Fiatal (Befejezett)

80. fejezet

Otthonom étkezőjének műbőr borítással bíró székei csaknem tolerálhatatlan magaslatokba hágó kényelmetlenséggel sújtották fenekemet, miként az említett bútordarabon ücsörögtem hosszan elnyúló percek, netán - időérzékem elvesztése okán - órák óta. Mindkét könyököm az asztal felületére nehezedve biztosított támaszt súlyosnak bizonyuló testemnek, mellyel azonosan iparkodtam mielőbb komfortos pozitúrába tornázni magam némileg elhalasztott ebédelésem során. Hátizmaim kellően sajogtak ahhoz, hogy a lehető legsietősebben visszavágyjak ágyam melegébe, elmenekülve takaróm alatt a világ bántalmai elől.

Smaragd íriszeim óvatosan tanulmányozták végig ama tényezőket, melyek társaságomat képezték eme, a nyárias időjárás ellenére borús délutánon. Közvetlenül előttem egyik kedvelt porcelántányérom pihent meg, otthont nyújtva a szerelmem édesanyja által készített levesnek, aminek rózsaszínes árnyalata összhangot teremtett bokszer alsóm színével. Az edényben elmerülő kanál nyelét szabad ujjaimmal szorongattam, holott egyetlen falat elfogyasztására sem vállalkoztam összeszűkült gyomromból adódóan. Akárhány alkalommal szándékoztam torkomon lecsúsztatni az ételt, még nyelvem közepén megrekedtek az eperszemek.

Szívem különös reakció gyanánt dobbant hatalmasat, ahogy a melegség lángjait csiholta fel, ugyanakkor összetört szilánkjai elvesztek mellkasom börtönében. Olykor egészen bordáimig vándoroltak el, mikor ékköveimnek sarkából a mai nap folyamán már századjára tanulmányoztam végig a jobb oldalamon megállapodó fehér tálat. Az edény virágokkal díszített peremétől egészen a tárgy közepéig terelődtek zöldes íriszeim, ám a levesnek egyetlen aprócska cseppjére sem sikerült rálelnem óriási igyekezetemben. Eme jelenséget Hayley emlékéhez társítottam volna.

Tekintetem, mintha mi sem történt volna, vélte ideálisabb elfoglaltságnak a velem szemben időző illető alaposabb górcső alá vevését. Szőke loknijait egy, az eltelt órák során kellően összeborzolódó laza fonatba kényszerítette, azonban egy-két hajszál a fogságból kikecmeregve csiklandozta meg pirospozsgás orcáit. Az orrában ékeskedő ezüstkarika felszínén megcsillant minden napsugár, mi a helyiség ablakán át betört, isteni jelként vetülve gondterhelt vonásaira. Egykor boldogságtól csillogó íriszeiben ismeretlen eredetű sötétség honolt, mily idő közepette az asztal tetején megpihentetett kezeit fürkészte. Az említett végtagok társaságát könyökétől alig néhány centiméterre lehelyezett telefonja képezte, melynek kijelzőjét a feketeség uralta, mióta csak betette lábait a lakás küszöbén.

Citromsárga nyári ruhájának lenge szabása megrökönyödött kicsiny, ugyanakkor tökéletesen formás kebleinél zömök válltartása révén, ekkor némán ugyan, de ráeszmélhettem, a mai nap alkalmával mellőzte bármiféle melltartó viselésének lehetőségét. Ujjai görcsösen kapaszkodtak egymásba, mintha attól tartottak volna, életük kizárólag egymás közelségén múlt. Fejét aránylag lejjebb szegezve akadályozta meg, hogy kíváncsiságomnak eleget téve olvashassam le az ábrázatára telepedő összes érzelmet.

- Köszönöm, amiért megterítettél Hayley-nek is. - mély, egyben csendes hangom aligha megvakargatta a lány füleit. - Egyedül te tartod tiszteletben a szokásaimat. - tettem hozzá mellékesen.

Szavaim hallatán vonakodva ugyan, de elemelte fejét az asztal nézegetése révén megkívánt pozitúrából, ekkor íriszeink hajdani szerelmesekként fonódtak egymásba. Tisztában voltam a ténnyel, miszerint menyasszonyom sosem ismerte volna be, azonban tekintete szívének lassú ütemeződéséről nyújtott be tanúbizonyságot. Kívánatos ajkai vékony vonalat képeztek, habár nyelve sietősen kukucskált ki a két hibátlan párnácska között keletkező szűk résen a húsos testrészek gondos benedvesítése kedvéért.

- Ez természetes. Én is jobban érzem magam, ha tudom, közöttünk van, mert számodra könnyebbek így a mindennapok. Óriási hiba lenne őt figyelmen kívül hagyni. - nyugtázta hálámat terjedelmes magyarázkodással.