Fiatal (Befejezett)

33. fejezet

*Harry szemszöge*

A keskeny utcában haladó jármű bel terében síri csend lelt otthonra, elnyomva a kintről származó összes neszt, s nagyobb zajt. A rádió kikapcsolt állapotban pihent, valamint a motor búgása is alacsonyabb hangtartományban kívánta égetni a benzint, ezzel segítve a szótlanság munkáját. A testi mivoltomat körbeölelő nesztelenséget alkalomadtán a tüdőmből felszabaduló gondterhelt sóhajok hada zavarta meg, azonban uralma nem volt hosszú életű. A környezetemben tapasztalható nyugalom drasztikus ellentétet alkotott a bőröm felszíne alatt megbújó érzelmekkel, melyek fájdalmasan emésztették fel csontjaimról a húst.

Ujjaim oly erőbedobással szorították a kormánykereket, aminek köszönhetően ökleim teljesen elfehéredtek, kézfejem felső részén szépen kirajzolódtak az erek. Homlokomon egy kicsiny fürt csiklandozását tapasztaltam, viszont nem szándékoztam háborgatni a sötét szálakat, hagyva, hogy azok kiélvezzék szabadságukat. Ajkaimat egy vonallá préselve törekedtem a lelkemben dúló feszültség levezetésére, de még kínzó fogaim sem voltak képesek elterelni figyelmemet az elkövetkezendő percekről. Minden egyes megtett méterrel egyre közelebb tudhattam magam barátnőm otthonához, amily épületben engem momentán várt vendégként tartottak számon.

Gyomrom a lehető legkisebbre zsugorodott össze az órák óta tartó éhezés következtében. Ugyan hűtőszekrényem polcai zsúfolásig megteltek különféle ételekkel, én mégis nehéz feladatnak véltem akár egy aprócska falat leerőltetését is összeszűkült torkomon. Hasam reggel óta iparkodott értesíteni engem táplálék utáni vágyáról, ellenben én minden korgáshoz hasonló hangot kizártam tudatomból. Csupán Ő jelent meg a lelki szemeim elé vetülő képekben, valamint kizárólag az ő illata után érzett hajlandóságot orrom. Füleimben a kettőnk közé férkőző kilométeres távolság dacára is hallottam édes dallamként csengő hangját. Az eme napomat alkotó összes századmásodperc Daenerys tulajdonában állt, ugyanis képtelen voltam kiverni Őt fejemből, nem mintha ilyesfajta szándék vezérelt volna bármikor is.

Minden parányi porcikám rettegett a tudattól, talán barátnőm szüleinek szemében nem én fogom ábrázolni azt a férfit, akit lányuk mellé képzeltek el egészen kislánykora óta. Sok emberrel ellentétben én sosem panaszkodtam sem testi-, sem lelki-, sem pedig mentális mivoltomra, ám ez nem jelentette azt, miszerint teljesen meg voltam elégedve azzal, ki a tükörből nézett vissza rám reggelente. A Szépség szavaihoz igazodva törekedtem önmagamat adni családtagjai előtt, viszont nem gondoltam, hogy ennyire nehéz feladatnak fog bizonyulni ígéretem megtartása. Alsó ajkamat a fogaim közé vettem, bár még szerény személyem sem tudta, mit szerettem volna elérni e - némiképp fájdalmas - cselekedettel.

Mikor zöld íriszeim megpillantották az úti célomat képező lakást, egy gondterhelt sóhajtól búcsúztam el, kieresztve azt a jármű bel terében. Meglehetősen gyakran adódott alkalmam megszemlélni a keskeny épületet, ellenben ilyesfajta izgalom még sosem lett úrrá rajtam, ezzel csalva elő belőlem legnagyobb félelmeimet. Ujjaim önkénytelenül is a kormánykerék műbőr borításába nyomódtak, miként lehúzódtam a kövesút szélére. Az autófeljárón egy meglehetősen ismerősnek vélt fehér jármű időzött, meggátolva, hogy ott parkolhassak le saját kocsimmal.

Egy újabb mélyről származó sóhaj megeresztése folyamán állítottam le a motort, így a síri csend rögvest körbeölelte feszültségtől remegő testemet. Az elmémet lefoglaló gondolatok hadától mindössze most szereztem tudomást a jármű bel terében terjengő rózsa, s liliom virágok esszenciájának egyvelegéről, amily növények a hátsó ülésen pihenve biztosítottak illatosnak nevezhető környezetet. Szemhéjaim aránylag hosszabb idő erejéig csukódtak le, míg tarkómat megismertettem ülésem fejtámlájával.