Fiatal (Befejezett)

12. fejezet

*Daenerys szemszöge*

Lámpafény hiányában a földszinti folyosón sötétség honolt, miközben fehér bokazoknim által melegített lábaimmal lassan végighaladtam a parkettaburkolaton. A folyosó végén lévő ablak sötétellőit valamilyen oknál fogva elhúzva találtam, ami csak még jobban elősegítette az utcáról származó csekély fény bejutását. A sötétség leple alatt óvatosan tapogatóztam kezeimmel a falon, nehogy baleset érjen a szobám felé menet. Amint ujjbegyeim végigsimítottak a faanyagon, tudtam, megérkeztem a megfelelő helyre.

- Jó éjt, Aranyom! - hallottam meg édesapám hangját az emeletre vezető lépcső irányából.

- Neked is, apu! - tekintettem el vállam felett.

Rövid párbeszédünket követően szaporán tapogatóztam az ajtón, iparkodva minél hamarabb meglelni annak kilincsét. Mihelyst rámarkoltam a fém tárgyra, lenyomtam azt, kitárva a nyílászárót. Körültekintően léptem be a helyiség négy fala közé, egyik kezemmel elnyúlva a villanykapcsolóig. Később fény vette uralma alá kicsiny hálószobám bel terét, felfedve előttem bevetetlen ágyamat.

A halványsárga falakon jó néhány polc ékeskedett, melyeken szeretett tárgyaim becses helyet foglaltak el. A lovaglóversenyeken szerzett érmeim és kupáim rendezetten sorakoztak az íróasztalom fölé szegezett polcon, azonban mégsem olyannyira szeretett díjaim ragadták meg figyelmemet. Legnagyobb, egyben számomra a legkedvesebb serlegem előtt egy fekete-fehér kép álldogált sötétzöld keretben. A férfi, aki a fotó főszereplőjeként volt jelen, minden alkalommal rabul ejtett. Félmeztelen testét fedő tetoválásaitól elmém gyártani kezdte a piszkosabbnál piszkosabb fantáziaképeket, ellenben azt sem tudtam, milyen érzelmek honoltak szívem mélyén. Miután alaposan szemügyre vettem az angyaltól kapott fényképet, leoltottam a helyiségben lévő egyetlen fényforrást, így ismét a sötétség kellős közepén találtam magam.

Óvatos léptekkel közelítettem meg ágyamat, mely a szobám közepén állt hosszú évek óta. A fény hiányában roppant megterhelő feladatnak bizonyult akár csak az orrom hegyéig is ellátnom. Fél percet sem vett igénybe, mire elértem a fából készült ágykeretig, ezt követően négykézláb felmásztam a rugós matracra. Sietősen szabadultam meg zoknijaimtól és bebújtam takaróm alá.

Ugyan éreztem, miként az álmok igyekeztek elcsalni engem egy másik univerzumba, habár ellenszegültem akaratuknak. A VELE való álmodás esélye mindössze sejthető volt, ezzel szemben a gondolataimat kedvemre irányíthassam, hogy az angyal biztosan megjelenjen lelki szemeim előtt. Talán ez volt azon ok, ami miatt az éberséget választottam az alvás helyett. Hiányzott közelsége és az ebből adódó reszelős hang, mely a füleimben csengett. Miért éreztem fél embernek magam a jelenléte nélkülözésekor? Milyen okból kifolyólag véltem úgy, hogy valódi énem elbúcsúzott tőlem, akárhányszor kiszálltam Harry kocsijából?

Szemhéjaim töretlenül le-leragadtak, ellenben iparkodtam elszenderülés nélkül bámulni az engem körülvevő sötétség rejtelmeibe, mialatt oldalasan feküdtem ágyamban. Éreztem néhány kósza fürt csiklandozását a homlokomon, ezért azokat rögvest eltűrtem az útból. Gyomrom bukfencek sorozatát vetette, bármennyiszer felidéztem magam előtt smaragd íriszeit, vagy különleges hangszínét. A telt ajkai szélét keretező mély gödröcskék gondolata felébresztette a hasamban alvó lepkéket, ezzel egy időben szívemet is eszeveszett zakatolásra bírta. Füleimben hallottam az ereimben folyó vér lüktetését, ennek megfékezése céljából átfordultam hátamra.

Alig néhány perce feküdhettem a takaróm melege alatt, mielőtt telefonom halk rezgése megzavarta volna a helyiségben uralkodó nesztelenséget. Fejemet riadtan kaptam az ágyam mellett álló barna éjjeliszekrényem felé, majd kezemmel elnyúltam az annak tetején pihenő készülékig. A mobilom képernyője által kibocsájtott vakító fénytől sajogtak retináim, bár mégis szüntelenül neki szenteltem minden figyelmemet.