Fiatal (Befejezett)

79. fejezet

Füleimben el-elvetett szavaknak beazonosíthatatlan tömkelege csapódott le, elviselhetetlen magaslatokba hágó hasogató érzéssel sújtva csődültig megtelt koponyámat. Az említett testrészt alkotó csontok szétroppanásának zaja jóformán dobhártyáimon képezett egyujjnyi szélességű lyukat, teljes egészében megfosztva személyemet a hallás mámorától. Mutató-, illetőleg középső ujjam bársonyos begyével töretlenül masszíroztam a halántékomon húzódó bőrfelületet, noha igyekezetemnek gyümölcse örökkévalóságnak bizonyuló percek után sem termett meg. Szabad kezem óvatosan vonta fel a testemre nehezülő takaró kamilla illattal átitatott textíliáját, később lábfejeimmel mélyebben rejtőzködtem el az anyag alatt.

- Úgy tíz perc múlva indulok, és kiváltom a doktor úr által felírt gyógyszereket. - édesanyám aggodalomtól tarkított hangja felzendült hálószobám zsúfoltságában.

Az említett helyiség magas falai között valódi klausztrofóbia kerítette hatalmába egész lényemet azon bezártság okán, amit a kórházban eltöltött napok, továbbá az itthonról tapasztalható kimozdulás hiányának egyvelege okozott. Amióta ma reggel betehetettem elgyengült lábaimat lakásomnak küszöbén, egyetlen lépést sem kíséreltem meg a külvilág felé, melyből arra a következtetésre jutottam, enyhe pánikrohamaim e börtönrácsok tudatából fakadtak. Hátam kényelmetlenül támaszkodott neki a hatalmas ágy támlájának, mégsem kívántam fekvő pozitúrába tornázni magam erejüktől megfosztott izmaimnak nyomán.

Apa körülöttem legyeskedve próbálta minden szavakban ki sem fejezett kérelmemnek teljesítését kihúznia terveinek hosszan elnyúló listájáról, amily sorok kielégítése végett egy csésze teát helyezett éjjeliszekrényem tetejére, párnámat megpuhította derekamnál, továbbá ötpercenként felém intézte kérdését, miszerint gyomrom végre nem kívánt-e enni valamit. Zöldes íriszeim - amennyiben szemhéjaim nem biztosítottak számukra átláthatatlan sötétséget - újra, s újra végigvezetődtek a számomra fekhelyül szolgáló bútordarab mellett sétálgató illetőn. 

Édesapám állandó arcszőrzete őszes szálaktól dúsult meg az elmúlt hetek során, mióta utoljára vehettem őt alaposabb szemügyre. Sajátjaimhoz hasonló smaragd ékköveiben olyasfajta fekete árnyalat honolt, aminek eredetét szívem állapotának bizonytalanságához társítottam volna. A férfi szálkás, szikár alkata jó néhány kilogrammtól szabadulhatott meg az utóbbi időben, ugyanis arccsontozatának vonulatát méteres távolságból is végig tudtam követni tekintetemmel. Amennyiben állkapcsának ösvénye nem keltette volna fel kellően figyelmemet, ütőerének hossza hibátlanul rajzolódott ki nyakának bal szakaszán.

- Innen messze van a patika. - reagált apu feleségének imént elhangzott szavaira. - Elvigyelek? - érdeklődött törődően, egész testével fordulva irányába.

- Nem. - a nő határozott válaszával téglát lehetett volna törni. - Neked vigyáznod kell a fiúnkra. Ennyi megrázkódtatás után abba is belehalnék, ha pusztán köhintene egyet. - magyarázta sietősen, majd lábai megindították őt a szóba ajtaja felé.

Édesapám lassan helyezte le az ujjainak fogságában megpihenő ruhadarabokat, melyek a mai friss mosáskor kerültek be szobám légterébe, a kamilla bódító esszenciájával kápráztatva el szaglószervemet. Kimért mozdulatai ellenére egy zokni ésszerűbb menekülőútnak vélte a padlózat világos szőnyegét, ám, mielőtt még végleg elszökhetett volna a rá váró veszélyek elől, a férfi sebtében hajolt le a fehér szövetért. Mihelyst karmai között tudhatta a pamutot, ágyam szélére téve azt szabadult meg a tárgytól, később minden figyelmével édesanyámat tüntette ki.

- Hívok egy taxit. - tájékoztatott bennünket az, kinek a máig lepergő összes napomat köszönhettem.

- Vigyázz magadra, csak ennyit kérek! - apa ajkain finom, ugyanakkor aggodalmas mosoly húzódott.