Fiatal (Befejezett)

81. fejezet

*Harry szemszöge*

Lehunyt szemeim okán, mintha egy ruhanemű lettem volna a mosógépben, ami a századik fordulat megtételére készült az ördögi masinában, úgy émelygett fejem, továbbá gyomrom is sajogva végrehajtott bukfenceket kísérelt meg. Koponyámat hasogató fejszék ostromolták, akármily pozitúrában is törekedtem megtartani azt elgyengült nyakamon. Fedetlen alkarjaimmal vakon támasztottam meg elnehezült izmaimat a vécékagyló porcelán szélén, mihelyst felhajtottam a műanyagból kiöntött ülőkét. Arcommal az alacsonyan lappangó víz felé tekintettem, felkészülve a rám várakozó összes eshetőségre. Térdeim megsajdultak a csempeburkolat masszív felületén elidőzve, ám ennek tetejében derekam bántalmaiból is éppúgy kivehettem részem.

Ujjaimmal váratlanul szorítottam a hűs porcelánra, mikor gyomromban elviselhetetlen ugrándozásnak lehettem tanúja. Egy-két öklendezés megkísérlése után csodákra számítottam, csakhogy képtelenségnek éreztem hasam tartalmának kiürítését. Szenvedésem közepette búcsút inthettem időérzékemnek, amiből fakadóan óriási megmérettetésként éltem meg a pontos idő meghatározása köré épülő tervem megvalósítását. Szemhéjaim elfedték zöldes íriszeim elől világunknak képét, ellenben a bal orcámnak felületét égető impulzusok alátámasztották röpke gyanúmat, miszerint a fürdőszoba ablakán keresztül forró napsugarak férkőztek be a helyiségbe.

Füleimet hirtelen ütötte meg egy, a hátam mögül érkező csendes zaj, holott a személyem felett eluralkodó kínok megfosztottak engem a hang irányába táplálható érdeklődésem legcsekélyebb mértékétől is. Torkomból kétségbeesett nyöszörgés szakadt fel, ami a vécékagyló üreges mivolta révén sűrűn ismétlődő visszhangként élt otthonom falai között. Erőtlen izmaim egyetlen szempillantás alatt rándultak meg - tükör hiányában is megítélni tudott - sápatag bőröm alatt, mihelyst egy melegséggel szolgáló tenyér pihent meg mindenféle textília révén elfedetlen lapockámon. Egy kérdés felvetését sem véltem indokoltnak, hiszen a szaglószervemnek ütköző bódító esszencia tüstént arról tanúskodott, ki vesztegelt mögöttem. A puhácska ujjbegyek finoman érintkeztek testemmel, amiből fakadóan szavakban kifejezhetetlen bizsergés támadt fel benső zsigereim között.

- Hánytál már? - a megtört hang alig észlelhetően csendült fel füleimben.

- Még nem. - mély szavaim fájdalmasan hasítottak a légkörbe. - De... - egy száraz nyelés után ismét a beszéd mellett határoztam. - ...szerintem már nem is fogok. - fejemet mérsékelt mozdulatokban ingattam meg, nehogy rácáfoljak saját állításomra.

Szemeimet a lehető legkomótosabban nyitottam fel, így pilláim nem csiklandozhatták tovább orcáimnak felső szegleteit. Az egészségügyi problémákkal vívódó szívemet éltető illető keze óvatosan siklott le hátam jobb felén, mielőtt tenyere melegének hiányát kényszerültem volna elszenvedni. Előbbi kijelentésemet követően egyetlen kicsinyke nesz sem rondított bele a zavartalan csendességbe, amily feszültség másodpercről-másodpercre egyre csak kézzel tapinthatóbb magaslatokba hágott. Szabad ujjaimmal iparkodtam mindennemű hang hallatását megtagadva lehajtani a vécé fedelét, amint búcsút intettem a porcelánkagylónak.

- Tudok segíteni valamiben? - Daenerys leguggolt mellém, csakhogy mozgása mélyebb szükségszerűséget rejtett, mintsem valódi aggodalom jellemezze cselekedeteit.

- Nem. - egyszerű feleletemet fejem megcsóválásával szándékoztam nyomatékosítani. - Egy másnapos ember szenvedésén pusztán saját maga lenne képes enyhíteni, amennyiben nem issza le magát a sárga földig. - tájékoztattam, mintha eme információt titkok övezték volna fejében.

- Biztos nem tudnék javítani a helyzeten, ha csak egy kicsit is? - a szavai mögött rejtőző ijedelem megmelengette ridegségtől elpusztulni vágyó szívemet.