúbizonyságot, közben én kihasználtam az adandó alkalmat. Minden apró milliméterét megvizsgáltam arcának, azonban szemeim mégis az ajkain időztek. Nyelvével lassan szántotta át a különlegesen rózsaszín terültet, benedvesítve azt. Apró, mégis ellenállhatatlan cselekedete fantáziák sokaságát indította el agyamban, mintha csak egy filmet néztem volna. Ez a fajta gondolatmenet számomra eddig még feltáratlan élményekkel szolgált. Rám sem nézett, meg sem szólalt, de a hasamban bujdosó lepkék mégis táncra perdültek.

Szemeim lassan lejjebb vándoroltak, ekkor kíváncsi tekintetem megkapta méltó feladatát, hisz nem bírtam ki a késztetést, muszáj volt jobban megvizsgálnom felsőtestét. Öltözéke egyszerű volt ugyan, de annál tökéletesebb. Fehér pólójának áttetsző anyaga némi rálátást adott a testét borító beazonosíthatatlan foltokra, melyek vélhetően tetoválások voltak. Mikor íriszeimet tovább vezettem, feltérképezve kabátja által elfedett karjait, a bal kézfején lévő kereszttetoválás azonnal felkeltette figyelmemet. Ujjain megannyi gyűrű ékeskedett, melyet furcsa mód roppant vonzónak véltem.

- Nekem valójában egy ember segítsége is elég. - szólalt meg alig néhány másodperc eltelte után.

Olyas mértékben elkalandoztak gondolataim, hogy a másodperceket óráknak éltem meg. Mindössze fél percig álmodozhattam róla, mialatt felmértem testét, de úgy tűnt, mintha az egész délutánomat ezen elfoglaltságnak szenteltem volna.

- De nekünk azt mondta Mrs. Medsen, hogy ketten kellünk. - magyarázkodott barátnőm.

- Én egy diákot kértem, de nem probléma. - tekintetét kettőnk között jártatta, azonban rajtam tovább elidőztek zöld szemei. - Akkor... - szántotta át fürtjeit. - ...melyikőtök marad segíteni? - érdeklődött.

Időm sem volt elraktározni agyamba az új információt, melyet kérdés formájában kaptunk, ugyanis Alice már meg is iramodott az ajtó felé, hátrahagyva perceken keresztül tanulmányozott szobrocskáját. Úgy rohant ki a szertárból, mintha üldözték volna, azonban mielőtt végleg kettesben hagyott volna minket, meghallottam hangját.